I. Évad - 8.Fejezet

Féloldalas mosoly jelent meg az arcomon az ötletem miatt. Letettem a szórólapot az egyik váza mellé, majd sebes léptekkel rohantam fel az emeletre. Az ajtóm előtt már elindult a kezem a kilincs felé, de megtorpantam. Elvégre ha kimozdulok, ráadásul egy sztriptízbárba megyek, nem mehetek egy sima sortban és pólóban. Nem arra gondolok, hogy valami szuper szűk miniruhát kellene felvennem, de azért mégis illene kicsípnem magam. Tanácstalanul álldogáltam a folyosón. Justin teljesen átlagos ruhákat adott nekem, amiknek a fele még csak nem is jó rám, mert szinte két mérettel nagyobbak nálam. Tekintetem Donna szobájának az ajtajára tévedt. Bingó.

Elindultam hát az említett szoba felé, majd teljesen nyugodtan léptem be. Donnának aztán van ízlése: A zöld és narancssárga színű falak mellé passzoló berendezési tárgyakkal volt kiegészítve a helység. Habozás nélkül nyitottam ki a szekrényét és kezdtem válogatni a a jobbnál jobb ruhák közül. Ez nagy. Ez nem tetszik. Ennek otromba színe van. - szanáltam a ruhákat. Több percnyi kutatás után még mindig nem találtam semmit. Nagyot sóhajtva hajtogattam össze az utolsó felsőt, majd visszahelyeztem a szekrénybe. Miután mindent rendesen elpakoltam, rápillantottam a sarokban álló kartondobozra. Az meg mi lehet?

Kíváncsian nyitottam ki, és meglepődve olvastam el a doboz tartalmának tetejére helyezett papír feliratát: KINŐTT RUHÁK. Félredobtam a lapot és belemarkoltam a ruhakupacba. Ezt nem hiszem el. Szerencsémre még csak nem is kellett annyit keresgélnem, mivel rengeteg jó darabot rejtett a doboz. Végül egy olyan fehér haspólót vettem fel, mely ujjatlan és magas nyakú volt, viszont hátamat aligha fedte a kivágása miatt. Hozzá egy magas derekú farmer sortot vettem fel, de arra nem számítottam, hogy a fenekem egy része ki is villan belőle. Mondjuk az alakommal semmi gond nincs, ezért egészen jól nézek ki. Mivel éjszaka nincs valami meleg, felkaptam egy hosszított kardigánt is és már szaladtam is le a nappaliba.

Tulajdonképpen megloptam Donnát, és ebben a tudatban lenni rossz érzés volt. Viszont szerintem ő is kölcsönadott volna pár darabot, szóval nincs gond. Remélem.

Felvettem a szórólapot a váza mellől, majd kiléptem a házból. Már két napja nem voltam a friss levegőn. Az egyik, ami feltűnt, az volt, hogy a szokásosnál is melegebb volt éjszaka, elvégre jön a nyár. A másik az, hogy nem is egy csúnya környéken vagyok, sőt, meglehetősen szép helyre lettem elrabolva. Hm.

Azonban hátrányom volt Justinékkal szemben, mivel ők már ott vannak a Beach Present épületében, én meg még csak annyit sem tudok, hogy jelenleg hol vagyok. Végül a forgalmasabb utca felé sétáltam, hátha találok valamilyen ismertető jelet. Csak sétáltam és sétáltam, amíg ki nem értem arra az útra, ami pontosan a tengerpart mellett húzódott. Elképesztő látványt nyújtott, ahogyan a hold a vízen tükröződött. Wow.

Bambulásomból egy közeledő autó hangja ébresztett fel: egy taxi! Karomat kinyújtottam és integettem a sofőrjének, hogy álljon meg. Egy méterrel előttem fékezett le, majd lehúzta a kocsi ablakát.

- Merre lesz a fuvar? - kezdte köszönés nélkül.

- A Beach Presenthez. - válaszoltam, mire szemei kitágultak és meglepődve figyelt, majd hatalmas vigyor terült el az arcán.

- Aranyom... - kicsinyített le engem ezzel a jelzővel. - Ott van a sarkon egy köpésre!

- Oh! - pillantottam el a sarok felé, ahol tényleg ott villogott egy tábla a bár nevével. - Értem. - válaszoltam.

A középkorú sofőr egy utolsó pillantást vetett felém, pontosabban megbámulta a combjaimat, majd felhúzta az ablakot és gázt adva a járműnek elhajtott. Egyetlen egy szó jutott eszembe a viselkedésével kapcsolatban: bunkó.

Mély levegőt vettem és folytattam utamat a szórakozóhely felé. Pechemre az épület bejárata előtt rengetegen voltak, ezért minimum egy órába telt volna, míg bejutok. Kíváncsian pillantottam az sztriptízbár sötétebbik oldalához, ahol volt egy ajtó. Akkor használom a hátsó ajtót.

Miután kinyitottam az ajtót, ami egyébként nagyon hangosan nyikorgott, céltudatosan lépkedtem végig a folyosón a zene irányába. Az engem irritáló ritmus egyre hangosabbá vált, ezért tudtam, hogy megérkeztem. Egy függöny mögül léptem ki és mértem végig a helyet. Egy egészen hosszú pultnál három lány szolgálta ki a szomjazó férfiakat, míg a középen álló kifutónak tűnő színpadon öt lány táncikált alul öltözötten. A táncosokat különböző színű reflektorok fényei világították meg, így szúrtam ki közülük egy ismerős arcot.

A színpadon Donna táncolt egy vörös bőrruhában, ami minden porcikáját kiemelte, a szó szoros értelmében. Minden férfi érte csorgatta a nyálát és dobálták fel a színpadra a dollárokat.

Tekintetemmel Justinék bandáját kerestem, akiket néhány perces keresgélés után megleltem a kifutó másik oldalán. A sarokban ültek egy asztalnál és élvezték, ahogyan több nő is az orruk alá dörgöli a seggüket. Na ez már gusztustalan. Mivel nem volt más lehetőségem, megindultam feléjük. Több részeg férfi között kellett átverekednem magam, amíg meg nem éreztem, hogy az egyik hozzám dörgölőzik.

- Hagyjon békén, kérem! - kiáltottam túl a zenét, mire több szempár is rám szegeződött.

Több férfi keze vándorolt végig rajtam és rángattak mindenfelé. Vagy a kezemet húzkodták, vagy a derekamnál fogva közelítettek felém.

