I. Évad - 7.Fejezet

Egyszerűen elegem volt mindenből. Úgy éreztem, hogy az egész világ ellenem fordult volna, mintha mindenért én lennék a hibás. Nem elégszer csattant már rajtam az ostor? Miért én vagyok az, aki mindig szenved?

Nagyot sóhajtva nyitottam ki a szemeimet, majd inkább visszahunytam őket. Nem volt kedvem semmihez, még az élethez sem. Úgy éreztem magamat, mintha ezalatt a két nap alatt egy koncentrációs táborban lennék, ahol csak azt várják, hogy mikor török meg teljesen. És ez nyomasztotta mindenemet. Magzatpózban feküdtem az ágyon, miközben hosszú körmeimet az ajkaimon húztam végig. Megnyugtató érzéssel töltött el.

Vajon mit szólhatott Blair, mikor tegnap elment hozzánk és nem talált engem? Vajon mi lehetett az iskolában? Vajon mit gondolhatnak rólam a tanárok? És vajon Bill mit akart tőlem, mikor múltkor a suliban keresett?

Annyi kérdésem van, de választ nem kapok. Nem elég, hogy nem vagyok suliban és még Matt se tud semmit a hollétemről, ráadásul egy olyan házban kell bezárva lennem, ahol valamilyen módon mindenki kötődik a város "sötét oldalához".

Hiányzik mindenki. Hiányzik Matt és az idegesítő monológjai, amiket sosem veszek komolyan. Hiányzik Deborah, aki mindig fedezett engem Matt előtt, pedig sosem ápoltunk jó kapcsolatot. Még az is hiányzik, ahogyan Matt és Deborah egy buliban leráznak, mivel ők kettesben szeretnének lenni. Bármit megadnék, hogy megint velük legyek. Sőt, még az sem biztos, hogy élnek-e, hiszen mikor elhoztak ide, őket ott hagyták Justin házában csaliként. Remélem semmi bajuk nem esett.

Az ajtó hangjára keltem fel. Valaki idegesen rángatta a kilincset, de az ajtót nem tudta kinyitni, mert este bezárkóztam. Nem akartam, hogy bárki is bejöjjön hozzám. Nem tudom, hogy ki lehetett az, de egyre erősebben rángatta a kilincset, és kezdett ijesztővé válni a szitu.

- Miriam! - hallottam Justin hangját, ami a dühtől és a korai keléstől a szokásosnál is rekedtebb volt.

Hangosan dörömbölt az ajtón, mint egy vadállat. Esküszöm, ha így folytatja tovább, akkor betöri az ajtót.

- Cross bazd meg, nyisd már ki! - kiabált be és továbbra is kínozta az ajtót.

- Mit akarsz? - feleltem, mire abbahagyta a zajkeltést.

- Hoztam reggelit. - sóhajtotta.

Ha jól hallottam, akkor neki dőlt az ajtónak, miközben a válaszomat várta. A hasam pedig korogni kezdett, mire ösztönösen az említett testrészemre emeltem az egyik kezemet.

- Nem vagyok éhes. - válaszoltam erőtlenül, miközben a gyomrom még mindig morgott.

Elképesztően éhes vagyok, de nem akarok semmit sem elfogadni Justintól. A tegnapi után még egyszer nem fog megvezetni.

- Ne szórakozz már! - szólt rám már egy kicsit erőteljesebben.

- De nem kérek semmit! - emeltem fel a hangomat én is.

- Akkor pusztulj éhen! - csapott rá egy hatalmasat az ajtóra, majd elment.

Kirázott a hideg, amint meghallottam a tenyere csattanását az ajtón. Kiborsózott a hátam, ahogyan elképzeltem, hogy a keze ekkora erővel találkozott az ajtóval. Édes Istenem.

Nem vártam túl sokat a távozása után. Azonnal kimásztam az ágyamból, majd azt rendbe is raktam. Hasam ismét felmordult, ezért egy kicsit gyorsabbra vettem a tempót. Az asztalon lévő ruhakupachoz léptem, majd válogatni kezdtem. Rengeteg nekem tetsző darabot találtam, de egy kicsit nagyok voltak rám, ezért néhányat hanyagolnom kellett. Végül maradtam a tegnapi sortnál, de egy új pólót húztam magamra. Hajam még mindig egy kócos kontyba volt összefogva, de nem érdekelt.

