I. Évad - 11.Fejezet

Donna és a története. Csak ez járt a fejemben és semmit sem tudtam tenni ellene. Talán mert nem is akartam. Nem tudtam, hogy mit is tehetnék és ez a tehetetlenség zavart a legjobban. Azt már eldöntöttem, hogy beszélni fogok Justinnal, de hát ki tudja, hogy merre jár és hogy egyáltalán visszatér-e. Egyedül gubbasztottam a már megszokott szoba sarkában és vártam, hogy Bieber haza térjen.

Pár órával később sikoltásra kaptam fel a fejemet. Az ágyamon feküdtem, ami annyit bizonyított, hogy elaludtam. Az órám lassan kilencet mutatott, majd újabb sikoltás tört fel az emeletre. Gondolkodás nélkül indultam lefelé, de megálltam, hogy előbb fentről körbenézzek: a látvány viszont vérfagyasztó volt.

Donna testén egy vérző lyuk éktelenkedett, miközben a földön feküdt a könnyező Migos karjaiban. Tátva maradt a szám, majd rohanó léptekkel siettem le lépcsőn.

- Donna! - térdeltem le mellé.

Migos sírva nézett a szemeimbe és a sokktól remegett a keze. Mindig is azt hittem, hogy egy ilyen nagy fiú, mint Migos, képtelen sírni, de ezek szerint a szeretteiért még ő is elérzékenyül.

- Mi történt? - nyeltem nagyot, nehogy én is elbőgjem magam.

Donna igen is fontos volt. Mindig segített, ő vezetett körbe és sosem árult el. Nem ismertük annyira egymást, mégis fájt, hogy ilyen állapotban lássam. Talán nem tudtunk sok dolgot egymásról, mégis barátok voltunk. Nem hagyhatom cserben.

- Kiderült, hogy elárulta az igazságot neked. - felelte Migos, majd ismét erős sírásban tört ki.

Donna szemeivel gyengén pislogott, de még velünk volt.

- Justin tette? - kérdeztem monoton hangon.

Hihetetlen. Az a vadállat képes volt a legjobb barátjának az unokahúgát lelőni, mert elárulta, hogy mi folyik itt. Milyen beteg elme lakozik abban az emberben?!

A fejemet rázva keltem fel a földről. Az időközben kibuggyanó könnycseppemet letöröltem, majd lenéztem rájuk.

- Bosszút fogok állni. - jelentettem ki.

Migos övéhez kaptam, majd elvettem tőle a pisztolyát. Sosem fogtam még fegyvert, ezért csodálkoztam, hogy egy ilyen kis szerkezet ennyire nehéz. Megvizsgáltam a markomban tartott Revolvert, majd Migos  riadt arcára pillantottam.

- Bieber mindent visszakap. - mondtam. - Kamatostul.

Migos szó nélkül hagyta, hogy kilépjek a házból. Azonban Justinnak semmi nyomát sem találtam. Tanácstalanul kezdtem el sétálni, de hamar megállítottak.

- Miriam! - kiáltott Paul.

Mérgesen néztem rá, de rögötn a lényegre tért.

- Tudom, hogy hol van Justin. - felelte.

Bólintottam, majd beugrottam mellé a kocsiba. A fegyveremet közben elrejtettem, mert ha megtudja, hogy mire készülök, megállítana. Azt pedig nem hagyhatom.

Túl sok mindent követett el Bieber és semmi rosszat nem kapott. Egyszerűen szerencséje volt az élet minden területén, de ennek vége. Rettentően utáltam, amiért mindig csak a rosszat tartotta a legjobb megoldásnak. Elvette tőlem Mattet és Deboraht, sőt már Donnat is. El kellett hagynom az otthonom, azért hogy egy gyilkos tanyára költözzek. És mindezt miatta kellett átélnem.

Hosszú percekig furikáztunk a városban, majd elhagytuk azt. A sok-sok házat fák vették át, majd az út is egyre kisebb lett. Paul végül egy kis, homokos útra kanyarodott le. Kíváncsian néztem körbe, mivel egyáltalán nem tudtam, hogy hol vagyunk, de valamiért bíztam Paulban.

A mellettem ülő férfire pillantottam. Szögletes állát már a borost fedte, ami még a telt ajkait is körbevette. Barna szemei az utat kémlelték, míg pár hajtincse a homlokára lógott. Szívesen beletúrtam volna abba a hajkoronába. Hihetetlen, hogy először féltem tőle, most meg vonzónak találom. Ez bizarr.

- Ne bámészkodj kiscsaj! - szólalt meg. - Megjöttünk.

Tekintetemet levettem róla, majd kiszálltam az autóból. Valahol az erdő közepén lehettünk egy elhagyatottnak tűnt raktárnál.

- Én most itt hagylak. - mondta Paul. - Csak ésszel! - mutatta fel az ujját, majd elhajtott.

Félve pillantottam a raktárra, majd kifújtam a bent tartott levegőt. Nem kétség, teljesen be voltam szarva, de mégis éreztem magamban az erőt és a kötelességet, hogy megbosszuljak mindent.

A hatalmas vasajtó nyikorogva nyílt ki előttem. Dobozok vettek körül, ezért semmit nem láttam, azt viszont tisztán hallottam, hogy az eddigi beszélgetés elhalkult. A pisztolyt gyorsan bedugtam a nadrágomba, majd a kilátszó részére ráhúztam a pólóm. A kezem remegett, mégis megbírtam tenni azt a néhány lépést, hogy kijussak a karton dobozok tömegéből. Félve pillantottam fel, így a koszos padló helyett két meglepődött szempárral találkoztam. Bill bácsi és Justin. Bieber tekintete teljesen elborult, amint észrevett, míg Bill arcára mosoly kúszott, de nem akármilyen: ördögi volt.

- Te mi a szart keresel itt?! - lökte el magát az asztaltól Justin, így végre kiegyenesedett.

Eközben Bill kíváncsian figyelte, hogy erre mit lépek.

- Miért lőtted le Donnát? - nyeltem le a gombócot a torkomban és próbáltam visszafojtani a könnyeimet.

- Árulóknak nem kegyelmezek. - jelentette ki és méregetni kezdett.

- Jogom volt tudni az igazságot. - reagáltam elég gyorsan.

Justin villámgyors léptekkel indult meg felém, én pedig földbe gyökerezett lábakkal figyeltem minden mozdulatát. Erősen megfogta a felkaromat és közelebb rántott magához. Vérben úszó szemei az én barna íriszeimet vizsgálták.

- Sosem kellett volna megtudnod. - mondta a megszokott rekedtes hangján, amitől felállt a szőr a hátamon.

- Utállak. - sziszegtem, akárcsak egy kígyó.

Nála undorítóbb embert még nem hordott Föld a hátán. Pff.

- Ez van édes. - felelte. - Nem lehet mindenkinek megfelelni.

- Hé Bieber! - szólalt meg a háttérből Bill. - Osztozzunk a zsákmányon!

Justin keze lassan csúszott le a derekamig, majd pár pillanat alatt elvette tőlem a fegyvert.

- Héj! - néztem rá, de hangom azonnal elcsuklott, mikor a Revolvert a fejemhez tartotta.

- Kuss. - suttogta, majd elemelte a pisztolyt a homlokomtól.

Az aprócska kis fegyvert Billre szegezte.

- Nem osztozkodom senkivel. - pillantott Billre.

Minden olyan gyorsan történt. Először Justin mondata, majd pár pillanattal később már egy durranás töltötte be a raktárt. Bill vérfagyasztó üvöltése következett a durranás után. Tisztán láttam, ahogyan a golyó a hasába fúródik, majd a teste erőtlenül rogy össze és a keletkezett lyukból vér folyik.

Szemeim megteltek könnyel. Bill élettelen testéhez futottam, de Bieber ezt nem nézte tétlenül. Futás közben egyszerűen megragadott, majd a szó szoros értelmében falhoz vágott. Éreztem, ahogyan a homlokom egy részén felszakad a bőr, majd vér csorog le a sebből. Alig bírtam kinyitni a szemeimet.

- Sssz! - nyúltam a sebhez.

Fejem kongott a fájdalomtól. Justinra néztem, de a kép homályos volt, belőle is kettőt láttam. Remegve figyeltem, ahogyan ismét pisztolyt fog rám. Elfordítottam a fejemet, majd tekintetem Bill fegyverére szegeződött. Kintről autó hangjára lettünk figyelmesek. Justin kíváncsian nézett a dobozok felé. Itt az idő. Elvettem Bill pisztolyát, majd elrejtettem, mire Justin megint rám nézett és leguggolt mellém. Hajamba markolt, majd fejemet ismét a falnak vágta.

Éreztem, sőt tudtam, hogy nem fogom sokáig bírni. Tudtam, hogy közel vagyok az ájuláshoz, mégis kibírtam. A kezében tartott Revolvert eldobta, majd az övéből elővett egy kést.

- Azt hittem lesz egy kis hasznom belőled. - tartott meg a hajamnál fogva. - Kit tudja? Talán még boldogok is lehettünk volna együtt. - méregette az arcom. - De Donna mindent elrontott.

Nehezemre esett felfogni a szavait. És ekkor megtörtént. Éles fájdalom hatolt az oldalamba, de üvölteni nem tudtam, mivel megcsókolt. Sírni kezdtem az őrületes fájdalomtól, majd úgy döntöttem, hogy ezt nem hagyom. Elővettem hát az eddig elrejtett pisztolyt és erőtlenül Bieberre fogtam, de sikerült meghúznom a ravaszt. Justin egy nyögés kíséretében vált el tőlem, majd szúrósan pillantva rám felborult. Megöltem? Megöltem.

Könnyeim patakként folytak le arcomon, levegőt nem kaptam, látásom még midig kettős volt és szédültem. Ráadásul itt éktelenkedik egy kés az oldalamban. Meghallottam az ajtó nyikorgását és reménykedve néztem fel, de minden összemosódott.

 - Jézusom! - hallottam meg az ismerős hangot, de már késő volt.

- Matt? - mondtam ki az utolsó szavam, majd erőtlenül tűrtem, amint minden elsötétül és az őrületes fájdalom végleg megszűnik.

Sziasztok!

És itt lenne a várva várt utolsó rész - szerintem - rengeteg meglepő történéssel. Remélem tetszett a rész és maga a történet is, de ezennel vége van. Jelenleg gondolkozom rajta, hogy írjak-e egy epilógust. Ti szeretnétek epilógust?

Viszont örömmel jelentem be, hogy a következő blogom nem sokára megnyitja kapuit!

I. Évad - 10.Fejezet

Elegem lett. Elegem lett abból, hogy semmit sem tudhatok, miközben mindennek én állok a középpontjában. Eddig nem érdekelt ennyire az igazság, de most, hogy anyám is benne van, furdalja az oldalamat.

Mély levegőt vettem, mert nem akartam, hogy még egy könnycsepp lekússzon az arcomon. Azt meg végképp nem akartam, hogy gyengének mutatkozzak előtte.

Nagyot nyelt, mintha egy gombóc keletkezett volna a torkában, amit így akart legyűrni. Oldalra nézett, miközben állkapcsa megfeszült és a tavaszi szél a hajába túrt. A mögötte lévő elmegyógyintézet miatt horror filmbe illő pillanatnak tűnt. Végül rám pillantott, de tekintete üressé, sőt dühössé vált.

- Szállj be az autóba. - mondta, majd előhúzta egyik kezét a zsebéből és a homlokát kezdte masszírozni.

Ennyi? Kijelentem, hogy tudni akarom az igazságot és így kerüli el a témát? Na azt már nem.

- Nem fogok beszállni az autóba, amíg el nem mondod, hogy mi folyik itt. - ráztam meg a fejem tiltakozásképpen.

Idegesen fújtatott, miközben kezét leemelte a homlokáról.

- Szállj már be abba a kurva autóba! - kiáltotta el magát, miközben az autóra mutatott.

Be kell vallanom, hogy egy kicsit megijedtem. Sosem láttam ilyennek Justint. Mármint, láttam már idegesnek, de előttem még sosem adta ki magából a benne felgyűlt düht. Hangja mélyre hatolt bennem, de úgy éreztem, hogy ezt nem teheti velem. Igenis járt neki a visszavágó.

- Mégis mi a franc bajod van? - emeltem fel én is a hangomat, majd artikulálni kezdtem. - Te raboltál el a testvéremtől, te tetováltattad rám ezt a szart, te tettél ki mindenféle veszélynek és még te vagy felháborodva, hogy ezek után nem szállok be a kocsidba? Tudni akarom, hogy mibe kevertél bele te barom! - ömlöttek belőlem a szavak, ő pedig szótlanul figyelt engem, de látszott rajta, hogy minden egyes mondatomnál egyre mérgesebb lett. - Kíváncsi vagyok, hogy az apád milyen büszke lehet a pici fiára!

Nem várta meg míg befejezem, csak cselekedett: Hatalmas keze az arcomon csattant. Erős lökésétől fejem még oldalra is fordult. Pofon vágott. Az arcom jobb fele égett és a fájdalomtól lüktetett, miközben kezének nyoma szépen lassan kezdett kirajzolódni a bőrömön.