- Elég! - kiabáltam a tömeg közepén.

Viszont egyáltalán nem törődtek velem, csak a testemet akarták. Itt-ott markolgatták a domborulataimat én pedig tehetetlenül nyögdécseltem a fájdalomtól, mert egyáltalán nem finoman értek hozzám. Szemeimmel ismerősöket kerestem, de mindig elém állt valaki. Végül a részeg, szexmániás emberek teljesen körbevettek, így még csak annyit sem láttam, amit eddig. Egy rongybaba voltam, akit kedvükre fogdoshattak és rángathattak.

Az egyik karomat valaki a megszokottnál is szorosabban fogta, majd húzott ki a tömegből. Megkönnyebbülve néztem fel Justinra.

- Hú de jó nő! - mondta Bieber, majd hozzám simult és a nyakamhoz bújt. - Bízz bennem. - mondta halkan.

Szóval csak színészkedik.

Alig észrevehetően bólintottam és hagytam, hogy a közelemben maradjon.

- Héé, mi előbb találtuk! - szólalt fel az egyik férfi, a többiek pedig helyeslően bólogattak.

Justin egy egyszerű mozdulattal felemelte azt a karomat, amelyiken a tetkó volt, a fogdosó társaság pedig elképedve bámulta a vigyorgó Jokert a csuklómon. Mintha megrémültek volna, hátrálni kezdtek, Justin pedig letette a kezemet és a bejárat felé húzott. Értetlenül álltam előtte, mikor már az épület előtt álltunk és rám nézett.

Ez mi volt? Megijedtek a tetoválástól? Mégis mi a szarba keveredtem?

Justin elfordult tőlem és a kocsijához sietett. Nem értettem, hogy miért van itt az autó, mikor ilyen közel van a bár hozzájuk.

- Most meg hová mész? - kiáltottam utána, mert úgy tűnt, hogy engem nem akart megvárni.

- Az idegeidre. - válaszolta bunkón.

Ott már voltál. - jutott eszembe rögtön ez a gondolat.

- Mit álldogálsz már? Szállj be! - szólalt meg egy idő után.

- Nem azért hagytam el a házat, hogy egy óra múlva vissza is menjek! - vágtam vissza.

Justin idegesen megmarkolta a kormányt, majd fújtatott. Nem tudtam, hogy mi járhatott a fejében, bár biztosan ki akar nyírni a viselkedésem miatt.

- Ne kelljen kétszer szólnom, Cross. - felelte egészen nyugodtan, ami túlságosan is rémisztő volt.

Cross. Annyira utálom mikor így hív. Mintha valami kis értéktelen ember lennék az életében. Tény, hogy nem ápolunk jó kapcsolatot, de akkor is elvárom, hogy valaki a normális nevemen szólítson.

- Akkor sem fogok még visszamenni. - válaszoltam.

Nem szólt semmit. Maga elé bámult és valamin rettentően gondolkozott, miközben egy ritmust dobolt az ujjaival a kormányon. Zavart a némasága, mert a szokottnál is ijesztőbbé változott. Pár perc múlva arra lettem figyelmes, hogy kiszáll az autóból, majd annak ajtaját erősen becsapja. Tátott szájjal néztem végig, ahogyan egy üveg sörrel a kezében - hogy került a kezébe a sör? - felém lépked. Reflexből kezdtem el hátrálni, de ő még mindig magabiztosan sétált felém. Nem tudtam sokáig hátrálni, mert egy idő után a hátam a hideg, téglás fallal találkozott. Megállt előttem, majd szemeit szépen lassan végigvezette a testemen, a bokámtól kezdve egészen a mellkasomig.

Egy percre lehunytam a szememet és végiggondoltam mindent. Az találkozásunkat a karaoke bárban, amikor elkábított és felvarratta rám a tetkót. A reggelt, amikor a fürdőben ébredtem, majd Mattnek hála felfedeztem a csuklómon vigyorgó Jokert. Az éjszakát, amikor Justinnal ismét találkoztam, majd aznap az álmomban is megjelent. "Sokan akarnak neked ártani, Miriam. De a Jokernek nagyobb szüksége van rád." - ugrottak be a szavai, amiket pár nappal később a valóságban is elmondott. És a grillparti, ahol megtörtént minden. Elvittek Mattől és Deborahtól, pedig nekem csak ők voltak.

Minden lejátszódott bennem, és eszembe is jutott egy kérdés.

- Mit akarsz tőlem? - suttogtam, miközben lefelé néztem.

- Sok mindent. - sóhajtott, majd láthatóan a nyelvével a fogsorát kezdte piszkálni.

Belekortyolt a sörébe, az én ajkaim pedig elváltak egymástól. Egy ember nem lehet ennyire rejtélyes!

Justin a kezét az arcomra helyezte és hüvelykujjával arrébb söpört egy kiszökött tincset. Szemeim lehunyódtak gyengéd érintése miatt, és akaratlanul sóhajtottam fel. A több napos szívózás után jól estek ezek a gesztusok. Bár ki tudja, hogy mikor tér vissza a megszokott Justin.

Kezével közelebb invitálta a fejemet az arcához és már csak pár centi választott el minket. Mentolos lehelete már az ajkaimat simogatta.

Állj meg Miriam!!! - kiabált vészjóslóan a belsőm. - Egyszer már átvert. 

Összezavarodtam. Egy részem igen is vágyott a törődésre, a másik viszont messziről elutasította Justin kedvességét. Mi történik velem?

- Lám,lám. - jött egy mély, ismerős férfi hang a sötétségből. - Kit látnak szemeim.

- Picsába. - suttogta Justin az ajkaimba, mintha felidegesítette volna az a tény, hogy nem tudott megcsókolni.

Tekintetét leemelte rólam és el is távolodott tőlem.

- Ráadásul Miriammel vagy, csodás! - csapta össze tenyerét a pasas, majd kisétált a sötétből és megpillantottam teljes alakját.

Ezt nem hiszem el. Bill bácsi gömbölyded testét egy elég drágának tűnő öltöny fedte, míg kezében egy szivar volt. Hatalmasat szívott az említett élvezeti eszközből, majd kifújta a füstöt.

- Hihetetlen, hogy van pofád követni. - sziszegte ki Justin a szavakat a fogai közül.

