I. Évad - 6.Fejezet

A hír mindenkiben megmozgatott valamit, de konkrétan csak én akadtam ki. A többiek már hozzászoktak ezekhez az illegális dolgokhoz, mintha ez teljesen mindennapos elfoglaltság lenne. Nem mondom azt, hogy még nevettek is rajta, de leginkább az foglalkoztatta őket, hogy mégis hogyan történt ez az egész. Engem pedig hidegen hagyott a gyilkolászás története.

A híradó után úgy döntöttem, hogy inkább lefekszek aludni. Nem volt kedvem többet cseverészni a srácokkal, pedig energiám még sok volt, hiszen ki lenne fáradt, ha egész nap be volt zárva?

Kiléptem az ideiglenes szobámból - mivel biztosan nem fogok örökre itt maradni - és elindultam a fürdő felé. Az említett helységből pedig Donna lépett egy táskával a hátán. Kérdőn pillantottam rá, mivel úgy nézett ki, mintha egy hétre elköltözne innen. Mosolyogva állt meg előttem.

- Elmentem dolgozni, de a srácok itt lesznek, ha történne valami. - mondta. - Jó éjt! - simított a vállamra, majd meg sem várva a válaszomat kikerült és eltűnt az emeletről.

Dolgozni? Ilyenkor? Mégis ki a francnak kezdődik a munkaideje este kilenckor? Ez már túlságosan is furcsa.

Végül folytattam az utamat a fürdőbe. Nagyot sóhajtva léptem be a csempézett tisztálkodó szobába, majd az ajtót magam mögött be is zártam. Nem szórakoztam túl sokat, néhány pillanat alatt levetkőztem és beálltam a zuhany alá. Miután bőröm nagy része kiázott, keresni kezdtem a tusfürdőt, de nem találtam. A kis, rózsaszín tubus tusfürdő eltűnt. Biztosan Donna elvitte. - fogtam Donnára. Így hát rávettem magamat, hogy kiszálljak a zuhanykabinból, és utána nézzek egy másiknak. Sajnos nőit nem találtam, de a kis szekrényben volt egy férfiaknak készített kiadású, melynek illata nem volt olyan erős, hogy érződjön rajtam. Beledörzsöltem a testembe a tusfürdőt, majd leöblítettem a habot és kiszálltam. Miután megtörölköztem, belebújtam a magammal hozott, bő pólóba és francia bugyiba. A csuklómról leszedtem a hajgumit, amivel felfogtam a hajkoronámat. A mosdókagyló mellől elvettem a krémet, amivel a tetkómat szoktam kenni, majd vékonyan be is fedtem a vigyorgó Jokert. Utállak! - gondoltam ezalatt a tetoválásra, és Justinra is.

Justinék még mindig nem jöttek haza. Nem azt mondom, hogy hiányzik, de a hiánya eléggé szembetűnő. Persze, amíg nem szívtam vele egy levegőt, jól éreztem magamat. Nem kellett félnem, bár azért egy kis nyugtalanság is bennem volt. Elvégre Kayn és Migos is olyan, mint Justin. És ki szeretne egy illegális bandával egy légtérben lenni? Hát senki...

Néhány perc múlva már a szobában voltam, pontosabban az ágyban ültem. Rendesen eligazgattam a takarót a lábamon, majd teljesen magamra húztam és elfeküdtem. De az álom úgy látszik nem nagyon akart rám találni. Órákon keresztül fetrengtem az ágyban, vagy éppen a plafont bámultam. Az idegen környezetben nehéznek tűnt elaludni, de semmilyen tevékenységet nem csinálhattam, hiszen felkeltettem volna Kaynt vagy Migost. Vagy esetleg mindkettejüket. Végül maradtam a plafon bámulásánál, mintha olyan elképesztően érdekes lenne. Ujjaimmal elkezdtem dobolni egy ritmust a takarón és továbbra is csak néztem ki a fejemből. Ha apa élne, már eljött volna értem. - terelődtek a gondolataim rossz irányba.

Rettentően hiányzik, és fáj, hogy elvesztettem. Sosem szerettem rá gondolni, mert olyankor bármelyik percben eltörhet a mécses, és keservesen sírnék. De az a gond, hogy őt már csak a gondolataim éltetik. És ez borzasztó érzés.

