2016. május 6., péntek

I. Évad - 2.Fejezet

Nem tudom hány óra lehet. Nem tudom hol vagyok. Nem tudom hogyan kerültem ide. Semmit se tudok.
Az éjszaka bizonyára elég keményen kiütöttem magamat. A fejem sajog a másnaposság miatt, míg hátam is borzasztóan fáj, de nem értem miért. Kinyitottam szemeimet és csodálkozva néztem körbe a fürdőben. Mit keresek a fürdőben? A gerincemnél továbbra is éreztem az egyre erősödő fájdalmat, amit az okozott, hogy a kádban, egy elég érdekes pózban feküdtem. Szerintem ezt a pózt még a jógaoktatók is megirigyelnék.
Két karommal megtámasztottam magamat a kád szélén, majd kikecmeregtem a fürdésre alkalmas "mini medencéből". Hirtelen mozdulatomtól egy percre megszédültem, ezért arra sem figyeltem, hogy mibe kapaszkodtam meg. Mikor megmarkoltam a függönyt, ami eltakar ha fürdünk, csak egy reccsenést hallottam és máris kiestem a kádból magamra rántva a karnist. Csodásan indul a napom.
Testem nagyot koppant a hideg csempézett padlón, mire felszisszentem
- A francba. - toltam fel magamat a földről, így ülőhelyzetbe kerültem és neki dőltem a mögöttem álló kis szekrénynek. Nagyot fújtattam.
- Mi történt? - nyitott be Deborah.
Hála Istennek nem Matt volt az. Ha ő nyitott volna rám eléggé kiakadt volna az állapotom miatt.
- Jól vagy? - kérdezte Debbie, de rajta is látszottak az este fáradalmai.
- Fáj a fejem. - túrtam a hajamba.
A fejem lüktetett, nem a kopogó fájdalomra kell gondolni. Bár szerintem az kellemetlenebb.
Deborah megfogta a fogmosásra alkalmas poharamat és megtöltötte vízzel, majd a felső polcról levette a gyógyszeres dobozunkat, amiből egy fájdalomcsillapítót húzott elő. Miután végzett visszacsúsztatta a dobozt, majd letérdelt hozzám és a kezembe nyomta a poharat és a gyógyszert.
- Ez majd segíteni fog. - mosolygott rám.
Nem sokat szoktam beszélgetni Deborahval, mivel sosem találtam túl szimpatikusnak, de most jól esett kedves gesztusa. Hálásan mosolyogtam rá.
Debbie felállt mellőlem és indulni készült.
- Deborah! - kiáltottam utána, mire megállt. - Megtennéd, hogy Mattnek nem szólsz erről?
- Legyen. - mosolygott továbbra is. - Amíg boltban van a karnist vissza tudjuk szerelni a helyére.
- Rendben, köszi. - álltam fel a még mindig hideg padlóról.
Amint kiegyenesedtem a hátam kiroppant. Aú.
Néhány óra múlva Deborah segítségével rendbe hoztuk a fürdőt. Szerencsére, mielőtt Matt haza ért volna elkészültünk, és még én is össze tudtam szedni magam. Egészen normálisan néztem ki és a fájdalomcsillapító is hatott.
Viszont semmihez sem volt kedvem. Hullafáradtan battyogtam vissza a szobámba, és elterültem az ágyamon. A nap folyamán próbáltam visszaemlékezni az éjszakára, de semmi sem jutott eszembe. Odáig eljutottam, hogy helyet foglaltunk a bárban, de onnantól kezdve nincsenek emlékeim. És a kíváncsiság megállás nélkül fúrta az oldalamat.
Csak feküdtem az ágyon, miközben azon törtem a fejem, hogy mégis mi, vagy inkább ki vett rá arra, hogy annyi alkoholt fogyasszak, ami elveszi az emlékezetemet. Matt biztosan nem engedte volna meg, hogy ennyit igyak, hiszen mindig ő figyel rám. Vagy talán Matt is ivott?
- Hoztam neked oreót! - nyitott be a szobámba Matt, mire fekvő pózomból felültem.
- Tejet nem kapok hozzá? - kérdeztem vissza.
Szerintem az oreót csak tejjel lehet megenni, úgy a legfinomabb.