- Most úgy csinálsz, mintha nem tudtad volna, hogy követlek. - kacagott jót Bill. - Azért mert pár emberemet elintézted még nem győztél. Mind tudjuk, hogy mi a díj. Vagy inkább ki a díj.

Justin az utolsó mondatnál rám pillantott. Szemében düht és aggódást véltem felfedezni.

Ezzel a pillantásával olyan érzés kerített hatalmába, mintha Bill mindvégig rám célzott volna, mintha én lennék a díj. Nagyot nyeltem a gondolatra.

- Mit akarsz? - kérdezte Justin fenyegetően.

- Szerintem tudod azt jól. - nézett rám egy vigyor kíséretében Bill.

- Sosem fogod megkaparintani. - húzta fel magát teljesen Bieber.

- Pedig, mint tudjuk a testén kívül mással is tud szolgáltatni.

Megdermedtem a szavai miatt. Bill bácsi tényleg arra utalt, hogy azok után, amiket gyermekkoromban átéltem vele, képes lenne szexuálisan közeledni felém? Nem, nem. Ez lehetetlen. Bill volt az, aki mindig színt vitt az életembe a szüleim mellett. Nagybátyámként tekintettem rá és most simán kijelenti, hogy ágyba vinne. Ez képtelenség.

Justin kezei ökölbe szorultak, míg teljes karja megfeszült így dagadó ereit tökéletesen ki lehetett venni. Istenem, csak ne kelljen vért látnom!

- Na mi van Bieber? Elvitte a cica a nyelvedet? - táncolt továbbra is Bill Justin idegein. - Miért nem mondod el szegény lánynak, hogy mi folyik itt?

- Justin, kérlek! - szólaltam fel.

Nem bírtam tovább szótlanul nézni ezt az egészet, ráadásul Bill szavai elég löketet keltettek fel bennem. Ezek szerint Bill is tud mindent.

- Gyerünk Justin! - folytatta megjátszva. - Mondd már el annak az ártatlan lánynak, hogy miért bánsz így vele. - vigyorgott ördögien.

Justin nem szólalt meg. A földet bámulta, míg kezei már remegtek a visszatartott dühtől. Feje egyre vörösebb lett, pedig egyenletesen vette a levegőt.

Aggasztott az állapota. Igen, aggódtam Justinért, nem akartam, hogy bármiféle bántódása legyen. Zavartan léptem elé, majd arcát a kezeim közé fogtam.

- Justin kérlek. - mondtam halkan. - Csinálj valamit! - váltottam át suttogásba.

Tekintetét végre felszedte a földről és a szemembe nézett. Megnyalta az ajkát, majd kezeimet levette az arcáról. Csuklómat megszorította, majd egy szempillantás alatt megfordított és magához húzott, így a hátammal tökéletesen éreztem azt, ahogyan veszi a levegőt.

Zsebéből elővett egy pisztolyt és Billre szegezte.

- Hagyj minket békén! - mondta.

Bill felnevetett, Justin pedig velem együtt kezdett el hátrálni, miközben a jól ismert revolvert egy percre sem vette le Billről.

Rémülten figyeltem a helyzetet. Csalódtam Billben, de nem akartam, hogy meghaljon. Főleg úgy, hogy Justin lője le.

Végül addig lépkedtünk hátra, amíg kellő távolságot nem tartottunk Billtől. Egy perc alatt eresztett el Justin, majd együtt futottunk az autóhoz, miközben a háttérben Bill ördögi kacaja visszhangzott.

Beszállás után egyből elindultunk, de nem a már megszokott ház felé.

- Hová megyünk? - kérdeztem.

- Egy barátomhoz. - válaszolta, majd lekanyarodott az egyik kereszteződésnél.

Elfáradtam. Alig csináltam valamit, de úgy éreztem magamat, mintha kiszívták volna az összes energiámat. Lelkileg hulla voltam, és szerintem Justin is. Egyszerűen nem tudtam felfogni az előbb történteket. Bill mindvégig keresztbe tett volna nekem? De miért? Mégis mit akart kiszedni Justinból? Mit kellene tudnom? És miért én vagyok a díj? Egyáltalán ebben a helyzetben mit jelent a díj szó?

Megint csak kérdéseket kaptam, de választ egyet se. Lassan bele fogok fulladni a kérdésekbe, és ebbe az egészbe, amibe belekeveredtem. Szinte előre látom, hogy ebben a tudatlanságban fogok egyszer meghalni.

Sziasztok!

A megszokottnál korábban hoztam részt, mivel az előző fejezethez rengeteg komment érkezett, és a megtekintések száma is 1000-rel (!!!) nőtt. Elképesztően boldoggá tettetek ezzel, és remélem, hogy ez a rész is eléri azt szép kerek számot, ami a 7. Fejezethez érkező kommenteket jelöli.

További szép napot!

I. Évad - 7.Fejezet

Egyszerűen elegem volt mindenből. Úgy éreztem, hogy az egész világ ellenem fordult volna, mintha mindenért én lennék a hibás. Nem elégszer csattant már rajtam az ostor? Miért én vagyok az, aki mindig szenved?

Nagyot sóhajtva nyitottam ki a szemeimet, majd inkább visszahunytam őket. Nem volt kedvem semmihez, még az élethez sem. Úgy éreztem magamat, mintha ezalatt a két nap alatt egy koncentrációs táborban lennék, ahol csak azt várják, hogy mikor török meg teljesen. És ez nyomasztotta mindenemet. Magzatpózban feküdtem az ágyon, miközben hosszú körmeimet az ajkaimon húztam végig. Megnyugtató érzéssel töltött el.

Vajon mit szólhatott Blair, mikor tegnap elment hozzánk és nem talált engem? Vajon mi lehetett az iskolában? Vajon mit gondolhatnak rólam a tanárok? És vajon Bill mit akart tőlem, mikor múltkor a suliban keresett?

Annyi kérdésem van, de választ nem kapok. Nem elég, hogy nem vagyok suliban és még Matt se tud semmit a hollétemről, ráadásul egy olyan házban kell bezárva lennem, ahol valamilyen módon mindenki kötődik a város "sötét oldalához".

Hiányzik mindenki. Hiányzik Matt és az idegesítő monológjai, amiket sosem veszek komolyan. Hiányzik Deborah, aki mindig fedezett engem Matt előtt, pedig sosem ápoltunk jó kapcsolatot. Még az is hiányzik, ahogyan Matt és Deborah egy buliban leráznak, mivel ők kettesben szeretnének lenni. Bármit megadnék, hogy megint velük legyek. Sőt, még az sem biztos, hogy élnek-e, hiszen mikor elhoztak ide, őket ott hagyták Justin házában csaliként. Remélem semmi bajuk nem esett.