Könnyes szemmel rápillantottam, de egyáltalán nem hatotta meg. Ugyanolyan fapofával bámult rám, egy cseppnyi megbánást sem mutatott. Érzéketlen seggfej!

- Rohadj meg Bieber! - köptem neki oda a szavakat, majd ott hagytam.

█ █ █ 

Pár órányi buszozást követően visszataláltam Donnáék házához. Nem tudtam, hogy mire számítsak, hogyha meglátnak. Vajon Justin elmondta neki, hogy mi történt?

A bejáróra pillantottam, de ott csak Kayn és Migos autója állt. Akkor Bieber hol lehet?

Lassan sétáltam fel a verandára, majd kezemet a bejárati ajtó kilincsére helyeztem. Nagyot sóhajtottam, mikor benyitottam a házba. Hiába cselekedtem halkan, jelenlétemre mindenki felfigyelt és kíváncsi pillantásokat vetettek rám. Körbenéztem a kis társaságon. Mindenki a megszokott helyén ült a nappaliban, egyedül Bieber fotelje volt üres. Akkor nincs itt.

Egy percre elgondolkoztam. Az itt szó helyett leginkább az itthon szót használtam volna, de nem tettem. Elvégre ez a ház nem az én otthonom. Az én otthonom Matt és Deborah háza. Oda tartozom, és nem pedig ide.

- Justint hol hagytad? - törte meg a csendet Donna.

Barátságos pillantást vetett rám, de kérdése még így is zavart.

- Kit érdekel. - vontam vállat, majd elindultam a konyha felé, hogy eloltsam a szomjamat.

A hűtőből elővettem egy üveg ásványvizet, majd se szó, se beszéd meghúztam az üveget. A nappaliból halk suttogás hallatszott, de nem értettem belőle semmit. Biztosan érdekelte őket, hogy hol van Justin, és hogy miért nem jött vissza velem.

- Történt valami? - jelent meg mögöttem Migos, majd ölbe tett karokkal nekidőlt az asztalnak.

Visszacsavartam a kupakot az üvegre, amit később visszahelyeztem a hűtőbe. Végül a hűtő ajtaját egy kissé idegesen csaptam be.

- Nem akarok róla beszélni. - jelentettem ki, majd elindultam a lépcső felé, de megállított.

- Nem tudom, hogy mi történt köztetek, de kérlek értsd meg, hogy Justinnak is nehéz. Képzeld magad a helyébe.

- Mégis hogyan képzeljem magam a helyébe, mikor azt se tudom, hogy mibe csöppentem? - kérdeztem ingerülten.

- Okos lány vagy te, Miriam. - mondta. - De nem mondhatok semmit.

- Miért? Mert Bieber megölne? - feleltem meggondolatlanul. - Elárulhatok neked valamit? Ha Justin megölné az egyik legjobb barátját, mélyebbre már nem is süllyedhetne. - néztem mélyen Migos szempárjába. - Szóval ki vele, mi az igazság?

Migos összeszorította a száját és megrázta a fejét.

- Erről ennyit. - pillantottam rá lenézően, majd ismét megfordultam és felbaktattam a lépcsőn.

A szobába lépve azonnal az ágy felé indultam meg. Párnáimat egy kissé feltúrtam, majd rájuk ültem és nekidőltem a falnak. Pár perccel később Donna jött be hozzám. Barátságosan mosolyogva megpaskoltam magam mellett a helyett. Értette a célzást és a szó szoros értelmében levágódott mellém.

- Hallottam mindent. - kezdett bele.

- Mindent? - kérdeztem vissza.

- Mindent. - nézett rám. - Tehát, mi is történt veletek?

Nagyot fújtattam.

- Justin elvitt az anyámhoz. Bent elmondtam az anyámnak mindent, aki csak Justin nevét vette ki a mondókámból, utána feltűnt neki a tetoválásom. Hirtelen pánikroham tört rá és el kellett hagynom a szobáját. Mikor meglátta Justint a folyosón, azt üvöltötte neki, hogy "Takarodj a lányom közeléből!". - vettem egy mély lélegzetet. - Az udvaron megkérdeztem Justintól, hogy mi folyik itt, de nem mondott semmit. Veszekedtünk, majd pofon vágott.

- Pofon vágott? - lepődött meg az előbbi mondatomon. - Az apját szidtad, vagy mi?

- I-igen. - ismertem be, majd Donnára pillantottam.

- Akkor mégsem várhatunk tovább. - felelte és hatalmasat sóhajtott, mintha egy szörny legyőzésére készülne. - Elmondok neked pár dolgot Justinról, a szüleiről, rólad és a te szüleidről.

Egy pillanatra csend állt be közénk, mintha csak hatásszünetet tartott volna. Bár sikerült neki, mert engem eléggé felcsigázott.

- Justin apja a helyi maffia feje volt, az apád pedig ugye rendőr, így érthető volt a köztük fellépő ellentét. Sosem tudhattad, de mikor anyukád betegségének még nem voltak komolyabb jelei, még ő is Justin apjának, Jeremynek dolgozott. Elvégre anyukád ügyvéd volt, Jeremynek pedig szüksége volt egy befolyásos ügyvédre, így jött a képbe ő, mivel apád pedig rendőr volt. Ezzel anyukád mindig tudta fedezni Jeremyt és a bandát. Aztán eljött az utolsó nap. - állt meg. - Jeremy a kikötőben várta az Európából szállított drogot és a pénzt, de azzal nem számolt, hogy az apád és pár embere bekerítették. Végül egymás keze által haltak meg. Anyukád ezután tudta, hogy Jeremy fia, Justin bosszúból vissza akarta kapni az apja vagyonát, de ezt apádnak sikerült elkoboznia és elrejtenie. Justin agya végül annyira elborult, hogy rengeteg gyilkosság árán ő lett a maffia vezére, és megkapta a Joker jelzőt. - ismét meg állt. - Sajnálom többet nem mondhatok.

Leesett az állam. A történet egyszerűen... wow. Szóval ez történt valójában? Anyám hazudott nekünk, most meg meg akar védeni? Rengeteg gondolat hasított belém, de egyrészről mégis megnyugodtam. Másrészről viszont zavart. Tehát Justin csak a vagyont akarja, amiről én eddig nem is tudtam?

Sziasztok!

Hosszú késés után jött meg a 10. rész, amit sajnálok, de be kell vallanom, egy játék függője lettem (lol). Nem szerettem volna hosszan leírni a dolgokat a részben, azt akartam, hogy lényegre térő legyen. A blog pedig vészesen közeleg az utolsó rész felé, mivel már a nyáron be szeretném fejezni. Szeretném leszögezni, hogy ez eleinte egy szerelmes történetnek indult, de egy csomó változtatás után kivettem belőle.

Utolsó gondolat/kérdés: Ha a Jokernek vége lesz, szeretnétek tőlem olvasni egy történetet, amelyben már a szerelem az egyik főszereplő?

I. Évad - 9.Fejezet

,, ...mint tudjuk a testén kívül mással is tud szolgáltatni." - visszhangzottak a fejemben Bill bácsi szavai. Kirázott a hideg még a puszta gondolattól is, hogy mi mindent tehetne velem, ha egy véletlen folytán hozzá kerülnék. ,,Miért nem mondod el szegény lánynak , hogy mi folyik itt?" - folytatódtak a gondolataim szintén Bill szavaival. Annyira rejtélyes ez az egész. Félek tőle, mégis többet szeretnék tudni. ,,Mondd már el annak az ártatlan lánynak, hogy miért bánsz így vele." - utalt Justinra, de arra én is kíváncsi lennék, hogy miért bánik így velem. Ezalatt a három nap alatt olyan dolgokon mentem keresztül, amiket leginkább csak filmekben láttam. Mintha egy borzasztó akció film egyik főszereplője lennék. Ez elég bizarr.

Miután az ijesztő emlékképek és a hozzájuk társuló hangok kikeveredtek a fejemből, kipattantak a szemeim. A fény miatt sokat pislogva ültem fel az idegen ágyban, majd hatalmas ásítást eresztettem ki magamból, amit még egy kis nyújtózkodás kísért. Körülbelül úgy nézhettem ki, mint egy beteg ember: kócos haj, kómás fej és kedvtelenség. Ujjaimmal végigszántottam a loboncomat, és próbáltam szétszedni a kisebb csomókat. Tekintetemet a mellettem lévő hatalmas ablak felé fordítottam. Egy penthouseban volnék?

Kimásztam az ágyamból és lefelé nézve vettem észre, hogy egy bő, sima fekete póló lóg rajtam, de nem érdekelt. Az erkély túlságosan is hívogató volt számomra, ezért gondolkozás nélkül  léptem ki az üvegajtón. Sejtésem bebizonyult: egy felhőkarcoló tetején elhelyezkedő penthouseban vagyok. Mezítláb lépkedtem végig a hideg kerámialapokon, amikkel az erkély padlója volt kirakva. Végül megtámasztottam magamat a vastag korláton és néztem az alattam elterülő Miamit.

Fentről az egész teljesen más volt, mintha csak egy sima ház ablakán néztem volna ki. A korai városi nyüzsgést lehetett megfigyelni, ahogyan mindenki siet valahová. Vagy a munkahelyre, vagy az iskolába, vagy egyéb helyekre dolgokat elintézni. Az utak lassan már teljesen megteltek autókkal, így körülbelül megint csak a dugóról lehet hallani egész nap, pedig ez egy cseppnyit sem érdekel. Szemeimet felvezettem az égboltra. Az ég szokásos kék színében pompázott, bár itt-ott előfordult egy-két bárányfelhő, amik egy kicsit színessé, vagy inkább foltossá tették az égboltot. A nap is ott tündökölt, és erős sugarai egy idő után a szemeimbe villantak. Megdörzsöltem a szemeimet, hogy jobban lássak, majd inkább visszatértem a városi panorámához. Elképesztő.

- Khm. - riasztott fel a város csodálásából egy mögülem jövő hang.

Mire hátrafordulhattam volna, a hang tulajdonosa már megjelent mellettem.

- Reggelt! - tolt elém Justin egy bögre kávét, amit a korlát vastagsága miatt simán le tudott rakni a korlát tetejére.

- Neked is. - ásítottam, majd fintorogva a kávéra pillantottam.

Már a szimpla szagától rosszul lettem.

- Nem szereted? - fedezte fel Justin rajtam az undort.

Válaszul csak helyeslően bólogattam, jelezve, hogy utálom a kávét. Sosem rajongtam érte, és ez örökre így marad.

Még engem is meglepett, hogy mennyire szótlan vagyok, de nem tudok mást tenni. Bieber a közelemben van, és csak rossz érzéseket kelt bennem. Most nem arra célzok, hogy hogyan néz ki, mert valljuk be, elég vonzó srác. Egyszerűen a benne rejlő állattól félek, mert tudom, hogy amiket eddig láttam tőle, azok csak az alapok voltak nála. De akkor milyen lehet, mikor tényleg feldühítik?

- Azt ígértem, hogy elviszlek az anyádhoz, szóval... - gondolkozott el egy percre, mire én csillogó szemekkel néztem rá. - ... szerintem ma is mehetnénk, mivel most elég közel van, és nem leszünk itt sokáig.

- Egyáltalán hol vagyunk? - érdeklődtem.

Érdekes, de tegnap már a kocsiban bealudtam, ezért tényleg nem tudom, hogy hol vagyunk.

- Robert barátomnál. - válaszolta.

Vajon ez a Robert is olyan rossz ember? Végül is már csak azon lepődnék meg, ha Justin egyszer egy normális családhoz vinne, mert ez tőle elég szokatlan lenne.

- Mikor mennénk? - tereltem el a gondolataimat, amik még jobban nyomást gyakoroltak rám.

- Szerintem reggelizz meg és indulhatunk. - felelte, majd ellökte magát a korláttól.

- De nem vagyok éhes. - ráztam meg a fejemet.

- Enni fogsz Cross, és nincs kifogás! - mutogatott fenyegetően az ujjával, mintha egy felettem álló személy lenne, hogy megtehesse, hogy nekem parancsolgasson.

- Jó. - sóhajtottam.

Nem szerettem volna már korán reggel kihúzni nála a gyufát, ezért inkább engedelmeskedtem. Ha mai nap lefáraszt úgyis körülbelül már délutánra kirobbantjuk a III. világháborút. Egyedül a véletlenül belekerülő áldozatokat fogom csak sajnálni...

Justin elfogyasztotta a kávéját, amelyiket pedig nekem szánta, visszavitte - gondolom a konyhába.

Végül én is elhagytam az erkélyt és visszamentem a szobába. A nagy helység egyszerűen varázslatos volt. Középen helyezkedett el a franciaágy, amiben a tegnap éjszakát töltöttem. Mellette volt egy éjjeliszekrény, amin egy antik lámpa állt. A fal mellett egy komód foglalt helyet, amin egy váza állt egy csokorral, felette pedig egy plazma tv volt.

Egy percre elgondolkoztam, hogy mit vehetnék fel, mikor megpillantottam a tegnapi ruháimat a földön. Odarohantam a szétterült darabokhoz és néhány pillanat alatt magamra kaptam őket. Mivel a környezet számomra idegennek tűnt és nem volt kedvem felfedezéshez, ezért inkább kihagytam a reggeli rutinomat, amit a fürdőben szoktam végezni, majd kiléptem a szobából.