A kulcsommal kinyitottam a szobám ajtaját, majd kiléptem a folyosóra. Egy árva lelket nem láttam, de hangokat sem hallottam. Egyedül lennék itt, vagy csak szórakoznak velem?

Lesétáltam a lépcsőn, miközben körbenéztem a nappaliban, ami üresen tátongott. Tanácstalanul mentem be a konyhába, ahol csak Lucy feküdt. Nagy kék szemeivel rám pillantott, majd visszahajtotta a fejét a padlóra és tovább feküdt.

Mivel találékony vagyok hamar eligazodtam a konyhában. Néhány perc alatt megtaláltam a müzlis dobozt az egyik szekrényben, és szerencsémre még tej is volt a hűtőben. Kíváncsian pillantottam a faliórára, miközben helyet foglaltam az asztalnál. Már dél is elmúlt. Nem valami laktató étel ebédre, de most ez is megteszi. Nagyot sóhajtva kevergettem a mézes karikákat a tejben, majd felnéztem a bejárati ajtó hangjára. A konyhát és a nappalit elválasztó boltíven Donna jött át. Ledobta a földre a táskáját, és lehajolt megsimogatni Lucyt.

- Reggelt. - ásította, majd az időközben odatévedt Lucy fejét megvakargatta.

- Szia! - köszöntem, majd bekaptam az első falat müzlit.

Pár perces néma csend állt be közénk. Én sem tudtam mit mondani neki, ahogyan ő se nekem. Zavartan ettem továbbra is a kajámat, ő pedig folytatta a kutya dögönyözését.

- Mit csináltál Justinnal, hogy megint idegállapotba jött? - tette fel hirtelen a kérdését.

Félrenyeltem, ezért pár köhécselés után vettem egy nagy levegőt. Hogy én mit csináltam Justinnal? Inkább ő mit csinált velem!

- Csak nem engedtem be a szobámba, és a reggelit sem fogadtam el tőle. - válaszoltam a mai napom indulása alapján.

Amíg ő gondolkozva kinézett az ablakon, addig én gyorsan befaltam a maradék müzlit. Nyamm.

- Most vezeti le a dühét. - mondta, miközben a járdán gyalogoló embereket nézte.

Nem értettem, hogy mire akar kilyukadni.

- Hol van? - kérdeztem, mire végre felvette velem a szemkontaktust.

- Én inkább ledőlök aludni.

Eltolta magát az asztaltól, majd felállt és a lépcső felé vette az irányt. Hasonlóan cselekedtem én is, majd futó léptekkel siettem utána.

- De hol van Justin? - ismételtem meg a kérdésemet.

- A pincében. - érkezett a válasz az emeletről.

Pince? Azt se tudtam, hogy van pince. Kieresztettem magamból a benntartott levegőt, majd a hajamba túrtam. Ekkor pár csattanó hang csapta meg a fülem, de egy kicsit tompának hangzottak. Mintha alólam szűrődtek volna fel. Kíváncsian indultam el afelé az ajtó felé, ahonnan hangosabban jöttek a hangok. Kezemet a kilincsre helyeztem, majd lenyomtam azt és egy lefelé vezető lépcső tárult elém. Bingó.

Lassan lépkedtem a lécső fokain, miközben az egyre erősödő hangokat hallgattam. Csodálkozva pillantottam meg Justint, aki éppen egy bokszzsákot püfölt. Nem akartam, hogy meglásson, ezért a lépcső felénél megálltam, majd érdeklődve néztem továbbra is.

Justinon csak egy fekete, sportos bermuda nadrág volt, míg felső testét nem fedte semmi. Kézfejeire egy fehér szalag volt feltekerve, de mivel nem értek a bokszhoz, ezért nem tudom mi az. Nagyra tágult szemekkel néztem végig, hogyan Justin megáll, majd az izzadságát letörölte a homlokáról, miközben pár csepp zavartalanul gördült le a hasán. Tegnap este sötétben voltunk, ezért nem volt alkalmam végigmérni teljesen, de elképesztő látványt szolgáltatott. Egy percre sem gondoltam volna, hogy ennyit foglalkozik a testével.