Az ajtó hangjára keltem fel. Valaki idegesen rángatta a kilincset, de az ajtót nem tudta kinyitni, mert este bezárkóztam. Nem akartam, hogy bárki is bejöjjön hozzám. Nem tudom, hogy ki lehetett az, de egyre erősebben rángatta a kilincset, és kezdett ijesztővé válni a szitu.

- Miriam! - hallottam Justin hangját, ami a dühtől és a korai keléstől a szokásosnál is rekedtebb volt.

Hangosan dörömbölt az ajtón, mint egy vadállat. Esküszöm, ha így folytatja tovább, akkor betöri az ajtót.

- Cross bazd meg, nyisd már ki! - kiabált be és továbbra is kínozta az ajtót.

- Mit akarsz? - feleltem, mire abbahagyta a zajkeltést.

- Hoztam reggelit. - sóhajtotta.

Ha jól hallottam, akkor neki dőlt az ajtónak, miközben a válaszomat várta. A hasam pedig korogni kezdett, mire ösztönösen az említett testrészemre emeltem az egyik kezemet.

- Nem vagyok éhes. - válaszoltam erőtlenül, miközben a gyomrom még mindig morgott.

Elképesztően éhes vagyok, de nem akarok semmit sem elfogadni Justintól. A tegnapi után még egyszer nem fog megvezetni.

- Ne szórakozz már! - szólt rám már egy kicsit erőteljesebben.

- De nem kérek semmit! - emeltem fel a hangomat én is.

- Akkor pusztulj éhen! - csapott rá egy hatalmasat az ajtóra, majd elment.

Kirázott a hideg, amint meghallottam a tenyere csattanását az ajtón. Kiborsózott a hátam, ahogyan elképzeltem, hogy a keze ekkora erővel találkozott az ajtóval. Édes Istenem.

Nem vártam túl sokat a távozása után. Azonnal kimásztam az ágyamból, majd azt rendbe is raktam. Hasam ismét felmordult, ezért egy kicsit gyorsabbra vettem a tempót. Az asztalon lévő ruhakupachoz léptem, majd válogatni kezdtem. Rengeteg nekem tetsző darabot találtam, de egy kicsit nagyok voltak rám, ezért néhányat hanyagolnom kellett. Végül maradtam a tegnapi sortnál, de egy új pólót húztam magamra. Hajam még mindig egy kócos kontyba volt összefogva, de nem érdekelt.

A kulcsommal kinyitottam a szobám ajtaját, majd kiléptem a folyosóra. Egy árva lelket nem láttam, de hangokat sem hallottam. Egyedül lennék itt, vagy csak szórakoznak velem?

Lesétáltam a lépcsőn, miközben körbenéztem a nappaliban, ami üresen tátongott. Tanácstalanul mentem be a konyhába, ahol csak Lucy feküdt. Nagy kék szemeivel rám pillantott, majd visszahajtotta a fejét a padlóra és tovább feküdt.

Mivel találékony vagyok hamar eligazodtam a konyhában. Néhány perc alatt megtaláltam a müzlis dobozt az egyik szekrényben, és szerencsémre még tej is volt a hűtőben. Kíváncsian pillantottam a faliórára, miközben helyet foglaltam az asztalnál. Már dél is elmúlt. Nem valami laktató étel ebédre, de most ez is megteszi. Nagyot sóhajtva kevergettem a mézes karikákat a tejben, majd felnéztem a bejárati ajtó hangjára. A konyhát és a nappalit elválasztó boltíven Donna jött át. Ledobta a földre a táskáját, és lehajolt megsimogatni Lucyt.

- Reggelt. - ásította, majd az időközben odatévedt Lucy fejét megvakargatta.

- Szia! - köszöntem, majd bekaptam az első falat müzlit.

Pár perces néma csend állt be közénk. Én sem tudtam mit mondani neki, ahogyan ő se nekem. Zavartan ettem továbbra is a kajámat, ő pedig folytatta a kutya dögönyözését.

- Mit csináltál Justinnal, hogy megint idegállapotba jött? - tette fel hirtelen a kérdését.

Félrenyeltem, ezért pár köhécselés után vettem egy nagy levegőt. Hogy én mit csináltam Justinnal? Inkább ő mit csinált velem!

- Csak nem engedtem be a szobámba, és a reggelit sem fogadtam el tőle. - válaszoltam a mai napom indulása alapján.

Amíg ő gondolkozva kinézett az ablakon, addig én gyorsan befaltam a maradék müzlit. Nyamm.

- Most vezeti le a dühét. - mondta, miközben a járdán gyalogoló embereket nézte.

Nem értettem, hogy mire akar kilyukadni.

- Hol van? - kérdeztem, mire végre felvette velem a szemkontaktust.

- Én inkább ledőlök aludni.

Eltolta magát az asztaltól, majd felállt és a lépcső felé vette az irányt. Hasonlóan cselekedtem én is, majd futó léptekkel siettem utána.

- De hol van Justin? - ismételtem meg a kérdésemet.

- A pincében. - érkezett a válasz az emeletről.

Pince? Azt se tudtam, hogy van pince. Kieresztettem magamból a benntartott levegőt, majd a hajamba túrtam. Ekkor pár csattanó hang csapta meg a fülem, de egy kicsit tompának hangzottak. Mintha alólam szűrődtek volna fel. Kíváncsian indultam el afelé az ajtó felé, ahonnan hangosabban jöttek a hangok. Kezemet a kilincsre helyeztem, majd lenyomtam azt és egy lefelé vezető lépcső tárult elém. Bingó.

Lassan lépkedtem a lécső fokain, miközben az egyre erősödő hangokat hallgattam. Csodálkozva pillantottam meg Justint, aki éppen egy bokszzsákot püfölt. Nem akartam, hogy meglásson, ezért a lépcső felénél megálltam, majd érdeklődve néztem továbbra is.