Arra számítottam, hogy egy folyosóra fogok kerülni, de ehelyett egy hatalmas, nyitott terepen találtam magamat: a nappaliban. Az említett hely összeköttetésben volt a konyhával, ahol Justin és egy számomra ismeretlen férfi beszélgetett, miközben egy szendvics összeállításával foglalkoztak. Szerintem a pasas biztosan Robert.

Félénken lépkedtem közelebb hozzájuk, Robert pedig észre is vett, ezért Justin mögé mutatott, jelezve, hogy forduljon meg, aki ezt meg is tette. Nagy, barna szempárja pedig találkozott az enyémmel.

- Helló! - köszöntem bizonytalanul.

- Szia! Robert vagyok, de szerintem Justin már említett engem. - mosolygott rám a férfi.

Szerintem biztosan volt vagy 30 éves, de a mosolya rengeteget fiatalított rajta. Módosan öltözködött, jelen pillanatban egy öltöny volt rajta, na meg egy méregdrága karóra. Zöld szemei gyönyörűek voltak, arca pedig egy kissé borostás volt, míg haját hátrazselézte. Vonzónak találtam, de a lehető legpiszkosabb gondolataimat el is hessegettem.

- Miriam. - mosolyogtam.

Justin furcsán nézte végig a gyors bemutatkozásunkat, majd elém tolt egy szendvicset. Hálásan pillantottam rá, majd neki álltam enni az ételt. Nem nézhettem ki túl gusztusosnak, mivel állva ettem, ráadásul siettem, hogy minél előbb láthassam anyát.

Általában csak akkor mehetünk be hozzá, ha nyugodt állapotban van és nem közveszélyes, de mivel a doki félti a látogatókat, ezért egy biztonsági őrt mindig beállít a sarokba. A legtöbb esetben nem zavar, ha ott van valaki, de most kivételesen egyedül szeretnék beszélni vele.

Néhány perc alatt magamba vágtam a szendvicset, majd a tányért átnyújtottam Robertnek.

- Köszönöm! - szólaltam meg véletlenül teli szájjal, majd amint feltűnt, hogy mit is tettem, a szám elé kaptam a kezem.

- Nincs mit. - vette el vigyorogva az üres tányért Robert, amit a mosogatóba helyezett el.

- Mehetünk? - nyeltem egy nagyot, majd bájosan Justinra néztem.

- Persze. Még egyszer kösz, hogy itt aludhattunk Rob! - ölelte meg férfiasan Robertet, aki megpaskolta Bieber hátát.

- Rám mindig számíthatsz. - váltak el egymástól. - Miriamet is hozhatod magaddal. - pillantott rám Rob.

Arcom egy pillanat alatt váltott át vörösre, és körülbelül úgy néztem ki, mint egy frissen érett paradicsom. Csodás.

A rövid elköszönés után elhagytuk a mesés lakosztályt, majd egy hosszú folyosón baktattunk végig, egészen a liftig. Több perces liftezés után elértük a földszintet, ahonnan a parkolóba mentünk. Mivel nem tudom, hogy hol van a kocsi, Justinra hagyatkoztam és próbáltam követni az általa diktált tempót. Célirányosan haladt a parkoló túloldalára, ahol már meg is pillantottam a járművet. Beültem az anyósülésre és szó nélkül csatoltam be a biztonsági övet. Tudom, hogy Justin hogyan vezet, ezért inkább biztosra megyek. Néhány pillanat után már ő is beszállt és gyújtást adott az autónak, majd kigördültünk a parkolóból.

Bambulva bámultam ki az ablakon, miközben a egyre több felhő gyűlt az égre, ezzel eltakarva a napot. A szürke égbolt egyből szomorúbbnak tüntette fel a várost, mivel a morcos felhők tükröződtek a felhőkarcolók ablakain, így az egész hely szürke lett, így nyomasztóbbá vált az út is. Alapból nem szóltunk egymáshoz, de még rádió sem szólt. Csendben üldögéltünk egymás mellett, miközben gondolataink százfelé cikáztak.

Hosszan tartó bambulásomból a fékezés keltett fel. Kipattantam a kocsiból és elképedve néztem fel a hatalmas épületre. Megérkeztünk.

Az elmegyógyintézet nem csak kívülről volt riasztó, de beleül sem volt túl kecsegtető. Fehér falai egyébként is zavarták az embert, de néha-néha feltörő betegek kiabálásai vagy sikolyai még ijesztőbbé tették a helyet. A doktorok, a nővérek és az őrök is talpig fehérben voltak. Sokszor voltam már itt anyu miatt, de mindig is utáltam itt lenni. A sok szenvedő beteg arca beleégett az agyamba és lefekvéskor előttem lebegnek ezek az arcok. Borzasztó.

Justin a látogatás előtt egyeztetett anyu orvosával, ezért különféle engedélyekkel sétáltunk a szobája - ami egyébként cella, de a "szoba" szó nyugtatóbb - felé. Egy pillanatra megtorpantam az ajtaja előtt. Justin keze határozottan indult el a kilincs felé, de félrelöktem, majd a kíváncsian figyelő szempárjába pillantottam.

- Egyedül szeretnék vele beszélni. - feleltem.

- Azt nem hagyhatom. - markolta meg a kilincset, de ismételten nem engedtem, hogy bemenjen.

- Négyszemközt beszélek vele, és ebbe nem szólhatsz bele. - hangsúlyoztam a szavakat, hogy még fenyegetőbbnek tűnjek.

Bieber idegesen fújtatott, miközben eltolta magát az ajtótól. Szúrósan pillantott rám, de egyáltalán nem hatott meg. Állkapcsa megfeszült mikor benyitottam a szobába, de hagyta, hogy becsukjam magam mögött az ajtót.

És akkor megpillantottam őt. Hosszú barna haját már több éve nem engedte levágatni, ezért a méteres lobonca már a combját érintette. Bő, fehér hálóingje eltakarta vékony, törékeny testét. Karikás tekintetét rám vezette, majd barna szemei kitágultak és könnyel teltek meg.

- Anya! - mondtam, majd pár lépés után karjaim közé fogtam.

- Azt hittem sosem jössz. - suttogta.

Visszaült az ágyára, majd megpaskolta maga mellett a helyet, ezért csatlakoztam én is.

- Matt? - kérdezte.

- Ő nem jött. - dadogtam zavaromban, mivel nem tudtam, hogy mit is válaszoljak.

- Mégis miért?

Nagyot sóhajtottam, majd belekezdtem a hét történéseibe. Csak meséltem és meséltem, de közben nem mertem anya arcára nézni. Tudtam, hogy meglepődött és gondolom félt is, de nem bírtam magamban tartani. Benne megbízhatok.

Hosszú beszédem után félénken pillantottam rá, mire ő tátott szájjal bámult rám, miközben arcára az aggodalom és a félelem ült ki. Percekig nem szólalt meg, én meg nem tudtam, hogy mit is mondhatnék. Éreztem, hogy a fejében ezernyi rossz gondolat cikázik.

- J-Justin Bieber? - mondta ki nehézkesen, mintha az egész mondandómból csak ezt a nevet szűrte volna ki.

Azért nem erre a reakcióra számítottam.

- Igen. - válaszoltam.

Arcát hirtelen elkapta és a padlót kezdte bámulni, miközben egy szót motyogott. Túl gyorsan és túlságosan halkan mondogatta ezt a szót, ezért nem tudtam mit kezdhetnék vele. Kezeit combjaira helyezte és idegesen a hálóingjét markolászta. Erei kidagadtak apró kézfejein. Megijesztett.

- Öhm, anya. - szólaltam meg.

Egy pillanat alatt rám nézett, amitől még inkább feszélyezve éreztem magamat. Karom után nyúlt, majd kardigánomat feltűrte és elképedve bámulta a tetkómat.

- Nem, nem, nem, nem, nem... - ismételgette, majd a fogása egyre erősödött a csuklómon.

Felszisszenve rántottam ki a karomat szorításából, mielőtt még teljesen elszorítaná a vérkeringésemet. Ijedten hajába túrt, majd letérdelt a padlóra, miközben még mindig a 'Nem' szócskát kántálta.

- É-én megyek. - dadogtam, majd hátrálva közelítettem az ajtó felé, amin egy pillanat alatt kiléptem.

Justin szemszöge

Miriam furcsa tekintettel nézett rám, miután kinyitotta az ajtót. Kérdőn pillantottam rá, de nem válaszolt, egyszerűen csak megrázta a fejét és felsóhajtott, mintha sokk érte volna. Nem értettem, hogy mi történhetett vele. Elárult volna az anyja?

Átnézve Miriam válla fölött megláttam őt: a földön térdelt, miközben a hálóingjét markolászta, sőt már tépte, és egyre hangosabban ismételte, hogy "Ez nem lehet." Egy perc múlva észrevette a nyitott ajtót, azon keresztül pedig engem is. Francba.

- Takarodj a lányom közeléből! - üvöltötte el magát, majd felkelt a földről és rohanni kezdett felém.

Megfogtam Miriam karját és rángatni kezdtem. Cross nem értette, hogy mi folyik körülötte, majd mikor megpillantotta az anyját egy könnycsepp folyt végig az arcán. Na nehogy már elkezdj nekem bőgni!

A biztonságiak megindultak az anyja felé, miközben én azon voltam, hogy minél előbb elhagyjuk az őrültek házát. Amint kiértünk az udvarra Miriam kiszabadult a kezem közül és megállt.

Nem tudom, hogy mit mondhatott az anyjának, de remélem az anyja nem említett rólam semmit.

- Jössz már? - kérdeztem, majd hanyagul zsebre dugtam a kezeimet.

Mély levegőt vett, majd lehunyta a szemét.

- Mi volt ez? - kérdezett vissza, de még mindig nem nézett a szemembe.

Nem tudtam, hogy mit felelhetnék. Az igazságot még nem szeretném elárulni.

- Tudni akarom, hogy mi folyik itt! - jelentette ki, majd barna íriszeit végre megpillanthattam, ő pedig dühösen fújtatott.

Na most vagyok szarban.

Sziasztok!

Nagyon, nagyon, nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem, de sikerült összeszednem magam és megírtam a részt. Nem tudok túl sok mindent hozzáfűzni, legfeljebb csak annyit, hogy remélem nem hagytatok el Olvasók.:)

Egyébként még egyszer szeretnék kellemes nyári szünetet kívánni, és további szép napot!

I. Évad - 8.Fejezet

Féloldalas mosoly jelent meg az arcomon az ötletem miatt. Letettem a szórólapot az egyik váza mellé, majd sebes léptekkel rohantam fel az emeletre. Az ajtóm előtt már elindult a kezem a kilincs felé, de megtorpantam. Elvégre ha kimozdulok, ráadásul egy sztriptízbárba megyek, nem mehetek egy sima sortban és pólóban. Nem arra gondolok, hogy valami szuper szűk miniruhát kellene felvennem, de azért mégis illene kicsípnem magam. Tanácstalanul álldogáltam a folyosón. Justin teljesen átlagos ruhákat adott nekem, amiknek a fele még csak nem is jó rám, mert szinte két mérettel nagyobbak nálam. Tekintetem Donna szobájának az ajtajára tévedt. Bingó.

Elindultam hát az említett szoba felé, majd teljesen nyugodtan léptem be. Donnának aztán van ízlése: A zöld és narancssárga színű falak mellé passzoló berendezési tárgyakkal volt kiegészítve a helység. Habozás nélkül nyitottam ki a szekrényét és kezdtem válogatni a a jobbnál jobb ruhák közül. Ez nagy. Ez nem tetszik. Ennek otromba színe van. - szanáltam a ruhákat. Több percnyi kutatás után még mindig nem találtam semmit. Nagyot sóhajtva hajtogattam össze az utolsó felsőt, majd visszahelyeztem a szekrénybe. Miután mindent rendesen elpakoltam, rápillantottam a sarokban álló kartondobozra. Az meg mi lehet?

Kíváncsian nyitottam ki, és meglepődve olvastam el a doboz tartalmának tetejére helyezett papír feliratát: KINŐTT RUHÁK. Félredobtam a lapot és belemarkoltam a ruhakupacba. Ezt nem hiszem el. Szerencsémre még csak nem is kellett annyit keresgélnem, mivel rengeteg jó darabot rejtett a doboz. Végül egy olyan fehér haspólót vettem fel, mely ujjatlan és magas nyakú volt, viszont hátamat aligha fedte a kivágása miatt. Hozzá egy magas derekú farmer sortot vettem fel, de arra nem számítottam, hogy a fenekem egy része ki is villan belőle. Mondjuk az alakommal semmi gond nincs, ezért egészen jól nézek ki. Mivel éjszaka nincs valami meleg, felkaptam egy hosszított kardigánt is és már szaladtam is le a nappaliba.

Tulajdonképpen megloptam Donnát, és ebben a tudatban lenni rossz érzés volt. Viszont szerintem ő is kölcsönadott volna pár darabot, szóval nincs gond. Remélem.