Ez a test annyira megfogott, hogy túlságosan is kihajoltam, így az egyik lábam lecsúszott a lépcső egyik fokáról, ezért seggre ültem és így csúsztam végig a lépcsőn, ami egy percre sem volt túl kellemes érzés. Nagyot szisszenve értem földet, így terpeszben ültem a padlón Justin előtt, aki lihegve, és legfőképpen meglepődve nézte végig a jelenetet.

- Szerencsétlen. - jegyezte meg, majd a kezét nyújtotta felém.

Bármennyire is elfogadtam volna a segítségét, nem tettem. Megmakacsoltam magamat és egyedül keltem fel a földről, majd amint két lábra álltam leporoltam magamat.

Justin a furcsa viselkedésemen felkuncogott, de amint ránéztem befejezte és komoly fejet vágott. Esküszöm, hozzá képest a többi színész elbújhatna.

Elfordult tőlem, majd a súlyzókhoz lépett, amik mellől felemelt egy vizes palackot.

- Mit keresel itt? - kérdezte még mindig háttal állva nekem.

Láttam, amint az üveget az ajkaihoz emelte, majd tisztán hallottam, ahogyan egy hatalmasat kortyolt a vízből.

Kérdése megfogott. Még magam sem tudtam pontosan, hogy minek jöttem le ide. Talán kíváncsiságból.

- Csak tudni akartam, hogy mik ezek a hangok. - rögtönöztem, bár a válaszom fele igaz volt.

- És meg vagy elégedve? - fordult felém, majd karjait széttárta.

Akaratlanul bámultam meg a testét, majd amint rájöttem, hogy mit tettem, levettem róla a szemeimet.

- Beszélni akartam veled. - jutott eszembe pár értelmes gondolat.

- Mégis miről? - kérdezte, majd nekidőlt a falnak és összefont karokkal várta a válaszomat.

- Haza szeretnék menni. - böktem ki azt, ami már az első naptól kezdve szúrta az oldalamat.

Mintha egy jó viccet mondtam volna, felnevetett.

- Most mi van? - kérdeztem értetlenül.

Még mindig nevetett, majd ismét bele kortyolt a palack tartalmába.

- Innen nem mész sehová. - csavarta az üvegre a kupakot, majd rám nézett.

Tátott szájjal álltam előtte a kijelentése hatására. Mintha áramot vezettek volna belém, lesokkolódtam.

- E-ezt hogy' értetted? - dadogtam, mint valami dedós.

- Úgy, hogy rohadtul nem fogsz elmenni sehová. - ismételte meg önmagát.

- Anyát legalább egyszer meglátogathatom? - jutott eszembe egy ötlet.

Ha már sehová se mehetek, akkor anyát hadd lássam utoljára. Mondjuk, elmehetnék innen, de utánam jönnének, és szerintem Justin durvábban bánna velem, mint eddig.

- Rendben. - sóhajtotta.

Normális esetben már azt mondtam volna, hogy "köszönöm", de most ezt nem éreztem helyénvalónak. Elvégre, ha már elrabolt, legalább ennyit megtehet értem.

Miután egy szót sem tudtunk intézni egymáshoz, mindenki visszatért az eredeti dolgához. Justin ugyanúgy ütötte a zsákot, míg én a lépcsőn ülve bámultam.

Nem tudtam, hogy mit csinálhatnék. Semmihez sem volt kedvem, de az unatkozásnál még ez is jobb. Szívem szerint felmennék Donnához, de mivel azt mondta, hogy elmegy aludni, ezért nem szeretném zavarni. Migos és Kayn pedig rejtélyesen eltűntek, egyáltalán nem tudom, hogy hol vannak. Paul meg... nem tudom, de nem is érdekelt. Nem szeretnék vele egy légtérben lenni, de ez nehéz lesz, mivel ő is itt lakik. Annyira érdekes a pasas, hogy az már ijesztő. Jobb lesz, ha elkerülöm.

Nem tudom, hogy mióta üldögélek itt, de már elbambulva nézek mindenfelé. A pince ajtaja kinyílt, majd Kayn lépett be rajta. Gyorsan leugrált a lépcsőn, majd megállt a közelemben.