- Meg ne egyem helyetted? - vágott vissza ironikusan.
Arcomon hatalmas vigyor keletkezett. Matt is elmosolyodott, majd hozzám vágta a kék, kekszet tartalmazó csomagot, ami a csuklómat találta el.
Felkészültem arra, hogy egy kicsit fájni fog a kemény csomagolás miatt, de a vártnál sokkal erősebb volt a fájdalom. Mintha a csuklóm egy részét megszurkálták volna. Rettentően égett az érintett terület.
- Sssz! - néztem meg a csuklómat, majd tátott szájjal bámultam az adott testrészemet.
EZ MI A SZAR?! - üvöltött a belső énem, miután megpillantottam a csuklómon éktelenkedő tetoválást. Én ezt mikor csináltattam? És miért? És hogyan? És minek?!
Néhány percig biztosan eltartott mire felfogtam: egy Jokert ábrázoló tetkó van a csuklómon.
- Minden rendben? - bámulta Matt falfehér arcomat. - Erőset dobtam?
- Öhm... - gondolkoztam el. - Igen és fájt. - takartam el a kezemet. - Ki mennél végre? - álltam fel az ágyról, majd kilöktem Mattet az ajtón, amit magam után be is csuktam.
Elképedve vizsgáltam a kisméretű tetkót, ami zavarta a szememet. Semmi pénzért nem csináltattam volna tetoválást, de ha mégis nem ilyen otrombát. Most meg itt vigyorog egy Joker a kezemen. A fekete tintával megrajzolt kis fejet az égő bőröm pirossága vette körbe. Ijesztő volt. Az az ördögi mosoly virított az arcán, míg szemei szúrósan néztek engem.
De most ezzel mit csináljak?
Ha Matt meglátja kinyír. Ha szólok Deborahnak, ő beköpne Mattnek, aki persze megfújtana.
Vázoljuk fel: elmentem egy karaoke bárba, nem tudom miért,de rengeteget ittam és nem emlékszek semmire, másnap pedig felfedezek egy új tetkót a csuklómon. Jézusom, mi vár rám még?!
Idegességemben bele túrtam a hajamba, míg másik karomat a csípőmön támasztottam. Nem tudtam mi tévő legyek. Végül elővettem a mobilomat és tárcsáztam a barátnőm, Blair számát.
- Szia! - hallottam meg pár csipogás után vidám hangját.
- S.O.S. van Blair. Tudunk most beszélni? - kérdeztem, miközben fel-alá járkáltam a szobámban.
- Miért most nem beszélünk? - lőtt le egy ultra béna poént, amitől csak idegesebb lettem.
- BLAIR! - emeltem fel a hangomat.
- Jó, nyugi. Baj van? - kérdezte.
- Tíz perc múlva találkozzunk a sarki Starbucksban. - adtam ki a parancsot.
-  Megijesztesz. - sóhajtotta. - De legyen.
- Siess! - nyomtam ki a hívást, majd a telefont visszacsúsztattam a zsebembe.
Fehér pólómra felvettem a fekete bőrdzsekim, majd bele bújtam a cipőmbe. A szobám ajtaját miután elhagytam, bezártam. Matt és Deborah a nappaliban épp egy filmet néztek, de nem akartam megzavarni az idillt, ezért szó nélkül léptem ki a lakásból.
Az első ami csúnyán elkapott, a tavaszi szél volt. Be kell hogy valljam, kellemes volt a szél, de még egy kissé hidegnek mondható. Az égen egy-két felhő vándorolt magányosan, sőt, az egyiknek nyuszi alakja volt. Zsebre tett kézzel haladtam el a dísznövényként ültetett fák mellett, amiknek árnyékában eléggé hűvös volt. Jó volt látni ezt az igazi tavaszi zsongást: pár gyerek már a játszótereken játszott, míg néhány anyuka a kisbabáját tologatta a babakocsiban. Az idősebbek vagy térfigyelőkameraként bámultak mindent a padon ülve, vagy pletykáltak egyet a kerítéseknél, vagy éppen igaz szerelmükkel tettek egy sétát. Az utóbbiak elég aranyos látványt nyújtottak. Élveztem, ahogyan pár gördeszkás srác haladt el mellettem, akik a közeli kosárlabdapálya melletti deszkásoknak kialakított parkba igyekeznek. Ilyen az élet a kertvárosban.