Felvettem a szórólapot a váza mellől, majd kiléptem a házból. Már két napja nem voltam a friss levegőn. Az egyik, ami feltűnt, az volt, hogy a szokásosnál is melegebb volt éjszaka, elvégre jön a nyár. A másik az, hogy nem is egy csúnya környéken vagyok, sőt, meglehetősen szép helyre lettem elrabolva. Hm.

Azonban hátrányom volt Justinékkal szemben, mivel ők már ott vannak a Beach Present épületében, én meg még csak annyit sem tudok, hogy jelenleg hol vagyok. Végül a forgalmasabb utca felé sétáltam, hátha találok valamilyen ismertető jelet. Csak sétáltam és sétáltam, amíg ki nem értem arra az útra, ami pontosan a tengerpart mellett húzódott. Elképesztő látványt nyújtott, ahogyan a hold a vízen tükröződött. Wow.

Bambulásomból egy közeledő autó hangja ébresztett fel: egy taxi! Karomat kinyújtottam és integettem a sofőrjének, hogy álljon meg. Egy méterrel előttem fékezett le, majd lehúzta a kocsi ablakát.

- Merre lesz a fuvar? - kezdte köszönés nélkül.

- A Beach Presenthez. - válaszoltam, mire szemei kitágultak és meglepődve figyelt, majd hatalmas vigyor terült el az arcán.

- Aranyom... - kicsinyített le engem ezzel a jelzővel. - Ott van a sarkon egy köpésre!

- Oh! - pillantottam el a sarok felé, ahol tényleg ott villogott egy tábla a bár nevével. - Értem. - válaszoltam.

A középkorú sofőr egy utolsó pillantást vetett felém, pontosabban megbámulta a combjaimat, majd felhúzta az ablakot és gázt adva a járműnek elhajtott. Egyetlen egy szó jutott eszembe a viselkedésével kapcsolatban: bunkó.

Mély levegőt vettem és folytattam utamat a szórakozóhely felé. Pechemre az épület bejárata előtt rengetegen voltak, ezért minimum egy órába telt volna, míg bejutok. Kíváncsian pillantottam az sztriptízbár sötétebbik oldalához, ahol volt egy ajtó. Akkor használom a hátsó ajtót.

Miután kinyitottam az ajtót, ami egyébként nagyon hangosan nyikorgott, céltudatosan lépkedtem végig a folyosón a zene irányába. Az engem irritáló ritmus egyre hangosabbá vált, ezért tudtam, hogy megérkeztem. Egy függöny mögül léptem ki és mértem végig a helyet. Egy egészen hosszú pultnál három lány szolgálta ki a szomjazó férfiakat, míg a középen álló kifutónak tűnő színpadon öt lány táncikált alul öltözötten. A táncosokat különböző színű reflektorok fényei világították meg, így szúrtam ki közülük egy ismerős arcot.

A színpadon Donna táncolt egy vörös bőrruhában, ami minden porcikáját kiemelte, a szó szoros értelmében. Minden férfi érte csorgatta a nyálát és dobálták fel a színpadra a dollárokat.

Tekintetemmel Justinék bandáját kerestem, akiket néhány perces keresgélés után megleltem a kifutó másik oldalán. A sarokban ültek egy asztalnál és élvezték, ahogyan több nő is az orruk alá dörgöli a seggüket. Na ez már gusztustalan. Mivel nem volt más lehetőségem, megindultam feléjük. Több részeg férfi között kellett átverekednem magam, amíg meg nem éreztem, hogy az egyik hozzám dörgölőzik.

- Hagyjon békén, kérem! - kiáltottam túl a zenét, mire több szempár is rám szegeződött.

Több férfi keze vándorolt végig rajtam és rángattak mindenfelé. Vagy a kezemet húzkodták, vagy a derekamnál fogva közelítettek felém.

- Elég! - kiabáltam a tömeg közepén.

Viszont egyáltalán nem törődtek velem, csak a testemet akarták. Itt-ott markolgatták a domborulataimat én pedig tehetetlenül nyögdécseltem a fájdalomtól, mert egyáltalán nem finoman értek hozzám. Szemeimmel ismerősöket kerestem, de mindig elém állt valaki. Végül a részeg, szexmániás emberek teljesen körbevettek, így még csak annyit sem láttam, amit eddig. Egy rongybaba voltam, akit kedvükre fogdoshattak és rángathattak.

Az egyik karomat valaki a megszokottnál is szorosabban fogta, majd húzott ki a tömegből. Megkönnyebbülve néztem fel Justinra.

- Hú de jó nő! - mondta Bieber, majd hozzám simult és a nyakamhoz bújt. - Bízz bennem. - mondta halkan.

Szóval csak színészkedik.

Alig észrevehetően bólintottam és hagytam, hogy a közelemben maradjon.

- Héé, mi előbb találtuk! - szólalt fel az egyik férfi, a többiek pedig helyeslően bólogattak.

Justin egy egyszerű mozdulattal felemelte azt a karomat, amelyiken a tetkó volt, a fogdosó társaság pedig elképedve bámulta a vigyorgó Jokert a csuklómon. Mintha megrémültek volna, hátrálni kezdtek, Justin pedig letette a kezemet és a bejárat felé húzott. Értetlenül álltam előtte, mikor már az épület előtt álltunk és rám nézett.

Ez mi volt? Megijedtek a tetoválástól? Mégis mi a szarba keveredtem?

Justin elfordult tőlem és a kocsijához sietett. Nem értettem, hogy miért van itt az autó, mikor ilyen közel van a bár hozzájuk.

- Most meg hová mész? - kiáltottam utána, mert úgy tűnt, hogy engem nem akart megvárni.

- Az idegeidre. - válaszolta bunkón.

Ott már voltál. - jutott eszembe rögtön ez a gondolat.

- Mit álldogálsz már? Szállj be! - szólalt meg egy idő után.

- Nem azért hagytam el a házat, hogy egy óra múlva vissza is menjek! - vágtam vissza.

Justin idegesen megmarkolta a kormányt, majd fújtatott. Nem tudtam, hogy mi járhatott a fejében, bár biztosan ki akar nyírni a viselkedésem miatt.

- Ne kelljen kétszer szólnom, Cross. - felelte egészen nyugodtan, ami túlságosan is rémisztő volt.

Cross. Annyira utálom mikor így hív. Mintha valami kis értéktelen ember lennék az életében. Tény, hogy nem ápolunk jó kapcsolatot, de akkor is elvárom, hogy valaki a normális nevemen szólítson.

- Akkor sem fogok még visszamenni. - válaszoltam.

Nem szólt semmit. Maga elé bámult és valamin rettentően gondolkozott, miközben egy ritmust dobolt az ujjaival a kormányon. Zavart a némasága, mert a szokottnál is ijesztőbbé változott. Pár perc múlva arra lettem figyelmes, hogy kiszáll az autóból, majd annak ajtaját erősen becsapja. Tátott szájjal néztem végig, ahogyan egy üveg sörrel a kezében - hogy került a kezébe a sör? - felém lépked. Reflexből kezdtem el hátrálni, de ő még mindig magabiztosan sétált felém. Nem tudtam sokáig hátrálni, mert egy idő után a hátam a hideg, téglás fallal találkozott. Megállt előttem, majd szemeit szépen lassan végigvezette a testemen, a bokámtól kezdve egészen a mellkasomig.

Egy percre lehunytam a szememet és végiggondoltam mindent. Az találkozásunkat a karaoke bárban, amikor elkábított és felvarratta rám a tetkót. A reggelt, amikor a fürdőben ébredtem, majd Mattnek hála felfedeztem a csuklómon vigyorgó Jokert. Az éjszakát, amikor Justinnal ismét találkoztam, majd aznap az álmomban is megjelent. "Sokan akarnak neked ártani, Miriam. De a Jokernek nagyobb szüksége van rád." - ugrottak be a szavai, amiket pár nappal később a valóságban is elmondott. És a grillparti, ahol megtörtént minden. Elvittek Mattől és Deborahtól, pedig nekem csak ők voltak.

Minden lejátszódott bennem, és eszembe is jutott egy kérdés.

- Mit akarsz tőlem? - suttogtam, miközben lefelé néztem.

- Sok mindent. - sóhajtott, majd láthatóan a nyelvével a fogsorát kezdte piszkálni.

Belekortyolt a sörébe, az én ajkaim pedig elváltak egymástól. Egy ember nem lehet ennyire rejtélyes!

Justin a kezét az arcomra helyezte és hüvelykujjával arrébb söpört egy kiszökött tincset. Szemeim lehunyódtak gyengéd érintése miatt, és akaratlanul sóhajtottam fel. A több napos szívózás után jól estek ezek a gesztusok. Bár ki tudja, hogy mikor tér vissza a megszokott Justin.

Kezével közelebb invitálta a fejemet az arcához és már csak pár centi választott el minket. Mentolos lehelete már az ajkaimat simogatta.

Állj meg Miriam!!! - kiabált vészjóslóan a belsőm. - Egyszer már átvert. 

Összezavarodtam. Egy részem igen is vágyott a törődésre, a másik viszont messziről elutasította Justin kedvességét. Mi történik velem?

- Lám,lám. - jött egy mély, ismerős férfi hang a sötétségből. - Kit látnak szemeim.

- Picsába. - suttogta Justin az ajkaimba, mintha felidegesítette volna az a tény, hogy nem tudott megcsókolni.

Tekintetét leemelte rólam és el is távolodott tőlem.

- Ráadásul Miriammel vagy, csodás! - csapta össze tenyerét a pasas, majd kisétált a sötétből és megpillantottam teljes alakját.

Ezt nem hiszem el. Bill bácsi gömbölyded testét egy elég drágának tűnő öltöny fedte, míg kezében egy szivar volt. Hatalmasat szívott az említett élvezeti eszközből, majd kifújta a füstöt.

- Hihetetlen, hogy van pofád követni. - sziszegte ki Justin a szavakat a fogai közül.

- Most úgy csinálsz, mintha nem tudtad volna, hogy követlek. - kacagott jót Bill. - Azért mert pár emberemet elintézted még nem győztél. Mind tudjuk, hogy mi a díj. Vagy inkább ki a díj.

Justin az utolsó mondatnál rám pillantott. Szemében düht és aggódást véltem felfedezni.

Ezzel a pillantásával olyan érzés kerített hatalmába, mintha Bill mindvégig rám célzott volna, mintha én lennék a díj. Nagyot nyeltem a gondolatra.

- Mit akarsz? - kérdezte Justin fenyegetően.

- Szerintem tudod azt jól. - nézett rám egy vigyor kíséretében Bill.

- Sosem fogod megkaparintani. - húzta fel magát teljesen Bieber.

- Pedig, mint tudjuk a testén kívül mással is tud szolgáltatni.

Megdermedtem a szavai miatt. Bill bácsi tényleg arra utalt, hogy azok után, amiket gyermekkoromban átéltem vele, képes lenne szexuálisan közeledni felém? Nem, nem. Ez lehetetlen. Bill volt az, aki mindig színt vitt az életembe a szüleim mellett. Nagybátyámként tekintettem rá és most simán kijelenti, hogy ágyba vinne. Ez képtelenség.

Justin kezei ökölbe szorultak, míg teljes karja megfeszült így dagadó ereit tökéletesen ki lehetett venni. Istenem, csak ne kelljen vért látnom!

- Na mi van Bieber? Elvitte a cica a nyelvedet? - táncolt továbbra is Bill Justin idegein. - Miért nem mondod el szegény lánynak, hogy mi folyik itt?

- Justin, kérlek! - szólaltam fel.

Nem bírtam tovább szótlanul nézni ezt az egészet, ráadásul Bill szavai elég löketet keltettek fel bennem. Ezek szerint Bill is tud mindent.

- Gyerünk Justin! - folytatta megjátszva. - Mondd már el annak az ártatlan lánynak, hogy miért bánsz így vele. - vigyorgott ördögien.

Justin nem szólalt meg. A földet bámulta, míg kezei már remegtek a visszatartott dühtől. Feje egyre vörösebb lett, pedig egyenletesen vette a levegőt.

Aggasztott az állapota. Igen, aggódtam Justinért, nem akartam, hogy bármiféle bántódása legyen. Zavartan léptem elé, majd arcát a kezeim közé fogtam.

- Justin kérlek. - mondtam halkan. - Csinálj valamit! - váltottam át suttogásba.

Tekintetét végre felszedte a földről és a szemembe nézett. Megnyalta az ajkát, majd kezeimet levette az arcáról. Csuklómat megszorította, majd egy szempillantás alatt megfordított és magához húzott, így a hátammal tökéletesen éreztem azt, ahogyan veszi a levegőt.

Zsebéből elővett egy pisztolyt és Billre szegezte.

- Hagyj minket békén! - mondta.

Bill felnevetett, Justin pedig velem együtt kezdett el hátrálni, miközben a jól ismert revolvert egy percre sem vette le Billről.

Rémülten figyeltem a helyzetet. Csalódtam Billben, de nem akartam, hogy meghaljon. Főleg úgy, hogy Justin lője le.

Végül addig lépkedtünk hátra, amíg kellő távolságot nem tartottunk Billtől. Egy perc alatt eresztett el Justin, majd együtt futottunk az autóhoz, miközben a háttérben Bill ördögi kacaja visszhangzott.