- Hali! - kócolta egy kicsit meg a hajamat, majd Justinhoz fordult. - Készen állsz, haver?

- Még szép! - váltottak vigyorogva egy pacsit én pedig őket figyeltem.

- Mire készültök? - kérdeztem.

- Te úgyse jössz, felesleges lenne elmondani. - válaszolt Justin, majd elindultak felfelé a lépcsőn.

Egy pillanat alatt felálltam és követtem őket.

- Mégis hová mentek? - folytattam a kérdezősködést és sietve loholtam utánuk.

Nehéz volt tartani a lépést, mert amíg ők léptek egyet, addig én kettőt vagy hármat.

- Haló!!! - hívtam fel magamra a figyelmet.

A nappaliban Paul ült az egyik fotelben, míg Donna megint egy hatalmas táskával a kezében ácsorgott. Migos pedig egy fehér pólóval és egy bőrdzsekivel a kezében jött le az emeletről.

- Ezt vedd fel Justin, és induljunk! - dobta oda a ruhákat Justinnak, aki egyből belebújt a pólóba.

Az előtérben álló tükör elől elvett egy parfümöt, amivel befújta magát, majd felhúzta a dzsekit is.

- Én miért nem mehetek? - tártam szét a karjaimat.

- Majd máskor! - nyomott egy puszit a hajamba Kayn és többiekhez állt.

- A házra figyelj, és ne engedj be senkit! - nyomott egy kulcsot a kezembe Bieber. - Ha pedig el akarsz szökni, Lucy figyelni fog rád, és én is a nyomodban leszek. - kacsintott rám.

A kis csoport egy közös 'Jó éjszakát Miriam!' kiáltással elhagyta a házat. Lefagyva döbbentem rá, hogy tényleg egyedül hagytak egy olyan házban, ahová bárki betörhet, ráadásul teljesen védtelen vagyok. Ezt nem hiszem el.

Idegesen fújtatva ültem le a kanapéra, majd bekapcsoltam a tévét. Nem volt túl sok jó film, ami lekötött volna, ezért miután megtaláltam egy Disney mesét, ott maradtam.

Imádok mesékét nézni. A korombeliek szerint ez furcsa és gyerekes, pedig nagyon jó dolog. Konkrétan nem tudom megmondani, hogy miért, de nagyon szeretem őket. Gyerekkorom óta rajongok az ilyen mesékért, és ez azóta sem múlt el. Apával mindig a Némó nyomában című mesét néztük meg, mert abban az apa hal a megmentő, ahogyan számomra is az én apám. Örök példaképem marad.

Miután úgy döntöttem, hogy inkább lefürdök, felkeltem az ülőgarnitúráról, majd elindultam felfelé, de egy papírfecni megállított. Kíváncsian vettem fel a földről a szórólapot.

HATALMAS ÉVZÁRÓ BULI A BEACH PRESENT SZTRIPTÍZBÁRBAN!

Ebben az évben rengeteg kezdő táncost vettünk fel, 

akik az év során eszméletlen sok tapasztalatot szereztek.

Ha élőben szeretnéd látni őket, gyere a

Beach Present épületébe!

A belépő 10 dollár, 

de amennyiben az egyik táncosunk ismerőse vagy,

ingyen léphetsz be!!!

Időpont: 05. 11. szerda

Helyszín: Beach Present épülete, Palm tree sétány 34.

Szeretettel, és jó sok dögös nővel várunk Téged is!

Szóval ez lenne az a hely, ahová Kaynék mennek. Most komolyan elmentek nőzni és engem egyedül hagytak? Ezt ők sem gondolták komolyan!

De Donna miért ment? Ő pasikat szed fel, vagy mi? Annyira érdekel, hogy mit csinálnak ott.

Nagyot sóhajtva döntöttem el, hogy én is ott leszek ma este.

Sziasztok!

A megszokottnál egy kicsit később hoztam a részt, de nem volt ötletem a végére, de végre összeállt a kép. Sőt, rengeteg feladat szakadt a nyakamba a héten, ezért írni sem tudtam. Bocsánatot szeretnék kérni a késésért, de remélem megelégedtetek a résszel.

Ui: Mire számítotok, mi fog történni a következő részben?