Justinon csak egy fekete, sportos bermuda nadrág volt, míg felső testét nem fedte semmi. Kézfejeire egy fehér szalag volt feltekerve, de mivel nem értek a bokszhoz, ezért nem tudom mi az. Nagyra tágult szemekkel néztem végig, hogyan Justin megáll, majd az izzadságát letörölte a homlokáról, miközben pár csepp zavartalanul gördült le a hasán. Tegnap este sötétben voltunk, ezért nem volt alkalmam végigmérni teljesen, de elképesztő látványt szolgáltatott. Egy percre sem gondoltam volna, hogy ennyit foglalkozik a testével.

Ez a test annyira megfogott, hogy túlságosan is kihajoltam, így az egyik lábam lecsúszott a lépcső egyik fokáról, ezért seggre ültem és így csúsztam végig a lépcsőn, ami egy percre sem volt túl kellemes érzés. Nagyot szisszenve értem földet, így terpeszben ültem a padlón Justin előtt, aki lihegve, és legfőképpen meglepődve nézte végig a jelenetet.

- Szerencsétlen. - jegyezte meg, majd a kezét nyújtotta felém.

Bármennyire is elfogadtam volna a segítségét, nem tettem. Megmakacsoltam magamat és egyedül keltem fel a földről, majd amint két lábra álltam leporoltam magamat.

Justin a furcsa viselkedésemen felkuncogott, de amint ránéztem befejezte és komoly fejet vágott. Esküszöm, hozzá képest a többi színész elbújhatna.

Elfordult tőlem, majd a súlyzókhoz lépett, amik mellől felemelt egy vizes palackot.

- Mit keresel itt? - kérdezte még mindig háttal állva nekem.

Láttam, amint az üveget az ajkaihoz emelte, majd tisztán hallottam, ahogyan egy hatalmasat kortyolt a vízből.

Kérdése megfogott. Még magam sem tudtam pontosan, hogy minek jöttem le ide. Talán kíváncsiságból.

- Csak tudni akartam, hogy mik ezek a hangok. - rögtönöztem, bár a válaszom fele igaz volt.

- És meg vagy elégedve? - fordult felém, majd karjait széttárta.

Akaratlanul bámultam meg a testét, majd amint rájöttem, hogy mit tettem, levettem róla a szemeimet.

- Beszélni akartam veled. - jutott eszembe pár értelmes gondolat.

- Mégis miről? - kérdezte, majd nekidőlt a falnak és összefont karokkal várta a válaszomat.

- Haza szeretnék menni. - böktem ki azt, ami már az első naptól kezdve szúrta az oldalamat.

Mintha egy jó viccet mondtam volna, felnevetett.

- Most mi van? - kérdeztem értetlenül.

Még mindig nevetett, majd ismét bele kortyolt a palack tartalmába.

- Innen nem mész sehová. - csavarta az üvegre a kupakot, majd rám nézett.

Tátott szájjal álltam előtte a kijelentése hatására. Mintha áramot vezettek volna belém, lesokkolódtam.

- E-ezt hogy' értetted? - dadogtam, mint valami dedós.

- Úgy, hogy rohadtul nem fogsz elmenni sehová. - ismételte meg önmagát.

- Anyát legalább egyszer meglátogathatom? - jutott eszembe egy ötlet.

Ha már sehová se mehetek, akkor anyát hadd lássam utoljára. Mondjuk, elmehetnék innen, de utánam jönnének, és szerintem Justin durvábban bánna velem, mint eddig.

- Rendben. - sóhajtotta.

Normális esetben már azt mondtam volna, hogy "köszönöm", de most ezt nem éreztem helyénvalónak. Elvégre, ha már elrabolt, legalább ennyit megtehet értem.

Miután egy szót sem tudtunk intézni egymáshoz, mindenki visszatért az eredeti dolgához. Justin ugyanúgy ütötte a zsákot, míg én a lépcsőn ülve bámultam.

Nem tudtam, hogy mit csinálhatnék. Semmihez sem volt kedvem, de az unatkozásnál még ez is jobb. Szívem szerint felmennék Donnához, de mivel azt mondta, hogy elmegy aludni, ezért nem szeretném zavarni. Migos és Kayn pedig rejtélyesen eltűntek, egyáltalán nem tudom, hogy hol vannak. Paul meg... nem tudom, de nem is érdekelt. Nem szeretnék vele egy légtérben lenni, de ez nehéz lesz, mivel ő is itt lakik. Annyira érdekes a pasas, hogy az már ijesztő. Jobb lesz, ha elkerülöm.

Nem tudom, hogy mióta üldögélek itt, de már elbambulva nézek mindenfelé. A pince ajtaja kinyílt, majd Kayn lépett be rajta. Gyorsan leugrált a lépcsőn, majd megállt a közelemben.

- Hali! - kócolta egy kicsit meg a hajamat, majd Justinhoz fordult. - Készen állsz, haver?

- Még szép! - váltottak vigyorogva egy pacsit én pedig őket figyeltem.

- Mire készültök? - kérdeztem.

- Te úgyse jössz, felesleges lenne elmondani. - válaszolt Justin, majd elindultak felfelé a lépcsőn.

Egy pillanat alatt felálltam és követtem őket.

- Mégis hová mentek? - folytattam a kérdezősködést és sietve loholtam utánuk.

Nehéz volt tartani a lépést, mert amíg ők léptek egyet, addig én kettőt vagy hármat.

- Haló!!! - hívtam fel magamra a figyelmet.

A nappaliban Paul ült az egyik fotelben, míg Donna megint egy hatalmas táskával a kezében ácsorgott. Migos pedig egy fehér pólóval és egy bőrdzsekivel a kezében jött le az emeletről.

- Ezt vedd fel Justin, és induljunk! - dobta oda a ruhákat Justinnak, aki egyből belebújt a pólóba.

Az előtérben álló tükör elől elvett egy parfümöt, amivel befújta magát, majd felhúzta a dzsekit is.

- Én miért nem mehetek? - tártam szét a karjaimat.

- Majd máskor! - nyomott egy puszit a hajamba Kayn és többiekhez állt.

- A házra figyelj, és ne engedj be senkit! - nyomott egy kulcsot a kezembe Bieber. - Ha pedig el akarsz szökni, Lucy figyelni fog rád, és én is a nyomodban leszek. - kacsintott rám.

A kis csoport egy közös 'Jó éjszakát Miriam!' kiáltással elhagyta a házat. Lefagyva döbbentem rá, hogy tényleg egyedül hagytak egy olyan házban, ahová bárki betörhet, ráadásul teljesen védtelen vagyok. Ezt nem hiszem el.