Időközben bal oldalra fordultam, és kezeimet a fejem alá vezettem, miközben próbáltam elhessegetni a zavaró dolgokat a fejemből. Szemeimet egy percre sikerült lehunynom, de nem tartott sokáig. Az ajtó nyikorgó hangjára kipattantak a szemeim és tekintetemet az ajtóra vezettem. Résnyire volt nyitva, de amint a kukkolóm észrevette, hogy felkeltem, már be is csukta az ajtót, és el is tűnt.

Na, én ezt nem fogom annyiban hagyni.

Levetettem magamról a takarót és szó szerint kiugrottam az ágyból. Kikukkantottam a folyosóra, de nem láttam semmit, mivel sötét volt. Szemeim a szemben lévő ajtó alatti résnél hirtelen kivillanó fényre tévedtek. Szóval Justinék haza értek. De akkor mit csinált az előbb az ajtómnál? Megleste, hogy alszok-e?

Kezeimet a kilincsre emeltem, majd lenyomtam és bementem a szobába, majd az ajtót magam mögött becsuktam. Mire megfordultam, elképesztő látvány terült elém: Justin pucéran pislogott rám.

- Oh, Jézusom! - kaptam a kezeimet a szemem elé.

Válaszul csak egy halk nevetést kaptam.

- Mi az? - nevetett továbbra is. - Nem láttál még meztelen férfit?

- Istenem! Vegyél már fel valamit! - utasítottam.

Teljesen megfordultam és a fejemet az ajtónak döntöttem, miközben kezeim még mindig takarták a szememet. Halk nevetése egy pillanatra eltűnt, majd teljesen csend lett. Pár lépést lehetett csak hallani a szobában, de annyira figyelt a csendre, hogy az irányt nem tudtam felismerni. Mikor már a lépések is abbamaradtak, kezdtem félni. Tudtam, hogy valamire készül.

Hirtelen megéreztem meleg leheletét a nyakamban, ami a bőrömet kényeztette, és kellemes érzéssel töltött el. Tehetetlennek éreztem magamat, ahogyan testének melege is elérte a bőrömet. Kezei lecsúsztak a derekamra és szembe fordított magával. Megnyugodtam, mikor megláttam, hogy felvett egy nadrágot, de fedetlen felsőteste még zavart.

- Játszunk rendőröset. - suttogta, miközben mélyen a szemembe nézett, és ördögien elmosolyodott.

- Az meg mi? - csuklott el a hangom a belőle áradó magabiztosságtól.

- Én kérdezgetlek, te meg válaszolsz, de ha hazudsz, megbüntetlek. - jött egy lépéssel közelebb, így szinte már felpasszírozott az ajtóra.

Hosszú percekig gondolkoztam, hogy igent mondjak-e erre a "játékra", de a belsőm egy csöppet félt Justintól. Vajon mit ért azon, hogy megbüntet?

- Legyen. - sóhajtottam, mert tudtam, hogy addig úgysem fog elengedni, amíg nem faggat ki engem.

- Honnan ismered Billt? - kérdezte, majd idegességében megnyalta az alsó ajkát és egy kicsit oldalra döntötte a fejét.

- Milyen Billt? - kérdeztem vissza.

- Davis. - válaszolta. - Bill Davis.

A szívembe hatolt a névvel.

- A-apu barátja volt. - akadtam meg a beszédben.

- Ennyi?

- Van egy kocsmája a város másik felében, ahová apával szoktam járni, ezért olyan mintha a nagybácsim lenne. - szedtem össze magamat, és próbáltam érdemes válaszokat adni.

- Mennyire ismered?

- Konkrétan nem tudok róla sokat. - gondolkoztam el. - Miért érdekel annyira?

- Itt csak én kérdezhetek. - nyomatékosította meg mondandóját azzal, hogy arcát közelebb tolta.

Túlságosan is közel került hozzám, belépett a személyes aurámba, ami leírhatatlanul zavart, de mégsem akartam ellökni magamtól. Késztetést éreztem arra, hogy inkább még közelebb húzzam magamhoz. Látta rajtam, hogy megfogott a kijelentésével, és hogy úgysem fogok válaszolni, ezért elterelte a témát. Nyakamhoz hajolt, majd megint megcsiklandozott kellemes leheletével, utána mélyet szippantott.

- Még egy lány sem használta a tusfürdőmet. - mondta mosolyogva, majd ismét megszaglászott. - Pedig ez tetszik. - harapott alsó ajkába.

Úgy tűnik, hogy imádja az alsó ajkát piszkálni.