Beszállás után egyből elindultunk, de nem a már megszokott ház felé.

- Hová megyünk? - kérdeztem.

- Egy barátomhoz. - válaszolta, majd lekanyarodott az egyik kereszteződésnél.

Elfáradtam. Alig csináltam valamit, de úgy éreztem magamat, mintha kiszívták volna az összes energiámat. Lelkileg hulla voltam, és szerintem Justin is. Egyszerűen nem tudtam felfogni az előbb történteket. Bill mindvégig keresztbe tett volna nekem? De miért? Mégis mit akart kiszedni Justinból? Mit kellene tudnom? És miért én vagyok a díj? Egyáltalán ebben a helyzetben mit jelent a díj szó?

Megint csak kérdéseket kaptam, de választ egyet se. Lassan bele fogok fulladni a kérdésekbe, és ebbe az egészbe, amibe belekeveredtem. Szinte előre látom, hogy ebben a tudatlanságban fogok egyszer meghalni.

Sziasztok!

A megszokottnál korábban hoztam részt, mivel az előző fejezethez rengeteg komment érkezett, és a megtekintések száma is 1000-rel (!!!) nőtt. Elképesztően boldoggá tettetek ezzel, és remélem, hogy ez a rész is eléri azt szép kerek számot, ami a 7. Fejezethez érkező kommenteket jelöli.

További szép napot!

I. Évad - 7.Fejezet

Egyszerűen elegem volt mindenből. Úgy éreztem, hogy az egész világ ellenem fordult volna, mintha mindenért én lennék a hibás. Nem elégszer csattant már rajtam az ostor? Miért én vagyok az, aki mindig szenved?

Nagyot sóhajtva nyitottam ki a szemeimet, majd inkább visszahunytam őket. Nem volt kedvem semmihez, még az élethez sem. Úgy éreztem magamat, mintha ezalatt a két nap alatt egy koncentrációs táborban lennék, ahol csak azt várják, hogy mikor török meg teljesen. És ez nyomasztotta mindenemet. Magzatpózban feküdtem az ágyon, miközben hosszú körmeimet az ajkaimon húztam végig. Megnyugtató érzéssel töltött el.

Vajon mit szólhatott Blair, mikor tegnap elment hozzánk és nem talált engem? Vajon mi lehetett az iskolában? Vajon mit gondolhatnak rólam a tanárok? És vajon Bill mit akart tőlem, mikor múltkor a suliban keresett?

Annyi kérdésem van, de választ nem kapok. Nem elég, hogy nem vagyok suliban és még Matt se tud semmit a hollétemről, ráadásul egy olyan házban kell bezárva lennem, ahol valamilyen módon mindenki kötődik a város "sötét oldalához".

Hiányzik mindenki. Hiányzik Matt és az idegesítő monológjai, amiket sosem veszek komolyan. Hiányzik Deborah, aki mindig fedezett engem Matt előtt, pedig sosem ápoltunk jó kapcsolatot. Még az is hiányzik, ahogyan Matt és Deborah egy buliban leráznak, mivel ők kettesben szeretnének lenni. Bármit megadnék, hogy megint velük legyek. Sőt, még az sem biztos, hogy élnek-e, hiszen mikor elhoztak ide, őket ott hagyták Justin házában csaliként. Remélem semmi bajuk nem esett.

Az ajtó hangjára keltem fel. Valaki idegesen rángatta a kilincset, de az ajtót nem tudta kinyitni, mert este bezárkóztam. Nem akartam, hogy bárki is bejöjjön hozzám. Nem tudom, hogy ki lehetett az, de egyre erősebben rángatta a kilincset, és kezdett ijesztővé válni a szitu.

- Miriam! - hallottam Justin hangját, ami a dühtől és a korai keléstől a szokásosnál is rekedtebb volt.

Hangosan dörömbölt az ajtón, mint egy vadállat. Esküszöm, ha így folytatja tovább, akkor betöri az ajtót.

- Cross bazd meg, nyisd már ki! - kiabált be és továbbra is kínozta az ajtót.

- Mit akarsz? - feleltem, mire abbahagyta a zajkeltést.

- Hoztam reggelit. - sóhajtotta.

Ha jól hallottam, akkor neki dőlt az ajtónak, miközben a válaszomat várta. A hasam pedig korogni kezdett, mire ösztönösen az említett testrészemre emeltem az egyik kezemet.

- Nem vagyok éhes. - válaszoltam erőtlenül, miközben a gyomrom még mindig morgott.

Elképesztően éhes vagyok, de nem akarok semmit sem elfogadni Justintól. A tegnapi után még egyszer nem fog megvezetni.

- Ne szórakozz már! - szólt rám már egy kicsit erőteljesebben.

- De nem kérek semmit! - emeltem fel a hangomat én is.

- Akkor pusztulj éhen! - csapott rá egy hatalmasat az ajtóra, majd elment.

Kirázott a hideg, amint meghallottam a tenyere csattanását az ajtón. Kiborsózott a hátam, ahogyan elképzeltem, hogy a keze ekkora erővel találkozott az ajtóval. Édes Istenem.

Nem vártam túl sokat a távozása után. Azonnal kimásztam az ágyamból, majd azt rendbe is raktam. Hasam ismét felmordult, ezért egy kicsit gyorsabbra vettem a tempót. Az asztalon lévő ruhakupachoz léptem, majd válogatni kezdtem. Rengeteg nekem tetsző darabot találtam, de egy kicsit nagyok voltak rám, ezért néhányat hanyagolnom kellett. Végül maradtam a tegnapi sortnál, de egy új pólót húztam magamra. Hajam még mindig egy kócos kontyba volt összefogva, de nem érdekelt.

A kulcsommal kinyitottam a szobám ajtaját, majd kiléptem a folyosóra. Egy árva lelket nem láttam, de hangokat sem hallottam. Egyedül lennék itt, vagy csak szórakoznak velem?

Lesétáltam a lépcsőn, miközben körbenéztem a nappaliban, ami üresen tátongott. Tanácstalanul mentem be a konyhába, ahol csak Lucy feküdt. Nagy kék szemeivel rám pillantott, majd visszahajtotta a fejét a padlóra és tovább feküdt.

Mivel találékony vagyok hamar eligazodtam a konyhában. Néhány perc alatt megtaláltam a müzlis dobozt az egyik szekrényben, és szerencsémre még tej is volt a hűtőben. Kíváncsian pillantottam a faliórára, miközben helyet foglaltam az asztalnál. Már dél is elmúlt. Nem valami laktató étel ebédre, de most ez is megteszi. Nagyot sóhajtva kevergettem a mézes karikákat a tejben, majd felnéztem a bejárati ajtó hangjára. A konyhát és a nappalit elválasztó boltíven Donna jött át. Ledobta a földre a táskáját, és lehajolt megsimogatni Lucyt.

- Reggelt. - ásította, majd az időközben odatévedt Lucy fejét megvakargatta.

- Szia! - köszöntem, majd bekaptam az első falat müzlit.

Pár perces néma csend állt be közénk. Én sem tudtam mit mondani neki, ahogyan ő se nekem. Zavartan ettem továbbra is a kajámat, ő pedig folytatta a kutya dögönyözését.

- Mit csináltál Justinnal, hogy megint idegállapotba jött? - tette fel hirtelen a kérdését.

Félrenyeltem, ezért pár köhécselés után vettem egy nagy levegőt. Hogy én mit csináltam Justinnal? Inkább ő mit csinált velem!

- Csak nem engedtem be a szobámba, és a reggelit sem fogadtam el tőle. - válaszoltam a mai napom indulása alapján.

Amíg ő gondolkozva kinézett az ablakon, addig én gyorsan befaltam a maradék müzlit. Nyamm.

- Most vezeti le a dühét. - mondta, miközben a járdán gyalogoló embereket nézte.

Nem értettem, hogy mire akar kilyukadni.

- Hol van? - kérdeztem, mire végre felvette velem a szemkontaktust.

- Én inkább ledőlök aludni.

Eltolta magát az asztaltól, majd felállt és a lépcső felé vette az irányt. Hasonlóan cselekedtem én is, majd futó léptekkel siettem utána.

- De hol van Justin? - ismételtem meg a kérdésemet.

- A pincében. - érkezett a válasz az emeletről.

Pince? Azt se tudtam, hogy van pince. Kieresztettem magamból a benntartott levegőt, majd a hajamba túrtam. Ekkor pár csattanó hang csapta meg a fülem, de egy kicsit tompának hangzottak. Mintha alólam szűrődtek volna fel. Kíváncsian indultam el afelé az ajtó felé, ahonnan hangosabban jöttek a hangok. Kezemet a kilincsre helyeztem, majd lenyomtam azt és egy lefelé vezető lépcső tárult elém. Bingó.

Lassan lépkedtem a lécső fokain, miközben az egyre erősödő hangokat hallgattam. Csodálkozva pillantottam meg Justint, aki éppen egy bokszzsákot püfölt. Nem akartam, hogy meglásson, ezért a lépcső felénél megálltam, majd érdeklődve néztem továbbra is.

Justinon csak egy fekete, sportos bermuda nadrág volt, míg felső testét nem fedte semmi. Kézfejeire egy fehér szalag volt feltekerve, de mivel nem értek a bokszhoz, ezért nem tudom mi az. Nagyra tágult szemekkel néztem végig, hogyan Justin megáll, majd az izzadságát letörölte a homlokáról, miközben pár csepp zavartalanul gördült le a hasán. Tegnap este sötétben voltunk, ezért nem volt alkalmam végigmérni teljesen, de elképesztő látványt szolgáltatott. Egy percre sem gondoltam volna, hogy ennyit foglalkozik a testével.

Ez a test annyira megfogott, hogy túlságosan is kihajoltam, így az egyik lábam lecsúszott a lépcső egyik fokáról, ezért seggre ültem és így csúsztam végig a lépcsőn, ami egy percre sem volt túl kellemes érzés. Nagyot szisszenve értem földet, így terpeszben ültem a padlón Justin előtt, aki lihegve, és legfőképpen meglepődve nézte végig a jelenetet.

- Szerencsétlen. - jegyezte meg, majd a kezét nyújtotta felém.

Bármennyire is elfogadtam volna a segítségét, nem tettem. Megmakacsoltam magamat és egyedül keltem fel a földről, majd amint két lábra álltam leporoltam magamat.

Justin a furcsa viselkedésemen felkuncogott, de amint ránéztem befejezte és komoly fejet vágott. Esküszöm, hozzá képest a többi színész elbújhatna.

Elfordult tőlem, majd a súlyzókhoz lépett, amik mellől felemelt egy vizes palackot.

- Mit keresel itt? - kérdezte még mindig háttal állva nekem.

Láttam, amint az üveget az ajkaihoz emelte, majd tisztán hallottam, ahogyan egy hatalmasat kortyolt a vízből.

Kérdése megfogott. Még magam sem tudtam pontosan, hogy minek jöttem le ide. Talán kíváncsiságból.

- Csak tudni akartam, hogy mik ezek a hangok. - rögtönöztem, bár a válaszom fele igaz volt.

- És meg vagy elégedve? - fordult felém, majd karjait széttárta.

Akaratlanul bámultam meg a testét, majd amint rájöttem, hogy mit tettem, levettem róla a szemeimet.

- Beszélni akartam veled. - jutott eszembe pár értelmes gondolat.

- Mégis miről? - kérdezte, majd nekidőlt a falnak és összefont karokkal várta a válaszomat.

- Haza szeretnék menni. - böktem ki azt, ami már az első naptól kezdve szúrta az oldalamat.

Mintha egy jó viccet mondtam volna, felnevetett.

- Most mi van? - kérdeztem értetlenül.

Még mindig nevetett, majd ismét bele kortyolt a palack tartalmába.

- Innen nem mész sehová. - csavarta az üvegre a kupakot, majd rám nézett.

Tátott szájjal álltam előtte a kijelentése hatására. Mintha áramot vezettek volna belém, lesokkolódtam.

- E-ezt hogy' értetted? - dadogtam, mint valami dedós.

- Úgy, hogy rohadtul nem fogsz elmenni sehová. - ismételte meg önmagát.

- Anyát legalább egyszer meglátogathatom? - jutott eszembe egy ötlet.

Ha már sehová se mehetek, akkor anyát hadd lássam utoljára. Mondjuk, elmehetnék innen, de utánam jönnének, és szerintem Justin durvábban bánna velem, mint eddig.

- Rendben. - sóhajtotta.

Normális esetben már azt mondtam volna, hogy "köszönöm", de most ezt nem éreztem helyénvalónak. Elvégre, ha már elrabolt, legalább ennyit megtehet értem.

Miután egy szót sem tudtunk intézni egymáshoz, mindenki visszatért az eredeti dolgához. Justin ugyanúgy ütötte a zsákot, míg én a lépcsőn ülve bámultam.

Nem tudtam, hogy mit csinálhatnék. Semmihez sem volt kedvem, de az unatkozásnál még ez is jobb. Szívem szerint felmennék Donnához, de mivel azt mondta, hogy elmegy aludni, ezért nem szeretném zavarni. Migos és Kayn pedig rejtélyesen eltűntek, egyáltalán nem tudom, hogy hol vannak. Paul meg... nem tudom, de nem is érdekelt. Nem szeretnék vele egy légtérben lenni, de ez nehéz lesz, mivel ő is itt lakik. Annyira érdekes a pasas, hogy az már ijesztő. Jobb lesz, ha elkerülöm.