Pár perc gyalogolás után benyitottam a Starbucks épületébe. A pincérek a szokásos fehér ing-fekete nadrág/szoknya ruhát hordták a kötényükkel, amin a hatalmas zöld logó foglalt helyet.
Mindig is szerettem ezt a kávézót. Mikor apu még élt és éppen szabadságon volt, szinte minden reggel itt kezdtünk egy palacsintával vagy csak egy finom forró csokival. Azok voltak a szép idők.
Most meg csak én vagyok, és Matt, akik néha beszélni sem beszélnek egymással. Szép, mi?
Apu rendőrként dolgozott a helyi őrsnél. Mindig is fontos volt neki az állása és tényleg mindent jól csinált, ezért bízta meg a főnöke egy keményebb feladattal: el kellett kapnia a kanadai maffia vezérét, aki éppen Miamiban várta a hajót, ami hozta neki az Európában szerzett pénzét, na meg drogot. Sajnos, mikor szemtől szemben álltak egymással teljesen megváltozott a helyzet. Apu sikeresen elkobozta az árut és a vagyont, de a maffiózó megölte őt, de azzal nem számolt, hogy apu is lőtt egyet a pisztolyával. Szó szerint kiirtották egymást. Állítólag a pénzt és a drogot lefoglalta a rendőrség, de sokan vannak még, aki keresik. Ha az apám elvesztése nem lett volna elég nagy fájdalom számomra, jött a második csapás. Anyám mindig is elmezavarral küzdött, de apám elvesztése után súlyosbodott az állapota. Mivel ön-, és közveszélyes lett, egy elmegyógyintézetbe zárták. Gyakran nem látogathatjuk Mattel, mert minden az állapotától függ.
Így kerültem egy lakásba Mattel és a barátnőjével, és azóta is ők a családom - legalábbis ami megmaradt belőle.
Időközben a fájdalmas emlék teljesen legyengített, ezért mély lélegzetet vettem, nehogy elsírjam magam.
Ahogyan haladtam az asztalok között észrevettem Blair mosolygós arcát, amint nekem integet. Az ő élete annyira más. Neki mindene megvan és boldogan él.
- Szia! - huppantam le mellé a fotelbe.
- Szió! - köszöntött szokásához hűen. - Na miről is akartál beszélni? - vágott azonnal a közepébe, majd elém tolta az általa rendelt karamellás shakeemet.
- Először is köszönöm, hogy kértél nekem is italt. - mosolyogtam rá. - Másodszor pedig készülj fel, elleszünk egy darabig.
- Ez érdekesnek ígérkezik. - dőlt hátra a fotelben.
Nem tudtam, hogy mivel kezdjek. Annyi minden van, amit már rég meg kéne beszélnünk, beleértve a tegnap éjszakát is. Végül felhúztam a dzsekim ujját és letettem elé a karomat, hadd vigyorogjon rá az újdonsült tetkóm.
- Jézusom! - tágultak ki a pupillái, majd megfogta a csuklómat és közelebbről is megvizsgálta. - De ezt miért csináltattad?
- Pont erről akarok beszélni. - kezdtem bele. - Tegnap Mattel és Debbievel elmentem az új karaoke bárba. Valaki, vagy valami miatt rengeteget ihattam, mert nem emlékszek semmire. Mikor ma délelőtt Matt hozzám vágta az oreós zacskót észrevettem, hogy itt van egy ördögien vigyorgó Joker a csuklómon.
- De Matt mindig figyel rád, ha elmentek egy ilyen helyre.
- Tudom. - sóhajtottam, majd felkönyököltem az asztalra és megtámasztottam a fejemet. - Annyira zavar, hogy nem tudok semmit.
- Viszont az alkohol sosem szokott kiütni annyira, hogy ne emlékezz semmire. Tudom, hogy sokat tudsz inni, mivel jól bírod az alkoholt, ezért nem értem, hogy miért vagy ilyen helyzetben. - kortyolt bele a jegeskávéjába. - Tuti, hogy valami más van a háttérben. Miért nem kérdezted ki Mattet?
- Te hülye vagy?! - emeltem fel a hangomat. - Ha Matt megtudná megölne.