Amint kimondta az utolsó mondatát, hihetetlenül zavarban éreztem magamat.

- Donna elvitte a sajátját, és ezt találtam. - motyogtam.

- Pedig direkt a szekrény hátuljába dugom, hogy senki se használja.

- Hát, nekem sikerült megtalálni... - nevettem fel zavaromban.

Néma csend állt be közénk. Annyi mindent tudtam volna tőle kérdezni, mégsem mertem feltenni a kérdéseket. Egyszerűen nem tudtam, hogy hol kezdjem. Sőt, az sem biztos, hogy válaszolni fog. Vagy ha válaszol, akkor igazat mond-e. Alig ismerem, mégis össze tud zavarni. Szimpla jelenlététől meg tudok őrülni - pusztán utálatból. Utálom, amiért az első találkozásunkkor belém fecskendezett valamit, majd egy tetkót csináltatott rám. Utálom, amiért mindent rejtélyessé tesz. Utálom, hogy ha valami eszébe jut, azt rögtön megcsinálja és nem kérdezi ki más véleményét. Még azért is utálom, hogy Matt évfolyam társa volt. Ha nem ismernék egymást, akkor nem mentünk volna el arra a vacsorára, ami inkább volt grillparti, de nem is ez a lényeg. És ha nem fogadtuk volna el a meghívást, akkor nem lennék itt. Mindenért Ő a hibás.

Túl sok a "ha..." és annál több a "miért", ez pedig zavar.

Nem tudom, hogy hogyan álljak Justinhoz. Nem ismerem eléggé, és amit eddig mutatott magából - aligha mutatott valamit - az sem túl kecsegtető. Érdekes egy ember, ennyi a véleményem róla.

Úgy látszik, hogy ő is gondolkozott valamin, mivel nem engem figyelt. Végigmértem arcát, ami férfias formát vett fel, mégis olyan kisfiúsnak tűnt. Barna szemeiben a pupillái kitágultak, biztosan elbambult. Egyetlen egy pontra fókuszált, ami valahol mellettem volt. Annyira belenéznék a fejébe, hogy mégis mi járhat az eszében. Hogy mit gondolt, mikor a tetoválást felvarratta rám, vagy mikor lelőtt egy embert. Milyen beteg elme lakozhat egy ennyire vonzó srácnak tűnő emberben?

- Milyen dolgot intéztetek el Paullal? - tettem fel hirtelen a kérdést, és ezen még én is meglepődtem.

A kérdésben a 'dolgot' szót még meg is nyomtam, mivel éreztem, hogy rosszban sántikálnak. Mondjuk, úgysem tehetek ellene semmit.

- Az nem rád tartozik. - válaszolta bunkón.

Nem értettem. Néhány perccel ezelőtt még itt kuncogott előttem, most meg tök bunkón válaszol egy szerintem egyértelmű kérdésre.

- Ha én őszintén válaszoltam a kérdéseidre, akkor most te is tedd meg ezt. - reagáltam egy kicsit fenyegetően.

Fejét oldalra döntötte és lenézően pillantott rám.

- Hogy lehet egy lány ennyire idegesítő? - kérdezte költőien, miközben fejét egy kicsit megrázta.

Én vagyok idegesítő? Mikor csak egy kérdést tettem fel, amire választ meg nem kaptam. Mik ezek a hangulatingadozások?!

- Nem lennék itt, ha nem raboltál volna el. - vágtam vissza.

- Ha nem 'raboltalak volna el'... - használta az én szavaimat. - ...akkor nem is élnél. Szóval egy köszönömöt igazán kicsikarhatnál magadból.

- Mégis ki akarna nekem ártani? - emeltem fel a hangomat.

Miért csinálja azt, hogy felhoz egy olyan témát, amiről én semmit sem tudok, és elvárja, hogy értelmesen álljak hozzá? Miért jó az neki, ha felhúz? Kikészít ez az ember!

- Sokan, Miriam. Sokan. - mondta drámaian, miközben mélyen a szemembe nézett.

Megfagyasztott. Puszta tekintetével sikerült neki leállítani. Mintha földhöz láncolt volna, és ez ellen semmit sem tehettem. De miért teszi ezt velem?

- Miért? - vettem rá magamat arra, hogy kikérdezzem.

Ha magától nem mond el semmit, akkor rá kell vennem. Kérdések nélkül nem is lenne az igazi.