Idegesen fújtatva ültem le a kanapéra, majd bekapcsoltam a tévét. Nem volt túl sok jó film, ami lekötött volna, ezért miután megtaláltam egy Disney mesét, ott maradtam.

Imádok mesékét nézni. A korombeliek szerint ez furcsa és gyerekes, pedig nagyon jó dolog. Konkrétan nem tudom megmondani, hogy miért, de nagyon szeretem őket. Gyerekkorom óta rajongok az ilyen mesékért, és ez azóta sem múlt el. Apával mindig a Némó nyomában című mesét néztük meg, mert abban az apa hal a megmentő, ahogyan számomra is az én apám. Örök példaképem marad.

Miután úgy döntöttem, hogy inkább lefürdök, felkeltem az ülőgarnitúráról, majd elindultam felfelé, de egy papírfecni megállított. Kíváncsian vettem fel a földről a szórólapot.

HATALMAS ÉVZÁRÓ BULI A BEACH PRESENT SZTRIPTÍZBÁRBAN!

Ebben az évben rengeteg kezdő táncost vettünk fel, 

akik az év során eszméletlen sok tapasztalatot szereztek.

Ha élőben szeretnéd látni őket, gyere a

Beach Present épületébe!

A belépő 10 dollár, 

de amennyiben az egyik táncosunk ismerőse vagy,

ingyen léphetsz be!!!

Időpont: 05. 11. szerda

Helyszín: Beach Present épülete, Palm tree sétány 34.

Szeretettel, és jó sok dögös nővel várunk Téged is!

Szóval ez lenne az a hely, ahová Kaynék mennek. Most komolyan elmentek nőzni és engem egyedül hagytak? Ezt ők sem gondolták komolyan!

De Donna miért ment? Ő pasikat szed fel, vagy mi? Annyira érdekel, hogy mit csinálnak ott.

Nagyot sóhajtva döntöttem el, hogy én is ott leszek ma este.

Sziasztok!

A megszokottnál egy kicsit később hoztam a részt, de nem volt ötletem a végére, de végre összeállt a kép. Sőt, rengeteg feladat szakadt a nyakamba a héten, ezért írni sem tudtam. Bocsánatot szeretnék kérni a késésért, de remélem megelégedtetek a résszel.

Ui: Mire számítotok, mi fog történni a következő részben?

I. Évad - 6.Fejezet

A hír mindenkiben megmozgatott valamit, de konkrétan csak én akadtam ki. A többiek már hozzászoktak ezekhez az illegális dolgokhoz, mintha ez teljesen mindennapos elfoglaltság lenne. Nem mondom azt, hogy még nevettek is rajta, de leginkább az foglalkoztatta őket, hogy mégis hogyan történt ez az egész. Engem pedig hidegen hagyott a gyilkolászás története.

A híradó után úgy döntöttem, hogy inkább lefekszek aludni. Nem volt kedvem többet cseverészni a srácokkal, pedig energiám még sok volt, hiszen ki lenne fáradt, ha egész nap be volt zárva?

Kiléptem az ideiglenes szobámból - mivel biztosan nem fogok örökre itt maradni - és elindultam a fürdő felé. Az említett helységből pedig Donna lépett egy táskával a hátán. Kérdőn pillantottam rá, mivel úgy nézett ki, mintha egy hétre elköltözne innen. Mosolyogva állt meg előttem.

- Elmentem dolgozni, de a srácok itt lesznek, ha történne valami. - mondta. - Jó éjt! - simított a vállamra, majd meg sem várva a válaszomat kikerült és eltűnt az emeletről.

Dolgozni? Ilyenkor? Mégis ki a francnak kezdődik a munkaideje este kilenckor? Ez már túlságosan is furcsa.

Végül folytattam az utamat a fürdőbe. Nagyot sóhajtva léptem be a csempézett tisztálkodó szobába, majd az ajtót magam mögött be is zártam. Nem szórakoztam túl sokat, néhány pillanat alatt levetkőztem és beálltam a zuhany alá. Miután bőröm nagy része kiázott, keresni kezdtem a tusfürdőt, de nem találtam. A kis, rózsaszín tubus tusfürdő eltűnt. Biztosan Donna elvitte. - fogtam Donnára. Így hát rávettem magamat, hogy kiszálljak a zuhanykabinból, és utána nézzek egy másiknak. Sajnos nőit nem találtam, de a kis szekrényben volt egy férfiaknak készített kiadású, melynek illata nem volt olyan erős, hogy érződjön rajtam. Beledörzsöltem a testembe a tusfürdőt, majd leöblítettem a habot és kiszálltam. Miután megtörölköztem, belebújtam a magammal hozott, bő pólóba és francia bugyiba. A csuklómról leszedtem a hajgumit, amivel felfogtam a hajkoronámat. A mosdókagyló mellől elvettem a krémet, amivel a tetkómat szoktam kenni, majd vékonyan be is fedtem a vigyorgó Jokert. Utállak! - gondoltam ezalatt a tetoválásra, és Justinra is.

Justinék még mindig nem jöttek haza. Nem azt mondom, hogy hiányzik, de a hiánya eléggé szembetűnő. Persze, amíg nem szívtam vele egy levegőt, jól éreztem magamat. Nem kellett félnem, bár azért egy kis nyugtalanság is bennem volt. Elvégre Kayn és Migos is olyan, mint Justin. És ki szeretne egy illegális bandával egy légtérben lenni? Hát senki...

Néhány perc múlva már a szobában voltam, pontosabban az ágyban ültem. Rendesen eligazgattam a takarót a lábamon, majd teljesen magamra húztam és elfeküdtem. De az álom úgy látszik nem nagyon akart rám találni. Órákon keresztül fetrengtem az ágyban, vagy éppen a plafont bámultam. Az idegen környezetben nehéznek tűnt elaludni, de semmilyen tevékenységet nem csinálhattam, hiszen felkeltettem volna Kaynt vagy Migost. Vagy esetleg mindkettejüket. Végül maradtam a plafon bámulásánál, mintha olyan elképesztően érdekes lenne. Ujjaimmal elkezdtem dobolni egy ritmust a takarón és továbbra is csak néztem ki a fejemből. Ha apa élne, már eljött volna értem. - terelődtek a gondolataim rossz irányba.