- De ezzel magadnak okozol kárt.
- Akkor is érdekelne, hogy mi történt.
- Hát már engem is felcsigáztál, szóval vagy kideríted te, vagy én kérdezősködök, de az neked nem lesz kellemes. - mutogatott fenyegetően az ujjával.
Hatalmas vigyor kúszott az arcomra. Annyira imádom Blairt. Az óvoda óta elválaszthatatlanok vagyunk. Mindig itt van mellettem, ha bajban vagyok. Ő az, aki apu elvesztése óta mosolyt tud csalni az arcomra. Igazi mosolyt.
És ez így folytatódott körülbelül még másfél óráig. Mindenféle tervvel előállt, hogy hogyan tudhatnánk meg, hogy mi történt az éjszaka, és hogy ki varázsolta a tetkót a csuklómra. Sosem voltam még ennyire kíváncsi, bár Blairnek volt egy-két beteges ötlete is.
Végül kifizettük az italokat és elindultunk haza. Mivel Blair elég közel lakott úgy döntöttem, hogy haza kísérem. Amúgy is rám férne még egy kis fejszellőztetés. Az úton persze a drágalátos barátnőm arcáról a mosolyt nem lehetett levakarni. Áradt belőle a vidámság, mint mindig. Mint már említettem, az ő élete teljesen más, mint az enyém. De ha ő boldog, akkor én is.
Blair családjához érve az apja felajánlotta, hogy haza visz, de mindenáron sétálni akartam. Szükségem van a friss levegőre. Pechemre az út felénél már besötétedett, de nem érdekelt. Nem akartam gyorsabban sétálni azért, hogy sötétedés előtt érjek haza. Őszintén, még csak nem is gondolkoztam ezen.
A sötéttől viszont egy kicsit félek, elvégre sosem tudhatod, hogy mi van benne. Emiatt a kosárlabdapálya felé kell mennem, mivel arra jók az utcai lámpák. Hihetetlen, hogy a kertvárost sosem tudják felújítani, pedig ráférne, az biztos. Főleg a közvilágításra, de hagyjuk is, nem vagyok politikus.
Hosszú percek teltek el, amíg kikeveredtem a pislákoló lámpák alól és végre a teljesen új kosárlabdapálya fényeinél lépkedtem. Zsebre dugott kezeimet a kabátban melegítettem, miközben a tekintetemet a földön tartottam, mert erre sok a huligán, ami csak annyit jelentett, hogy biztosan találkozni fogok egy-két törött üveggel, és nincs kedvem a cipőm talpából kivarázsolni a szilánkokat. Összefogott hajamból néhány szálat kihúzott a szél, tehát egész biztosan úgy nézek ki, mint egy szénaboglya. Csodás.
Szedtem a lábaimat továbbra is, mikor könyökömmel eltaláltam valakit, vagy valamit. Felemeltem szemeimet az aszfaltról és meggyőződtem arról, hogy nem a fallal ütköztem. De akkor ez ki?
Kék farmerja enyhén volt lejjebb tolva, hogy lazának tűnjön ez a viselet. Fekete pulóver fedte felső testét, melynek kapucnija a fejét takarta. Arcán egy napszemüveget hordott, amit teljesen feleslegesnek tartottam. Sötétben napszemüveg? Ugyan kérlek! Ívelt felső-, és dús alsó ajka szinte rózsaszín volt. Édesen rózsaszín. Szája felett pedig egy alig észrevehető bajuszképződmény virított. Csuklóját egy vadonatúj Rolex aranyóra fogta körbe, míg kezeit a nadrágja zsebeiben pihentette. Szőkés-barna hajának elejéből egy tincs kiállt a kapucni alól. Helyi gengszternek tűnt.
Mivel nem tudtam, hogy kiment neki kinek, ezért nem akartam bocsánatot kérni, de úgy látszik ő sem. Levette a napszemüvegét, így a fényben megpillanthattam barna szemeit. Aranybarna íriszeibe nézve viszont beugrott minden. Minden eszembe jutott arról az éjszakáról.
Tátott szájjal, földbegyökerezett lábbal álltam előtte.
- Justin? - kérdeztem.
Féloldalas mosolyt villantott felém.
Nem szólt.
Nem szóltam.