Nagyot fújtatott, mintha csak a terhén lennék. Mint egy kis púp a hátán, ami idegesíti és meg akar szabadulni tőle. De ha ennyire ellenszenves vagyok számára, akkor mi a francot akar velem?

- Ezt köszönd apádnak. - bólogatott válasza közben.

- Apámat ne vedd a szádra ilyen helyzetben! - szűrtem ki a fogaim közül.

Legszívesebben felképeltem volna, de megakadályozott. Csuklómat megmarkolta és az ajtónak tolt, viszont sokkal szorosabban tartott. Kezeim ökölbe szorultak. Utáltam, mikor egy srác miatt éreztem magamat tehetetlennek, erre megint ilyen helyzetben vagyok.

- Nem is ismerted őt valójában. - folytatta a kínzásomat.

Rohadt szar volt hallgatni, ahogyan az életem egyik legfontosabb személyét szidja, mintha ez semmiség lenne.

- Miért jó? - kérdeztem tőle, miközben gyengeségemnek köszönhetően kiszökött egy könnycsepp a szememből. - Miért jó, hogy tönkre teszel mindenkit?! Egy undorító ember vagy Bieber!

Nem szólt semmit. Állkapcsa megfeszült és üres tekintettel nézte az arcomat. Hol az egyik, hol a másik szememet nézte.

Próbáltam erősnek mutatkozni előtte, így az első és utolsó könnycseppnél megálltam. Kibírod Miriam! - parancsoltam magamra.

Egyik csuklómat elengedte, majd a szabad kezét felvezette az arcomra. Gyengéden végigsimította ujjait az orcámon, majd teljes tenyerét hagyta az arcomon. Hüvelykujját végighúzta a számon, mire ajkaim akaratlanul is elváltak. Alig észrevehetően sóhajtottam fel és lehunytam a szememet. Sebezhető voltam, és gondolom ezt élvezte is. Nem akartam a szemébe nézni. Ha megláttam volna a barna íriszeit, ott helyben meghaltam volna - a szégyentől, miszerint igenis bármire rá tudna venni, ha ezt az énjét mutatja. Egy rakás szégyen vagyok.

Mégsem ellenkeztem. Ujjait lecsúsztatta az államhoz, így megemelte a fejemet és elérte, hogy rá nézzek. Olyan arcot vágott, mintha megbánta volna az általa kimondott szavakat. Kínosan hosszú percekig szemeztünk, mikor cselekedett. Arcával megindult felém, miközben szépen lassan lehunyta a szemét. Én is hasonlóan cselekedtem, és vártam, hogy ajkaink összeforrjanak.

Ehelyett az ajtó kinyitása miatt szinte hátra estem, így kint találtam magamat a folyosón. Mire észbe kaphattam volna, Justin már be is zárta a szoba ajtaját. Átvert. 

Elhitette velem, hogy megbánta a sértő szavakat, majd eljátszotta azt is, hogy meg fog csókolni. És mi lett? Amíg becsuktam a szemeimet kinyitotta az ajtót és elengedett. Gondolom azt várta, hogy hanyatt is vágódok a földön. Szinte látom magam előtt a győztes vigyorát. Ó, hogy rohadnál meg! - szitkozódtam magamban.

De már nem tehettem semmit. Ő megcsinálta azt, amivel még inkább a lelkembe tiport, és szerintem örült is neki. Szemétláda.

Hajamba túrva léptem be a szobámba, ahol az első számú célpontom az ágy volt. Erőtlenül elhasaltam, majd vártam, hogy elaludjak, de nem ment. Amint lehunytam a szemeimet, lejátszódott előttem minden, ráadásul még Bieber tipikus vigyora is kísértett.

Szánalmas vagyok.

Sziasztok!

Ismételten részt hoztam - mi mást? - úgyhogy nagy örömmel jelenteném be Nektek, hogy megérkezett a 6. rész! Megint meg szeretném köszönni a megjegyzéseket, mivel ismét sokan írtatok, amivel jobb hangulatot kölcsönöztetek nekem. Nem szeretném sokáig húzni a szót, szóval a kis monológomat be is fejezném.

Egyébként azt vettem észre, hogy azoknak a részeknek, amikben több a párbeszéd, sokkal több a kereslete/olvasója, mint a többinek, tehát próbáltam egy kicsit több csevejt írni a fejezetbe, de a leírásokat sem mellőztem.