Nem tudom, hogy mióta üldögélek itt, de már elbambulva nézek mindenfelé. A pince ajtaja kinyílt, majd Kayn lépett be rajta. Gyorsan leugrált a lépcsőn, majd megállt a közelemben.

- Hali! - kócolta egy kicsit meg a hajamat, majd Justinhoz fordult. - Készen állsz, haver?

- Még szép! - váltottak vigyorogva egy pacsit én pedig őket figyeltem.

- Mire készültök? - kérdeztem.

- Te úgyse jössz, felesleges lenne elmondani. - válaszolt Justin, majd elindultak felfelé a lépcsőn.

Egy pillanat alatt felálltam és követtem őket.

- Mégis hová mentek? - folytattam a kérdezősködést és sietve loholtam utánuk.

Nehéz volt tartani a lépést, mert amíg ők léptek egyet, addig én kettőt vagy hármat.

- Haló!!! - hívtam fel magamra a figyelmet.

A nappaliban Paul ült az egyik fotelben, míg Donna megint egy hatalmas táskával a kezében ácsorgott. Migos pedig egy fehér pólóval és egy bőrdzsekivel a kezében jött le az emeletről.

- Ezt vedd fel Justin, és induljunk! - dobta oda a ruhákat Justinnak, aki egyből belebújt a pólóba.

Az előtérben álló tükör elől elvett egy parfümöt, amivel befújta magát, majd felhúzta a dzsekit is.

- Én miért nem mehetek? - tártam szét a karjaimat.

- Majd máskor! - nyomott egy puszit a hajamba Kayn és többiekhez állt.

- A házra figyelj, és ne engedj be senkit! - nyomott egy kulcsot a kezembe Bieber. - Ha pedig el akarsz szökni, Lucy figyelni fog rád, és én is a nyomodban leszek. - kacsintott rám.

A kis csoport egy közös 'Jó éjszakát Miriam!' kiáltással elhagyta a házat. Lefagyva döbbentem rá, hogy tényleg egyedül hagytak egy olyan házban, ahová bárki betörhet, ráadásul teljesen védtelen vagyok. Ezt nem hiszem el.

Idegesen fújtatva ültem le a kanapéra, majd bekapcsoltam a tévét. Nem volt túl sok jó film, ami lekötött volna, ezért miután megtaláltam egy Disney mesét, ott maradtam.

Imádok mesékét nézni. A korombeliek szerint ez furcsa és gyerekes, pedig nagyon jó dolog. Konkrétan nem tudom megmondani, hogy miért, de nagyon szeretem őket. Gyerekkorom óta rajongok az ilyen mesékért, és ez azóta sem múlt el. Apával mindig a Némó nyomában című mesét néztük meg, mert abban az apa hal a megmentő, ahogyan számomra is az én apám. Örök példaképem marad.

Miután úgy döntöttem, hogy inkább lefürdök, felkeltem az ülőgarnitúráról, majd elindultam felfelé, de egy papírfecni megállított. Kíváncsian vettem fel a földről a szórólapot.

HATALMAS ÉVZÁRÓ BULI A BEACH PRESENT SZTRIPTÍZBÁRBAN!

Ebben az évben rengeteg kezdő táncost vettünk fel, 

akik az év során eszméletlen sok tapasztalatot szereztek.

Ha élőben szeretnéd látni őket, gyere a

Beach Present épületébe!

A belépő 10 dollár, 

de amennyiben az egyik táncosunk ismerőse vagy,

ingyen léphetsz be!!!

Időpont: 05. 11. szerda

Helyszín: Beach Present épülete, Palm tree sétány 34.

Szeretettel, és jó sok dögös nővel várunk Téged is!

Szóval ez lenne az a hely, ahová Kaynék mennek. Most komolyan elmentek nőzni és engem egyedül hagytak? Ezt ők sem gondolták komolyan!

De Donna miért ment? Ő pasikat szed fel, vagy mi? Annyira érdekel, hogy mit csinálnak ott.

Nagyot sóhajtva döntöttem el, hogy én is ott leszek ma este.

Sziasztok!

A megszokottnál egy kicsit később hoztam a részt, de nem volt ötletem a végére, de végre összeállt a kép. Sőt, rengeteg feladat szakadt a nyakamba a héten, ezért írni sem tudtam. Bocsánatot szeretnék kérni a késésért, de remélem megelégedtetek a résszel.

Ui: Mire számítotok, mi fog történni a következő részben?

I. Évad - 6.Fejezet

A hír mindenkiben megmozgatott valamit, de konkrétan csak én akadtam ki. A többiek már hozzászoktak ezekhez az illegális dolgokhoz, mintha ez teljesen mindennapos elfoglaltság lenne. Nem mondom azt, hogy még nevettek is rajta, de leginkább az foglalkoztatta őket, hogy mégis hogyan történt ez az egész. Engem pedig hidegen hagyott a gyilkolászás története.

A híradó után úgy döntöttem, hogy inkább lefekszek aludni. Nem volt kedvem többet cseverészni a srácokkal, pedig energiám még sok volt, hiszen ki lenne fáradt, ha egész nap be volt zárva?

Kiléptem az ideiglenes szobámból - mivel biztosan nem fogok örökre itt maradni - és elindultam a fürdő felé. Az említett helységből pedig Donna lépett egy táskával a hátán. Kérdőn pillantottam rá, mivel úgy nézett ki, mintha egy hétre elköltözne innen. Mosolyogva állt meg előttem.

- Elmentem dolgozni, de a srácok itt lesznek, ha történne valami. - mondta. - Jó éjt! - simított a vállamra, majd meg sem várva a válaszomat kikerült és eltűnt az emeletről.

Dolgozni? Ilyenkor? Mégis ki a francnak kezdődik a munkaideje este kilenckor? Ez már túlságosan is furcsa.

Végül folytattam az utamat a fürdőbe. Nagyot sóhajtva léptem be a csempézett tisztálkodó szobába, majd az ajtót magam mögött be is zártam. Nem szórakoztam túl sokat, néhány pillanat alatt levetkőztem és beálltam a zuhany alá. Miután bőröm nagy része kiázott, keresni kezdtem a tusfürdőt, de nem találtam. A kis, rózsaszín tubus tusfürdő eltűnt. Biztosan Donna elvitte. - fogtam Donnára. Így hát rávettem magamat, hogy kiszálljak a zuhanykabinból, és utána nézzek egy másiknak. Sajnos nőit nem találtam, de a kis szekrényben volt egy férfiaknak készített kiadású, melynek illata nem volt olyan erős, hogy érződjön rajtam. Beledörzsöltem a testembe a tusfürdőt, majd leöblítettem a habot és kiszálltam. Miután megtörölköztem, belebújtam a magammal hozott, bő pólóba és francia bugyiba. A csuklómról leszedtem a hajgumit, amivel felfogtam a hajkoronámat. A mosdókagyló mellől elvettem a krémet, amivel a tetkómat szoktam kenni, majd vékonyan be is fedtem a vigyorgó Jokert. Utállak! - gondoltam ezalatt a tetoválásra, és Justinra is.

Justinék még mindig nem jöttek haza. Nem azt mondom, hogy hiányzik, de a hiánya eléggé szembetűnő. Persze, amíg nem szívtam vele egy levegőt, jól éreztem magamat. Nem kellett félnem, bár azért egy kis nyugtalanság is bennem volt. Elvégre Kayn és Migos is olyan, mint Justin. És ki szeretne egy illegális bandával egy légtérben lenni? Hát senki...

Néhány perc múlva már a szobában voltam, pontosabban az ágyban ültem. Rendesen eligazgattam a takarót a lábamon, majd teljesen magamra húztam és elfeküdtem. De az álom úgy látszik nem nagyon akart rám találni. Órákon keresztül fetrengtem az ágyban, vagy éppen a plafont bámultam. Az idegen környezetben nehéznek tűnt elaludni, de semmilyen tevékenységet nem csinálhattam, hiszen felkeltettem volna Kaynt vagy Migost. Vagy esetleg mindkettejüket. Végül maradtam a plafon bámulásánál, mintha olyan elképesztően érdekes lenne. Ujjaimmal elkezdtem dobolni egy ritmust a takarón és továbbra is csak néztem ki a fejemből. Ha apa élne, már eljött volna értem. - terelődtek a gondolataim rossz irányba.

Rettentően hiányzik, és fáj, hogy elvesztettem. Sosem szerettem rá gondolni, mert olyankor bármelyik percben eltörhet a mécses, és keservesen sírnék. De az a gond, hogy őt már csak a gondolataim éltetik. És ez borzasztó érzés.

Időközben bal oldalra fordultam, és kezeimet a fejem alá vezettem, miközben próbáltam elhessegetni a zavaró dolgokat a fejemből. Szemeimet egy percre sikerült lehunynom, de nem tartott sokáig. Az ajtó nyikorgó hangjára kipattantak a szemeim és tekintetemet az ajtóra vezettem. Résnyire volt nyitva, de amint a kukkolóm észrevette, hogy felkeltem, már be is csukta az ajtót, és el is tűnt.

Na, én ezt nem fogom annyiban hagyni.

Levetettem magamról a takarót és szó szerint kiugrottam az ágyból. Kikukkantottam a folyosóra, de nem láttam semmit, mivel sötét volt. Szemeim a szemben lévő ajtó alatti résnél hirtelen kivillanó fényre tévedtek. Szóval Justinék haza értek. De akkor mit csinált az előbb az ajtómnál? Megleste, hogy alszok-e?

Kezeimet a kilincsre emeltem, majd lenyomtam és bementem a szobába, majd az ajtót magam mögött becsuktam. Mire megfordultam, elképesztő látvány terült elém: Justin pucéran pislogott rám.

- Oh, Jézusom! - kaptam a kezeimet a szemem elé.

Válaszul csak egy halk nevetést kaptam.

- Mi az? - nevetett továbbra is. - Nem láttál még meztelen férfit?

- Istenem! Vegyél már fel valamit! - utasítottam.

Teljesen megfordultam és a fejemet az ajtónak döntöttem, miközben kezeim még mindig takarták a szememet. Halk nevetése egy pillanatra eltűnt, majd teljesen csend lett. Pár lépést lehetett csak hallani a szobában, de annyira figyelt a csendre, hogy az irányt nem tudtam felismerni. Mikor már a lépések is abbamaradtak, kezdtem félni. Tudtam, hogy valamire készül.

Hirtelen megéreztem meleg leheletét a nyakamban, ami a bőrömet kényeztette, és kellemes érzéssel töltött el. Tehetetlennek éreztem magamat, ahogyan testének melege is elérte a bőrömet. Kezei lecsúsztak a derekamra és szembe fordított magával. Megnyugodtam, mikor megláttam, hogy felvett egy nadrágot, de fedetlen felsőteste még zavart.

- Játszunk rendőröset. - suttogta, miközben mélyen a szemembe nézett, és ördögien elmosolyodott.

- Az meg mi? - csuklott el a hangom a belőle áradó magabiztosságtól.

- Én kérdezgetlek, te meg válaszolsz, de ha hazudsz, megbüntetlek. - jött egy lépéssel közelebb, így szinte már felpasszírozott az ajtóra.

Hosszú percekig gondolkoztam, hogy igent mondjak-e erre a "játékra", de a belsőm egy csöppet félt Justintól. Vajon mit ért azon, hogy megbüntet?

- Legyen. - sóhajtottam, mert tudtam, hogy addig úgysem fog elengedni, amíg nem faggat ki engem.

- Honnan ismered Billt? - kérdezte, majd idegességében megnyalta az alsó ajkát és egy kicsit oldalra döntötte a fejét.

- Milyen Billt? - kérdeztem vissza.

- Davis. - válaszolta. - Bill Davis.

A szívembe hatolt a névvel.

- A-apu barátja volt. - akadtam meg a beszédben.

- Ennyi?

- Van egy kocsmája a város másik felében, ahová apával szoktam járni, ezért olyan mintha a nagybácsim lenne. - szedtem össze magamat, és próbáltam érdemes válaszokat adni.

- Mennyire ismered?

- Konkrétan nem tudok róla sokat. - gondolkoztam el. - Miért érdekel annyira?

- Itt csak én kérdezhetek. - nyomatékosította meg mondandóját azzal, hogy arcát közelebb tolta.

Túlságosan is közel került hozzám, belépett a személyes aurámba, ami leírhatatlanul zavart, de mégsem akartam ellökni magamtól. Késztetést éreztem arra, hogy inkább még közelebb húzzam magamhoz. Látta rajtam, hogy megfogott a kijelentésével, és hogy úgysem fogok válaszolni, ezért elterelte a témát. Nyakamhoz hajolt, majd megint megcsiklandozott kellemes leheletével, utána mélyet szippantott.

- Még egy lány sem használta a tusfürdőmet. - mondta mosolyogva, majd ismét megszaglászott. - Pedig ez tetszik. - harapott alsó ajkába.

Úgy tűnik, hogy imádja az alsó ajkát piszkálni.