Szó nélkül ácsorogtunk egymás előtt. Justin a szavak helyett inkább cselekedett. Feltűrte a pulóverének ujját, így tökéletes rálátásom lett a tetoválásaira, de az egyik egyből szemet szúrt: ugyanolyan Joker volt az alkarján, mint nekem.
Rémült arcomat észrevette, de még mindig nem szólalt meg. Ehelyett a kabátom ujjához nyúlt, amit szintén feltűrt, majd megvizsgálta az én tetkómat is. Zsebéből egy kis tubus krémet vett elő.
- Naponta kétszer kend be vele és elmúlik. - mutatott a Jokert körbevevő pirosságra.
- Ki vagy te? - tartottam a szavaim között hatásos szünetet, hogy nyomatékosítsam a mondandómat.
Justin arcára egy hatalmas vigyor húzódott kivillantva tökéletes fogsorát.
- Justin Drew Bieber. - lépett bele az aurámba. - A Joker. - suttogta a fülembe.
Éreztem, ahogyan mélyet szippant parfümömből, majd lehelete terítette be a nyakamat. Legyengített, egyszerűen remegtem a közelében, de nem a félelemtől. Valami egészen más állt a háttérben.
Justin egy puszit nyomott az arcomra, majd rám se nézve indult el a pálya felé, ahol egyébként pár néger srác gyújtott rá. Útközben még egy pillanatra visszanézett rám, és látva, hogy még mindig lesokkoltan álldogálok a járdán, elnevette magát és elfordult.
Lefagyva néztem végig, ahogyan eltűnik a sötétben.




Sziasztok!
Meg is érkeztem a második résszel, ami egyébként már régóta meg volt írva, de nem akartam az egyik napról a másikra feltölteni. Azt vettem észre a szöveg átolvasása során, hogy ebben a részben több a tömör szöveg/leírás, és kevesebb a párbeszéd. De remélem ez nem tántorított el titeket az olvasástól.
Ha továbbra is kitartó olvasónak érzed magad, iratkozz fel és kommentelj vagy a facebookos poszt, vagy a rész alá.
További szép napot!

2016. május 3., kedd

I. Évad - 1.Fejezet

- Miriam! - ütötte a fürdő ajtaját a bátyám, Matt. - Kész vagy már?
- Várj még egy percet! - kentem fel a szempilláimra az utolsó réteg spirált.
Végig mértem magamat a tükörben, majd büszkén húztam ki magam. Ismét jó összeállítást találtál. - súgta a belső énem.
Fehér, testhezálló álló miniruhám, melynek hátulja csipkés volt kivillantva hátam egy részét, csak fél vállamat fedte el. A vakító, hófehér színe ártatlanná tett, de vörös rúzsom és a cicafarok tusvonalam feldobta az egészet. Felvettem a ruhámhoz passzoló, fehér tűsarkúmat - persze, nem a 20 centis szörnyetegekre kell gondolni, hanem a még "aranyos" méretűre - majd kiléptem a fürdőből a folyosóra. Dús, szinte már feketének ható sötétbarna hajamba beletúrtam és hagytam, hogy hullámos tincseim a vállamra omoljanak.
Matt szája tátva maradt.
- Nem tetszik? - ijedtem meg.
- D-de. Wow! - úgy nézett ki, mint aki sokkot kapott volna.
Mosolyogva tipegtem vissza a szobámba a táskámért. Belepakoltam a pénztárcámat, a mobilomat, a hivatalos papírjaimat és még pár szem zsebkendőt. Vállamra vetettem a kis táskát, majd kisétáltam Matthez és a barátnőjéhez, Deborahhoz.
Deborah is kitett magáért: tengerészkék ruhája kiemelte kék szemét és szőke haját. Matt egy sima farmerrel és egy inggel lerázta ezt az öltözködéses dolgot.
- Mehetnénk már? - nézett az órájára Matt.
- Persze. - sóhajtottuk egyszerre Deborahval.
Drága bátyám kinyitotta nekünk a lakás ajtaját, mi pedig a cipőink miatt egyensúlyozva hagytuk el az épületet. Bevágódtam Matt autójának a hátsó ülésére és vártam, hogy a szerelmes pár is így tegyen, de mielőtt beültek volna még váltottak egy csókot. Blah.