Rettentően hiányzik, és fáj, hogy elvesztettem. Sosem szerettem rá gondolni, mert olyankor bármelyik percben eltörhet a mécses, és keservesen sírnék. De az a gond, hogy őt már csak a gondolataim éltetik. És ez borzasztó érzés.

Időközben bal oldalra fordultam, és kezeimet a fejem alá vezettem, miközben próbáltam elhessegetni a zavaró dolgokat a fejemből. Szemeimet egy percre sikerült lehunynom, de nem tartott sokáig. Az ajtó nyikorgó hangjára kipattantak a szemeim és tekintetemet az ajtóra vezettem. Résnyire volt nyitva, de amint a kukkolóm észrevette, hogy felkeltem, már be is csukta az ajtót, és el is tűnt.

Na, én ezt nem fogom annyiban hagyni.

Levetettem magamról a takarót és szó szerint kiugrottam az ágyból. Kikukkantottam a folyosóra, de nem láttam semmit, mivel sötét volt. Szemeim a szemben lévő ajtó alatti résnél hirtelen kivillanó fényre tévedtek. Szóval Justinék haza értek. De akkor mit csinált az előbb az ajtómnál? Megleste, hogy alszok-e?

Kezeimet a kilincsre emeltem, majd lenyomtam és bementem a szobába, majd az ajtót magam mögött becsuktam. Mire megfordultam, elképesztő látvány terült elém: Justin pucéran pislogott rám.

- Oh, Jézusom! - kaptam a kezeimet a szemem elé.

Válaszul csak egy halk nevetést kaptam.

- Mi az? - nevetett továbbra is. - Nem láttál még meztelen férfit?

- Istenem! Vegyél már fel valamit! - utasítottam.

Teljesen megfordultam és a fejemet az ajtónak döntöttem, miközben kezeim még mindig takarták a szememet. Halk nevetése egy pillanatra eltűnt, majd teljesen csend lett. Pár lépést lehetett csak hallani a szobában, de annyira figyelt a csendre, hogy az irányt nem tudtam felismerni. Mikor már a lépések is abbamaradtak, kezdtem félni. Tudtam, hogy valamire készül.

Hirtelen megéreztem meleg leheletét a nyakamban, ami a bőrömet kényeztette, és kellemes érzéssel töltött el. Tehetetlennek éreztem magamat, ahogyan testének melege is elérte a bőrömet. Kezei lecsúsztak a derekamra és szembe fordított magával. Megnyugodtam, mikor megláttam, hogy felvett egy nadrágot, de fedetlen felsőteste még zavart.

- Játszunk rendőröset. - suttogta, miközben mélyen a szemembe nézett, és ördögien elmosolyodott.

- Az meg mi? - csuklott el a hangom a belőle áradó magabiztosságtól.

- Én kérdezgetlek, te meg válaszolsz, de ha hazudsz, megbüntetlek. - jött egy lépéssel közelebb, így szinte már felpasszírozott az ajtóra.

Hosszú percekig gondolkoztam, hogy igent mondjak-e erre a "játékra", de a belsőm egy csöppet félt Justintól. Vajon mit ért azon, hogy megbüntet?

- Legyen. - sóhajtottam, mert tudtam, hogy addig úgysem fog elengedni, amíg nem faggat ki engem.

- Honnan ismered Billt? - kérdezte, majd idegességében megnyalta az alsó ajkát és egy kicsit oldalra döntötte a fejét.

- Milyen Billt? - kérdeztem vissza.

- Davis. - válaszolta. - Bill Davis.

A szívembe hatolt a névvel.

- A-apu barátja volt. - akadtam meg a beszédben.

- Ennyi?

- Van egy kocsmája a város másik felében, ahová apával szoktam járni, ezért olyan mintha a nagybácsim lenne. - szedtem össze magamat, és próbáltam érdemes válaszokat adni.

- Mennyire ismered?

- Konkrétan nem tudok róla sokat. - gondolkoztam el. - Miért érdekel annyira?

- Itt csak én kérdezhetek. - nyomatékosította meg mondandóját azzal, hogy arcát közelebb tolta.

Túlságosan is közel került hozzám, belépett a személyes aurámba, ami leírhatatlanul zavart, de mégsem akartam ellökni magamtól. Késztetést éreztem arra, hogy inkább még közelebb húzzam magamhoz. Látta rajtam, hogy megfogott a kijelentésével, és hogy úgysem fogok válaszolni, ezért elterelte a témát. Nyakamhoz hajolt, majd megint megcsiklandozott kellemes leheletével, utána mélyet szippantott.

- Még egy lány sem használta a tusfürdőmet. - mondta mosolyogva, majd ismét megszaglászott. - Pedig ez tetszik. - harapott alsó ajkába.

Úgy tűnik, hogy imádja az alsó ajkát piszkálni.

Amint kimondta az utolsó mondatát, hihetetlenül zavarban éreztem magamat.

- Donna elvitte a sajátját, és ezt találtam. - motyogtam.

- Pedig direkt a szekrény hátuljába dugom, hogy senki se használja.

- Hát, nekem sikerült megtalálni... - nevettem fel zavaromban.

Néma csend állt be közénk. Annyi mindent tudtam volna tőle kérdezni, mégsem mertem feltenni a kérdéseket. Egyszerűen nem tudtam, hogy hol kezdjem. Sőt, az sem biztos, hogy válaszolni fog. Vagy ha válaszol, akkor igazat mond-e. Alig ismerem, mégis össze tud zavarni. Szimpla jelenlététől meg tudok őrülni - pusztán utálatból. Utálom, amiért az első találkozásunkkor belém fecskendezett valamit, majd egy tetkót csináltatott rám. Utálom, amiért mindent rejtélyessé tesz. Utálom, hogy ha valami eszébe jut, azt rögtön megcsinálja és nem kérdezi ki más véleményét. Még azért is utálom, hogy Matt évfolyam társa volt. Ha nem ismernék egymást, akkor nem mentünk volna el arra a vacsorára, ami inkább volt grillparti, de nem is ez a lényeg. És ha nem fogadtuk volna el a meghívást, akkor nem lennék itt. Mindenért Ő a hibás.

Túl sok a "ha..." és annál több a "miért", ez pedig zavar.

Nem tudom, hogy hogyan álljak Justinhoz. Nem ismerem eléggé, és amit eddig mutatott magából - aligha mutatott valamit - az sem túl kecsegtető. Érdekes egy ember, ennyi a véleményem róla.