Amint kimondta az utolsó mondatát, hihetetlenül zavarban éreztem magamat.

- Donna elvitte a sajátját, és ezt találtam. - motyogtam.

- Pedig direkt a szekrény hátuljába dugom, hogy senki se használja.

- Hát, nekem sikerült megtalálni... - nevettem fel zavaromban.

Néma csend állt be közénk. Annyi mindent tudtam volna tőle kérdezni, mégsem mertem feltenni a kérdéseket. Egyszerűen nem tudtam, hogy hol kezdjem. Sőt, az sem biztos, hogy válaszolni fog. Vagy ha válaszol, akkor igazat mond-e. Alig ismerem, mégis össze tud zavarni. Szimpla jelenlététől meg tudok őrülni - pusztán utálatból. Utálom, amiért az első találkozásunkkor belém fecskendezett valamit, majd egy tetkót csináltatott rám. Utálom, amiért mindent rejtélyessé tesz. Utálom, hogy ha valami eszébe jut, azt rögtön megcsinálja és nem kérdezi ki más véleményét. Még azért is utálom, hogy Matt évfolyam társa volt. Ha nem ismernék egymást, akkor nem mentünk volna el arra a vacsorára, ami inkább volt grillparti, de nem is ez a lényeg. És ha nem fogadtuk volna el a meghívást, akkor nem lennék itt. Mindenért Ő a hibás.

Túl sok a "ha..." és annál több a "miért", ez pedig zavar.

Nem tudom, hogy hogyan álljak Justinhoz. Nem ismerem eléggé, és amit eddig mutatott magából - aligha mutatott valamit - az sem túl kecsegtető. Érdekes egy ember, ennyi a véleményem róla.

Úgy látszik, hogy ő is gondolkozott valamin, mivel nem engem figyelt. Végigmértem arcát, ami férfias formát vett fel, mégis olyan kisfiúsnak tűnt. Barna szemeiben a pupillái kitágultak, biztosan elbambult. Egyetlen egy pontra fókuszált, ami valahol mellettem volt. Annyira belenéznék a fejébe, hogy mégis mi járhat az eszében. Hogy mit gondolt, mikor a tetoválást felvarratta rám, vagy mikor lelőtt egy embert. Milyen beteg elme lakozhat egy ennyire vonzó srácnak tűnő emberben?

- Milyen dolgot intéztetek el Paullal? - tettem fel hirtelen a kérdést, és ezen még én is meglepődtem.

A kérdésben a 'dolgot' szót még meg is nyomtam, mivel éreztem, hogy rosszban sántikálnak. Mondjuk, úgysem tehetek ellene semmit.

- Az nem rád tartozik. - válaszolta bunkón.

Nem értettem. Néhány perccel ezelőtt még itt kuncogott előttem, most meg tök bunkón válaszol egy szerintem egyértelmű kérdésre.

- Ha én őszintén válaszoltam a kérdéseidre, akkor most te is tedd meg ezt. - reagáltam egy kicsit fenyegetően.

Fejét oldalra döntötte és lenézően pillantott rám.

- Hogy lehet egy lány ennyire idegesítő? - kérdezte költőien, miközben fejét egy kicsit megrázta.

Én vagyok idegesítő? Mikor csak egy kérdést tettem fel, amire választ meg nem kaptam. Mik ezek a hangulatingadozások?!

- Nem lennék itt, ha nem raboltál volna el. - vágtam vissza.

- Ha nem 'raboltalak volna el'... - használta az én szavaimat. - ...akkor nem is élnél. Szóval egy köszönömöt igazán kicsikarhatnál magadból.

- Mégis ki akarna nekem ártani? - emeltem fel a hangomat.

Miért csinálja azt, hogy felhoz egy olyan témát, amiről én semmit sem tudok, és elvárja, hogy értelmesen álljak hozzá? Miért jó az neki, ha felhúz? Kikészít ez az ember!

- Sokan, Miriam. Sokan. - mondta drámaian, miközben mélyen a szemembe nézett.

Megfagyasztott. Puszta tekintetével sikerült neki leállítani. Mintha földhöz láncolt volna, és ez ellen semmit sem tehettem. De miért teszi ezt velem?

- Miért? - vettem rá magamat arra, hogy kikérdezzem.

Ha magától nem mond el semmit, akkor rá kell vennem. Kérdések nélkül nem is lenne az igazi.

Nagyot fújtatott, mintha csak a terhén lennék. Mint egy kis púp a hátán, ami idegesíti és meg akar szabadulni tőle. De ha ennyire ellenszenves vagyok számára, akkor mi a francot akar velem?

- Ezt köszönd apádnak. - bólogatott válasza közben.

- Apámat ne vedd a szádra ilyen helyzetben! - szűrtem ki a fogaim közül.

Legszívesebben felképeltem volna, de megakadályozott. Csuklómat megmarkolta és az ajtónak tolt, viszont sokkal szorosabban tartott. Kezeim ökölbe szorultak. Utáltam, mikor egy srác miatt éreztem magamat tehetetlennek, erre megint ilyen helyzetben vagyok.

- Nem is ismerted őt valójában. - folytatta a kínzásomat.

Rohadt szar volt hallgatni, ahogyan az életem egyik legfontosabb személyét szidja, mintha ez semmiség lenne.

- Miért jó? - kérdeztem tőle, miközben gyengeségemnek köszönhetően kiszökött egy könnycsepp a szememből. - Miért jó, hogy tönkre teszel mindenkit?! Egy undorító ember vagy Bieber!

Nem szólt semmit. Állkapcsa megfeszült és üres tekintettel nézte az arcomat. Hol az egyik, hol a másik szememet nézte.

Próbáltam erősnek mutatkozni előtte, így az első és utolsó könnycseppnél megálltam. Kibírod Miriam! - parancsoltam magamra.

Egyik csuklómat elengedte, majd a szabad kezét felvezette az arcomra. Gyengéden végigsimította ujjait az orcámon, majd teljes tenyerét hagyta az arcomon. Hüvelykujját végighúzta a számon, mire ajkaim akaratlanul is elváltak. Alig észrevehetően sóhajtottam fel és lehunytam a szememet. Sebezhető voltam, és gondolom ezt élvezte is. Nem akartam a szemébe nézni. Ha megláttam volna a barna íriszeit, ott helyben meghaltam volna - a szégyentől, miszerint igenis bármire rá tudna venni, ha ezt az énjét mutatja. Egy rakás szégyen vagyok.

Mégsem ellenkeztem. Ujjait lecsúsztatta az államhoz, így megemelte a fejemet és elérte, hogy rá nézzek. Olyan arcot vágott, mintha megbánta volna az általa kimondott szavakat. Kínosan hosszú percekig szemeztünk, mikor cselekedett. Arcával megindult felém, miközben szépen lassan lehunyta a szemét. Én is hasonlóan cselekedtem, és vártam, hogy ajkaink összeforrjanak.

Ehelyett az ajtó kinyitása miatt szinte hátra estem, így kint találtam magamat a folyosón. Mire észbe kaphattam volna, Justin már be is zárta a szoba ajtaját. Átvert. 

Elhitette velem, hogy megbánta a sértő szavakat, majd eljátszotta azt is, hogy meg fog csókolni. És mi lett? Amíg becsuktam a szemeimet kinyitotta az ajtót és elengedett. Gondolom azt várta, hogy hanyatt is vágódok a földön. Szinte látom magam előtt a győztes vigyorát. Ó, hogy rohadnál meg! - szitkozódtam magamban.

De már nem tehettem semmit. Ő megcsinálta azt, amivel még inkább a lelkembe tiport, és szerintem örült is neki. Szemétláda.

Hajamba túrva léptem be a szobámba, ahol az első számú célpontom az ágy volt. Erőtlenül elhasaltam, majd vártam, hogy elaludjak, de nem ment. Amint lehunytam a szemeimet, lejátszódott előttem minden, ráadásul még Bieber tipikus vigyora is kísértett.

Szánalmas vagyok.

Sziasztok!

Ismételten részt hoztam - mi mást? - úgyhogy nagy örömmel jelenteném be Nektek, hogy megérkezett a 6. rész! Megint meg szeretném köszönni a megjegyzéseket, mivel ismét sokan írtatok, amivel jobb hangulatot kölcsönöztetek nekem. Nem szeretném sokáig húzni a szót, szóval a kis monológomat be is fejezném.

Egyébként azt vettem észre, hogy azoknak a részeknek, amikben több a párbeszéd, sokkal több a kereslete/olvasója, mint a többinek, tehát próbáltam egy kicsit több csevejt írni a fejezetbe, de a leírásokat sem mellőztem.

I. Évad - 5.Fejezet

Az ablakon besütő nap sugarai egyenesen a szemembe világítottak, ezért a retinám biztosan kiégett. Felültem a számomra idegen ágyban, majd körbenéztem. Nem volt túl extra a szoba. Sima, unalmas fehér falak, egy szekrény, egy asztal, és az ágyam, amiben feküdtem, mellette pedig egy éjjeliszekrény. A padló parkettával volt lerakva, de középre igazán el kellett volna egy szőnyeg. Zavarta a szememet ez a tátongó, üres lyuk. És ekkor csapott belém a felismerés.

El vagyok rabolva.

Kimásztam az ágyból, majd maximalistaként neki is álltam rendbe rakni a még mindig meleg fekhelyemet.

- Khm... - jött mögülem egy rekedtes hang.

Nagy szemekkel néztem az ajtón épphogy csak behajoló Justint, akinek feltűnt, hogy észrevettem őt, ezért abbahagyta a fenekem bámulását.

- Hoztam pár cuccot, hogy tiszta ruhában legyél. Ezek itt Donna ruhái, Migos unokahúgáé. - lépett be ezúttal a szobába és a kezében szorongatott ruhákat lerakta az asztalra.

Képtelen lettem volna beszélni hozzá. Egy szó sem fért ki a számból a tegnapi után. Még mindig kiráz a hideg, ha eszembe jut minden.

- Most Migos házában vagyunk a város másik felében, közel a tengerparthoz és a belvároshoz. - folytatta. - Mivel sokáig leszel itt, gondoltam összebarátkozhatnál Donnával.

- Ne tegyél úgy, mintha törődnél velem. - szólaltam meg monoton hangon.

- Pedig még egy ideig a nyakamon leszel. - túrt a hajába, majd zavarában felnevetett.

- Nem kértelek, hogy hozz el. - mondtam. - Erőszakkal. - tettem hozzá.

- Hidd el jobb lesz neked itt. - válaszolta, majd lépkedni kezdett felém. - Itt biztonságban vagy.

- Egy gyilkos társaság markában lennék biztonságban? - vigyorogtam gúnyosan és megráztam a fejemet. - Ti mind betegek vagytok. - szűrtem ki a szavakat a fogaim közül, miközben közelebb hajoltam Bieberhez, hogy nyomatékosítsam magabiztosságom.

- Sokan akarnak neked ártani Miriam. - szüntette meg a köztünk lévő fél méteres távolságot. - De nekem nagyobb szükségem van rád. - tűrte el az egyik elszabadult tincsemet a fülem mögé.

Szemei végigkísérték a kezét, amint eltűrte a hajamat, majd rátért a szememre.

Mondata túlságosan is ismerős volt... Az álmom! Az álmomban, mikor éjszaka a kosárlabdapálya felé sétálgattam Justin pontosan ugyanezt mondta. Na jó, ez már furcsa.

- Elegem van abból, hogy semmit sem mondasz el, csak megcsinálod. - bámultam barna íriszeit. - Mintha csak egy rongybaba lennék, amit kedvedre rángathatsz.

- Egy értékes rongybaba, amit csak én rángathatok. - változtatta meg az előbb kimondott szavaimat.

Bal kezét felcsúsztatta az arcomra, majd hüvelykujját végighúzta a szemem alatt.

- Nem vagyok senkinek sem a tulajdona. - toltam el magamtól.

Kikerültem Biebert, aki minden egyes mozdulatomat figyelemmel kísérte, majd felkaptam az asztalra letett ruhákat és válogatni kezdtem. Végül csak egy sima, fehér atlétát és egy farmer sortot emeltem ki a kisebb kupacból, na meg egy tiszta fehérneműt.

- A fürdőt merre találom? - néztem Justinra, aki teljesen el volt varázsolva.

Tisztában voltam vele, hogy azt nézte, hogy melyik fehérneműt választottam. Sejtésem teljesen igaznak bizonyult, mivel a kezemben lógó pink tangát és a hozzá tartozó push up melltartót bámulta megállás nélkül.

Egy évvel ezelőtt még elítéltem azokat a lányokat, akik tangát és push up-ot hordtak, aztán felpróbáltam őket és be kellett látnom, hogy ezek a legkényelmesebbek. Azóta csak ezeket hordom. Kivéve alváskor. Lefekvéskor mindig egy bő póló és francia bugyi van rajtam.

- Kilépsz a folyosóra és rögtön jobbra. - válaszolta. - Ha bármi kérdésed, vagy kérésed lenne az én szobám ott van. - mutatott a szemben lévő ajtóra.

- Kösz. - kerültem ki, majd elhagytam az ideiglenes szobámat és bementem a fürdőbe.