Matt gyújtást adott az autónak és elindultunk meghódítani az éjszakát. Bár szerintem én megint csak a sarokban fogok gubbasztani és iszogatni egy finomabb pezsgőt, míg körülöttem mindenki bulizik. Sajnos a barátnőm, Blair sosem jön el velem bulizni, pedig akkor értelme is lenne. Matt és Deborah úgyis hamar elhagynak majd, és ha követném őket akkor is csak gyertyatartó lennék. Különben sem szeretnék a romantika útjába állni. Elvileg most egy új helyre megyünk, egy karaoke bárba, vagy hova. Matt szerint élvezni fogom, de én ezt kétlem.
Nagy gondolkozásomból a kocsi fékezése ébresztett fel. Megjöttünk.
- Foglaltam helyet, mivel sokan lesznek. - mondta Matt, miközben kiszállt a járműből. Hasonlóan cselekedtem én is, de miután kimásztam a hátsó ülésről még nyújtózkodtam is, ami rám fért.
A bár kívülről csak egy sima téglából felépített diszkónak tűnt. A bejáratnál két reflektor fénysugara hasított az égbe, jelezve a városnak, hogy itt hatalmas buli van. Az ajtónál két gorillaméretű kidobó állt, karjaikat mellük alatt fonták össze. Nem volt hosszú sor, mivel a két gorilla miatt senki sem próbált meg beosonni, ezért egészen gyorsan kerültünk be. Belépve egyáltalán nem az várt, amire számítottam. Pár izzadt, büdös és részeg emberen kívül szinte mindenki normális és józan volt. Bal és jobb oldalt volt egy bár, mindegyiknél 3-3 személy szolgálta ki a szomjazó népet. Középen volt a színpad, ahol jelenleg egy elég szerencsétlennek tűnő srác próbált énekelni, de egy hangot sem talált el.
- Kövessetek! - kiáltotta túl a zenét Matt, majd megfogta Deborah karját és az én csuklómat is.
A színpaddal szemben a második sorban ültünk le az általa lefoglalt asztalhoz.
- Mit kértek inni? - kiabált ismét.
- Kezdjünk egy Mojitoval. - válaszolt Deborah.
Ezek szerint nekem is azt a szar lime izű löttyöt kell iszogatnom. Csodás.
Matt el is szaladt az italokért. Deborah és én csendben ültünk egymás mellett, és kémleltük a tömeget. Legalábbis én, mivel a színpadon kornyikáló fiú nem kötötte le a figyelmemet. A mi korosztályunkat lehetett látni, csak egy-két idősebb férfi volt, de ők is rendfenttartóként dolgoztak. Bal oldalt, közvetlenül mellettünk két srác ült egy asztalnál. Az egyik, pontosabban a néger srác beszélt a másikhoz, de a másik másra figyelt. Méghozzá engem nézett. Szemei a bokámtól kezdve végighaladtak testem minden egyes pontján. Tekintete egy pillanatra megállt a fenekemnél, mire ajkába harapott. Testem bámulását még nem fejezte be: még szemügyre vette a dekoltázsomat is. Biztosan tetszhetett neki, mivel formás ajkait végignyalta. Utolsó pillantásaként belenézett a szemeimbe. Barna szemei a néha belevilágító fények miatt csillogtak, és vágyat tükröztek. Ajkaim akaratlanul váltak el egymástól, mikor elmosolyodott.
- Itt is volnék! - kaptam Matt felé a fejemet.
Lerakta elém a koktélomat, amibe bele is kortyoltam, mivel már égett a torkom.
Éreztem, ahogyan ismét engem bámul, de nem akartam ránézni. Egyébként nem lehetett olyan idős a srác, körülbelül 20 éves lehetett. Egy fekete, bőr, ülepes nadrágot viselt egy piros-fekete kockás, v kivágású pólóval. A póló dekoltázsára volt tűzve a napszemüvege, de minek ilyenkor napszemüveg? Nyakában még egy vastag, aranylánc lógott. Szőkés haja fel volt állítva, de kétlem, hogy használt volna zselét: túl természetesnek hatott. Szája két szélén lehetett látni, hogy borotválkozott, de egy kisebb, alig észrevehető bajuszképződmény is ott volt. Lábán egy fehér, ha jól tudom egy egészen új darab Supra volt. Túlságosan is tökéletesnek nézett ki.