Mielőtt neki álltam volna vetkőzni bezártam az ajtót. Ki tudja, hány férfivel vagyok egy házban. Jobb biztosra menni. Hajamat felkontyoltam, hogy ne legyen túlságosan vizes, majd megengedtem a vizet a zuhanyzóban és be is álltam a forró vízsugár alá. Szerencsémre találtam egy női tusfürdőt - gondolom Donna tulajdona - amivel bekentem magamat, majd lemostam a habot.

Leírhatatlanul zavart, hogy Justin ennyire félvállról veszi, hogy elrabolt és megölt egy embert. Biztosan jártas ebben, de egy bocsánatkérést igazán kihozhatna magából, ha már ezt teszi velem. Viszont azt is tudtam, hogy innen nincs kiút. Ebből sosem fogok tudni kiszabadulni, mert Bieber a nyomomban lesz. Igazából még azt sem tudom, hogy mibe rángatott bele, de nem is érdekel addig, amíg nem az életemmel játszik. Elszökni meg végképp nem tudok. Bele kell törődnöm.

Mikor kiléptem a zuhanykabinból rögtön szárazra töröltem magam. Belebújtam a ruhákba, majd a hajamat is kiengedtem és át is szántottam a néhol vizes tincseimet egy fésűvel. A hajgumit pedig visszacsúsztattam a csuklómra.

Miután végeztem kiléptem a fürdőből a szennyesemmel együtt, és visszamentem a szobámba. Olyan otromba ez a hely. - gondoltam magamban, majd a tegnapi ruháimat ledobtam az egyik szabad sarokba. Undorító ez az üresség. - tettem csípőre a kezeimet és felmértem a szobát. Az elképzeléseim alapján jó kis helyet tudnék kihozni belőle, de nincs hozzá alapanyagom. Talán Bieber tudna szolgáltatni valamivel, ha már annyira "törődik" velem.

Hasam korgása visszhangot vert a falakról. Az említett testrészemre emeltem a tenyerem, és éreztem ahogyan morog a gyomrom. Ennem kell.

Tanácstalanul léptem ki a folyosóra, ahol megvizsgáltam a terepet. Mikor észrevettem a lépcsőt, az is leesett, hogy az emeleten vagyok. Halkan osontam oda a lépcsőhöz és a biztonság érdeke miatt lenéztem a földszintre. Tökéletes kilátásom volt a nappalira és a konyha bejáratára. Csak egy nagyobb boltív választotta el a két helységet. Apropó nappali.

Justint, Migost és Kaynt felismertem, de velük ült még egy sötét bőrű, nálam talán egy-két évvel idősebb lány, és egy középkorú férfi. A lány biztosan Donna, de a férfi egyáltalán nem volt ismerős.

Nagy levegőt vettem és lesétáltam a lépcsőn. Lépegetésem közben az összes figyelem rám irányult.

- Jó reggelt! - előzött meg Kayn a köszönéssel, aminek nagyon örültem.

Zavaromban nem tudtam volna mit köszönni az előttem ülőknek, körülbelül csak egy halk 'Helló!' jött volna ki a számból, de szerintem ez egy kicsit béna lett volna. Légy magabiztosabb Miriam! - támogatott a belsőm.

- Jó reggelt! - utánoztam, mert még mindig nem voltam túl biztos abban, hogy mit mondjak, ezért inkább utánoztam Kaynt.

A számomra idegen férfi tetőtől talpig végigmért, de a szokásos "kipirul az arcom és zavarba jövök" helyett nyugtalanító érzésem támadt. Egy farmert viselt egy lazább pólóval, aminek nagy részét egy fekete zakó takarta. Arcvonalai élesek voltak, így szögletes álla még ijesztőbbé tette. Tátott szájjal néztem, ahogy méreget, majd a szemembe nézett és elmosolyodott.

- Szóval ő lenne a híres Miriam Cross? - kérdezte még mindig engem bámulva. - A hallottak alapján tiszta apád vagy. Makacs és öntudatos. Érdekes... - siklott le tekintete az atléta által nyújtott mélyebb dekoltázsomra.

- Paul! - szólalt fel Justin egy kissé fenyegetően.

Meglepett, hogy Bieber megszólalt az érdekemben - vagyis hát remélem azért tette - és még inkább letablózott, hogy ez a Paul ismerte apámat, és még össze is hasonlított vele. Mindig is mondták, hogy ugyanolyan engedetlen és meggondolatlan vagyok, mint ő, de nem néztem volna ki egy idegen férfitől, hogy ő is megteszi. Végül is apám rendőr volt, és ha Paul is egy rossz ember, akkor már érthető, hogy honnan ismerték egymást. De ez így még nem teljesen világos.

- Csak megéheztem, szóval van itt valami ehető? - tereltem el a lehető leggyorsabban a témát.

- Erre gyere! - kelt fel a kanapéról a lány, majd követni kezdtem és a konyhába jutottunk.

A gázon egy serpenyőben még maradt pár falatnyi rántotta, amit én tökéletes adagnak láttam. A csaj elővett egy tányért, majd az ételt ráborította és adott mellé egy villát is.

- Köszi. - foglaltam helyet az ablak melletti asztalnál.

- Semmiség. - mosolygott rám kedvesen. - Amúgy Donna vagyok.

- Gondoltam. - vigyorodtam el, majd bekaptam egy jókora falatot.

Amíg én békésen étkeztem Donna egy, a konyhába bejött kutyát kezdett simogatni. Ha jól láttam egy hatalmas, orosz kék - ennek a színnek nem értem a nevét, mivel nem is kék, hanem szürke - dán dogot dögönyözött. A kutyának elképesztően szép, kék szemei voltak, szinte már világítottak. Az eb méretei tényleg elég nagyok voltak: Donna mellette ült és az állat magasabb volt nála, pedig az is ülő helyzetben volt.

- Ő Lucy. - mutatta be a házi kedvencet.

- Elég szép. - vizsgáltam továbbra is az állatot.

- Dolgunk akadt Paullal, úgyhogy elmentünk, ne keressetek egy darabig. - szólt be a konyhába Justin, majd el is tűnt.

- Dolguk akadt? - használtam az Ő szavait.

- Tegnap láttad mit csinálnak. Nem szeretném részletezni. - kelt fel a földről Donna, majd leporolta magát.

A tegnap este az, amit sosem fogok elfelejteni. Az, hogy majdnem lelőttek, ráadásul Justin még meg is ölt egy embert, felfoghatatlan számomra. Szóval megint valami ilyesmit intéznek el? Szuper...

Végül is, amíg nincsenek itt, addig át tudnám alakítani a szobámat.

Justin szemszöge

Már tíz perce ültünk Paullal a kocsiban, és a városszéli raktár épületébe mentünk egy fontosabb tárgyalásra. Magát a tárgyalás témáját senki sem tudta megnevezni, mert csak egy felhívást kaptunk, hogy fontos lenne a részvétel. Egy ilyet pedig kihagyni tilos.

Hangforrásként csak a rádió szolgáltatott, enélkül néma csend lett volna az autóban. A rádióban bekapcsolt zene ritmusát Paul dobolta az ujjaival a kormányon, közben az utat kémlelte.

A zsebemben pedig az egyik telefon el kezdett rezegni, ezért elő is vettem az arany Iphone-t és kíváncsian oldottam fel egy húzással.

- Ki az? - kérdezte Paul, de nem nézett rám.

- Miriamnek sms-e jött. - válaszoltam, majd beléptem az üzenetekbe.

- Miért van nálad a telója? - faggatott.

- Tegnap elvettem tőle. - adtam választ, majd megjelenítettem a nem rég érkező üzenetet.

Feladó: Blair

Hali csajszi!

Mi van veled? Igazán szólhattál volna, hogy nem jössz suliba... Nemrég keresett téged egy Bill Davis nevű férfi az igazgatónál, aki állítólag ismer téged gyerekkorod óta. Az ofő nem adott ki rólad személyes infókat, de a pasas feltétlen beszélni akar veled. Délután pedig benézek hozzád, mert a lecke nem viszi el magát!:)

Csak két szó jutott eszembe az üzenetet olvasva. Mi van?!  Bill honnan a francból ismeri Miriamet? Hogy a jó Istenbe?

Paul az arcomat látva megszólalt.

- Ki írt neki és mit? - kérdezte vigyorogva. - Elég érdekes pofát vágtál!

- Bill ismeri Miriamet és ma kereste a sulijában. - válaszoltam és tekintetemet leemeltem a képernyőről.

- És mégis hogyan? - tett fel egy újabb kérdést.

- Szerinted tudom? - emeltem fel a hangomat. - Mi vagyok én? A személyi testőre, hogy mindent tudjak róla?

- Nyugodj már meg! - nevetett fel. - De ha Bill ennyire pályázik rá, akkor lassan tényleg elmehetsz a testőrének.

Felkönyököltem az ablakhoz, majd nagyot sóhajtva megtámasztottam a fejemet. Sosem néztem volna ki, hogy így ismerik egymást. Arra gondoltam, hogy Bill a pénz és a drog miatt akarja elkapni, de hogy személyesen is ismerjék egymást... Ez már sok.

- Biztosan nem fogom védeni a picsáját! - ráztam meg a fejemet.

- Akkor miért is hoztad magaddal? - folytatta a kérdezősködést.

Időközben kezem lejjebb csúszott, így pár ujjam a számat súrolta.

- Hogy minél előbb kiszedjem belőle, hogy hol van a vagyon, ami engem illet. - néztem Paulra, aki már régóta engem nézett, így tekintetünk találkozott.

- Akkor már régen elmondhattad volna neki. - kanyarodott le egy kisebb utcába.

- Inkább hagyjuk. - sóhajtottam és ezzel le is zártam a beszélgetést.

Nem akarom, hogy Cross sokáig lógjon a nyakamon, de rögtön se mondhatom el neki. Sőt, ahogy elképzeltem szerintem egyáltalán nem fog semmit sem mondani, hiszen ő egy Cross, és a jó öreg Raymond Cross vére csordogál az ereiben. Nehéz lesz kiszedni belőle, de úgyis sikerülni fog, hiszen én vagyok Justin Bieber, a Joker. És Joker mindent elér, ha fáj másnak, ha nem...

- Fhúú de jó bige! - nézett oldalra Paul, így szemeit levette az útról és az út szélén sétáló nőt kezdte bámulni.

Egyáltalán nem találtam szépnek ezt a túl sminkelt ribancot, ezért inkább az utat figyeltem.

- PAUL!!! - kiáltottam fel, mikor észrevettem a szembe jövő kocsit, majd a kormány után nyúltam.

Miriam szemszöge

Lassan kilenc óra lesz, és Bieberék még mindig nem találtak vissza.

Bekaptam a vacsorára készített szendvicsem utolsó falatját, majd betettem a tányéromat a mosogatóba. Végül kifáradtam a nappaliba, ahol Migos és Kayn nézte a tévét. Csatlakoztam hozzájuk, és lehuppantam a kanapéra.

A rabság érzetem néhány órára eltűnt. Amint Bieber és Paul kiléptek a házból már nem éreztem magamat feszélyezve. Ráadásul a többiek segítségével egy kicsit felpofoztuk a szobámat, így már nagyobb kedvvel megyek be oda is.

A tévében pedig elkezdődött a híradó.

- ... Miami kertvárosában, egy régebbi, alig használt elkerülő úton történt baleset. Egy arra járőröző rendőr vett észre egy szétroncsolt autót, benne egy férfit és egy nőt, akiket fejbe lőttek. A nyomozás szerint két autó ütközött, majd az egyik autó tulajdonosa vagy tulajdonosai végeztek a férfivel és a nővel, és ezután a gyilkosok elhagyták a helyszínt. Mivel ez egy ritkán használt út, egy szemtanú sem volt a környéken, így a további nyomozást értelmetlensége miatt befejezték. - olvasta fel a híradós nő a közelünkben történt esetet, majd pár képet is mutattak. - További híreink...

Mindenki tátott szájjal ült a televízió előtt, csak én nem. Lemaradtam volna valamiről?

- Migos, ugye nem Justinék voltak? - kérdezte Donna.

Migos mielőtt válaszolhatott volna elolvasta a nemrég érkezett üzenetét, majd felnézett a képernyőről.

- Kurvára ők voltak! - válaszolta.

Ezt nem hiszem el. Már kezdtem elhinni, hogy Bieber ritkán öl, erre a tévéből és Migostól kellett megtudnom, hogy megint végzett valakivel. Sőt nem is valakivel, hanem valakikkel. Szép vagy Bieber...

Pff!

Sziasztok!

Először is bejelentem, hogy itt van az 5. rész! Másodszor pedig itt is szeretném megköszönni azt a sok kedves/pozitív kommentet, ami az előző részhez érkezett. Mivel reggel olvastam el őket, teljesen jól indult a napom! Emellett szeretném megköszönni a feliratkozóknak is, hogy növelték a "Jokerfanok" számát. És még egy kis bónusz: a 4. résszel a blog elérte az 1500 feletti nézettséget, ami számomra hatalmas szám!

Nagyon szépen köszönöm!

(Egyébként az új szereplőket már megtekinthetitek a "Szereplők" menüpontnál.)

❤❤❤