- Történt valami érdekes? - kérdezte Matt.
Válaszoltam volna a kérdésére, de Deborah beelőzött. Barátnője válaszát viszont nem is hallottam, mivel másra koncentráltam. A két srác a szomszédos asztaltól felállt, majd a színpadhoz sétáltak. A keverőpult mögött álló férfinek átadtak egy lemezt, majd kértek két mikrofont. Felléptek a színpadra.
- Miriam! - suhant el a szemem előtt Matt tenyere. - Jól érzed magad?
- Persze. - válaszoltam.
Kissé lehajtottam a fejemet, mert éreztem, hogy a srácok bámulása feltűnt neki, és emiatt zavarban voltam. Száz százalék, hogy úgy nézek ki, mint egy paradicsom. Égek a zavartól.
A srácok a színpadon lazán lerázták magukról az izgalmat, majd amint elindult a zene, beszélgetni (?!) kezdtek.
- What's up Migos? - kérdezte a bámulóm, de szerintem ez a szöveg része.
- What up JB? - folytatta a néger fiú.
Az éneklést a suprás srác kezdte.
- Yea, everywhere i go, them girls follow*. - énekelte, majd az első sorban ülő lányokra kacsintott, akik szerintem ott helyben elélveztek. Jézusom.
Csak énekelt és énekelt, amíg a néger srác el nem kezdett rappelni. Egyébként a zene egész kellemes volt, simán tudtam volna rá táncolni. Biztosan jártasak voltak már ebben az "Énekeljünk!" dologban. Még a hangjuk is élvezhető volt. A ribancnak kinéző lányok teljesen elolvadtak az éneklő párostól, akiknek az ének után biztosan lesz kereslete - egy italra biztosan, de akár egy egész éjszakára is.
- Tohinght might be the night, you might mess around and fall in love. And i might be the guy, that'll make you want to fall in love with him. Girl, what's your name? Happy that you came. I'm the man in this, stick with me, and gain love, everywhere around the world. - nézett a szemembe a szőkés-barna hajú. - I'll be looking for you!**
Elképedve, de legfőképpen meglepődve hallgattam ezeket a sorokat, amiket a szemembe nézve énekelt. A dal végén váltottak egy pacsit, majd leadták a mikrofonokat és elhagyták a színpadot. A közönség pedig hatalmas tapssal és néhány női sikítással jutalmazta őket.
Miközben a suprás srác, akit a dalban JB-nek hívtak, követte a haverját, majd egy öltönybe öltözött, sebhelyes arcú férfi leszólította. Ijesztő volt a férfi, tudtam, hogy valami nem stimmel se vele, se "JB"-vel. Mikor viszont a srác a beszélgetés után megindult felém, felállt a hátamon a szőr.
- Deborah nem jössz el velem a mosdóba? - fordultam riadtan a bátyám barátnője felé.
- De. - válaszolta.
Felálltunk az asztaltól egyedül hagyva Mattet, és megcéloztuk a mosdót. Míg Deborah tényleg elment wc-re, én azon gondolkoztam, hogy ki lehet ez a JB. Én nem akarom összeszűrni a levet egy ilyen nőfaló sráccal, még egy éjszaka erejéig sem. Néhány perc múlva Deborah kijött az egyik fülkéből. Kezet mostunk, majd visszasétáltunk a helyünkre, de váratlan társaságunk akadt: az énekes páros "bájosan' beszélgetett Mattel, aki szívesen ült az ő társaságukban.
- Megjöttünk! - szólt Deborah, majd beült Matt mellé.
Én szó nélkül ültem vissza a helyemre, miközben JB bámulása égette a bőrömet.
- Ő itt a barátnőm, Deborah, és a húgom, Miriam. - mutatott be minket Matt. - Debbie és Miriam, ő itt Justin és Migos, volt évfolyam társaim.
Biccentéssel, és egy kedvesnek tűnő mosollyal üdvözöltem őket, majd az asztal alatt a lábaimat keresztbe raktam. Persze, Justin minden mozdulatomat figyelte. Elég idegesítő személy.
- Kapás van! - szólalt meg Migos, majd egy fekete hajú szépséggel tűnt el a tömegben.
- És mit csináltál az érettségi után? - érdeklődött Matt.
- Semmi érdekeset. Továbbra is járok box edzésre, és munkát is találtam. - válaszolta Justin. - Nemrég költöztünk erre a környékre.
- Mi is a közelben lakunk. - vigyorgott Matt.
A csevegésük egy percig sem kötött le. Rettentő fáradt voltam már így is, nem akartam itt maradni. Az ágyamat akarom. Végül a zenét kezdtem hallgatni - nem mintha alapból nem lenne hangos. Tipikus remixeket játszottak le, amik egy idő után már kínozták a fülemet. Fél órával később csak azt vettem észre, ahogyan Justin leteszi elénk az italokat, nem is kis mennyiségben.
- Igyunk, mert előttünk áll még az élet! - emelte fel az egyik felest Justin.
Mindenki hasonlóképpen cselekedett, kivéve engem.
- Én nem iszok többet. - jelentettem ki.
- Csak nem kiütötted magad egy kis koktéltól? - nevetett fel.
Mérgemben szemeim egy vékonyka kis vonallá húzódtak össze. Megragadtam én is a kis poharat, koccintottam mindenkivel és elsőként húztam le a pohár tartalmát. Az alkohol pedig marni kezdte a torkomat.
És ez így ment tovább. Justin folyamatosan cukkolt, hogy nem bírom a piát, ezért mindig legurítottam az adagomat. Sőt, amikor Deborah és Matt már "túl jól érezték magukat", az ő részüket is megittam. Mit is mondjak, az alkohol el is érte a kellő hatást.
Önfeledten és felszabadultan ugráltam a tömegben a zenére. Élveztem, ahogyan néhány órára megszabadultam a mindennapi stressztől és tánccal adtam ki magamból a fáradtságot. Elképesztően jól éreztem magamat.
Időközben két kéz simult a csípőmre, de egy percre sem érdekelt, hogy ki az. Hozzá simultam, és a ritmusra mozogtam. Az illető drága kölnije a mentolos leheletével és a ruhájából áradó cigaretta szagával keveredett, mégis mélyet szippantottam ebből a csodás illatból.
- Annyira tökéletes vagy. - lehelte az illető a nyakamba a mondatát, majd nyomott rá egy lágy csókot, amitől kiborsóztam. - Téged kerestelek.
Megragadta a csuklómat és kivezetett a szórakozóhelyről. Szorítása erős volt, de nem annyira, hogy maradandó nyomot okozzon. Amint kiértünk a friss levegő egy percre felébresztett, így tisztán láttam Justin vigyorgó arcát, amint a szórakozóhely falához tol, majd belebök elgyengült karomba egy tűt, és belém fecskendez valamit. Valamit, amitől teljesen elvesztettem önmagamat.




Fordítás:
*Amerre megyek, a nők követnek.
**Lehet ma este megtörténik. Lehet, hogy össze leszel zavarodva és szerelembe fogsz esni. Mert lehet, hogy én vagyok az a srác, akibe szerelembe kell esned. Szivi, mi a neved? Örülök, hogy itt vagy. Én vagyok a férfi, a kicsikémmel átadom neked a szerelmet. Bárhol a világon, tudod szivi, eddig sejtésed se volt arról, hogy már mióta téged kereslek.

Sziasztok!
Meg is hoztam az első részt, ami egy kicsit rövid /szerintem/, de ezt afféle bevezető résznek szántam. A részben volt egy angol dalrészlet, aminek a történet elindításához különleges szerepe van, ezért aki nem tud angolul, a rész végén megtalálhatta a magyar fordítást.
Remélem tetszett a rész. Ha úgy érzed, hogy végig olvasod a történetet iratkozz fel, és kommentelj vagy a facebookos poszt, vagy a rész alá. Építő jellegű kritikát szívesen fogadok, jöhet hideg/meleg.
További szép napot!

O mnie

Fotóm
Találkoztam Justin Bieberrel és hallhattam azt a csodás hangját. A többi nem számít.❤
Credits | Nagłówek: Invisible | Szablon: Avia Tinar | Tło: Subtle Patterns | Technologia Blogger