Úgy látszik, hogy ő is gondolkozott valamin, mivel nem engem figyelt. Végigmértem arcát, ami férfias formát vett fel, mégis olyan kisfiúsnak tűnt. Barna szemeiben a pupillái kitágultak, biztosan elbambult. Egyetlen egy pontra fókuszált, ami valahol mellettem volt. Annyira belenéznék a fejébe, hogy mégis mi járhat az eszében. Hogy mit gondolt, mikor a tetoválást felvarratta rám, vagy mikor lelőtt egy embert. Milyen beteg elme lakozhat egy ennyire vonzó srácnak tűnő emberben?

- Milyen dolgot intéztetek el Paullal? - tettem fel hirtelen a kérdést, és ezen még én is meglepődtem.

A kérdésben a 'dolgot' szót még meg is nyomtam, mivel éreztem, hogy rosszban sántikálnak. Mondjuk, úgysem tehetek ellene semmit.

- Az nem rád tartozik. - válaszolta bunkón.

Nem értettem. Néhány perccel ezelőtt még itt kuncogott előttem, most meg tök bunkón válaszol egy szerintem egyértelmű kérdésre.

- Ha én őszintén válaszoltam a kérdéseidre, akkor most te is tedd meg ezt. - reagáltam egy kicsit fenyegetően.

Fejét oldalra döntötte és lenézően pillantott rám.

- Hogy lehet egy lány ennyire idegesítő? - kérdezte költőien, miközben fejét egy kicsit megrázta.

Én vagyok idegesítő? Mikor csak egy kérdést tettem fel, amire választ meg nem kaptam. Mik ezek a hangulatingadozások?!

- Nem lennék itt, ha nem raboltál volna el. - vágtam vissza.

- Ha nem 'raboltalak volna el'... - használta az én szavaimat. - ...akkor nem is élnél. Szóval egy köszönömöt igazán kicsikarhatnál magadból.

- Mégis ki akarna nekem ártani? - emeltem fel a hangomat.

Miért csinálja azt, hogy felhoz egy olyan témát, amiről én semmit sem tudok, és elvárja, hogy értelmesen álljak hozzá? Miért jó az neki, ha felhúz? Kikészít ez az ember!

- Sokan, Miriam. Sokan. - mondta drámaian, miközben mélyen a szemembe nézett.

Megfagyasztott. Puszta tekintetével sikerült neki leállítani. Mintha földhöz láncolt volna, és ez ellen semmit sem tehettem. De miért teszi ezt velem?

- Miért? - vettem rá magamat arra, hogy kikérdezzem.

Ha magától nem mond el semmit, akkor rá kell vennem. Kérdések nélkül nem is lenne az igazi.

Nagyot fújtatott, mintha csak a terhén lennék. Mint egy kis púp a hátán, ami idegesíti és meg akar szabadulni tőle. De ha ennyire ellenszenves vagyok számára, akkor mi a francot akar velem?

- Ezt köszönd apádnak. - bólogatott válasza közben.

- Apámat ne vedd a szádra ilyen helyzetben! - szűrtem ki a fogaim közül.

Legszívesebben felképeltem volna, de megakadályozott. Csuklómat megmarkolta és az ajtónak tolt, viszont sokkal szorosabban tartott. Kezeim ökölbe szorultak. Utáltam, mikor egy srác miatt éreztem magamat tehetetlennek, erre megint ilyen helyzetben vagyok.

- Nem is ismerted őt valójában. - folytatta a kínzásomat.

Rohadt szar volt hallgatni, ahogyan az életem egyik legfontosabb személyét szidja, mintha ez semmiség lenne.

- Miért jó? - kérdeztem tőle, miközben gyengeségemnek köszönhetően kiszökött egy könnycsepp a szememből. - Miért jó, hogy tönkre teszel mindenkit?! Egy undorító ember vagy Bieber!

Nem szólt semmit. Állkapcsa megfeszült és üres tekintettel nézte az arcomat. Hol az egyik, hol a másik szememet nézte.

Próbáltam erősnek mutatkozni előtte, így az első és utolsó könnycseppnél megálltam. Kibírod Miriam! - parancsoltam magamra.

Egyik csuklómat elengedte, majd a szabad kezét felvezette az arcomra. Gyengéden végigsimította ujjait az orcámon, majd teljes tenyerét hagyta az arcomon. Hüvelykujját végighúzta a számon, mire ajkaim akaratlanul is elváltak. Alig észrevehetően sóhajtottam fel és lehunytam a szememet. Sebezhető voltam, és gondolom ezt élvezte is. Nem akartam a szemébe nézni. Ha megláttam volna a barna íriszeit, ott helyben meghaltam volna - a szégyentől, miszerint igenis bármire rá tudna venni, ha ezt az énjét mutatja. Egy rakás szégyen vagyok.

Mégsem ellenkeztem. Ujjait lecsúsztatta az államhoz, így megemelte a fejemet és elérte, hogy rá nézzek. Olyan arcot vágott, mintha megbánta volna az általa kimondott szavakat. Kínosan hosszú percekig szemeztünk, mikor cselekedett. Arcával megindult felém, miközben szépen lassan lehunyta a szemét. Én is hasonlóan cselekedtem, és vártam, hogy ajkaink összeforrjanak.

Ehelyett az ajtó kinyitása miatt szinte hátra estem, így kint találtam magamat a folyosón. Mire észbe kaphattam volna, Justin már be is zárta a szoba ajtaját. Átvert. 

Elhitette velem, hogy megbánta a sértő szavakat, majd eljátszotta azt is, hogy meg fog csókolni. És mi lett? Amíg becsuktam a szemeimet kinyitotta az ajtót és elengedett. Gondolom azt várta, hogy hanyatt is vágódok a földön. Szinte látom magam előtt a győztes vigyorát. Ó, hogy rohadnál meg! - szitkozódtam magamban.

De már nem tehettem semmit. Ő megcsinálta azt, amivel még inkább a lelkembe tiport, és szerintem örült is neki. Szemétláda.

Hajamba túrva léptem be a szobámba, ahol az első számú célpontom az ágy volt. Erőtlenül elhasaltam, majd vártam, hogy elaludjak, de nem ment. Amint lehunytam a szemeimet, lejátszódott előttem minden, ráadásul még Bieber tipikus vigyora is kísértett.

Szánalmas vagyok.

Sziasztok!

Ismételten részt hoztam - mi mást? - úgyhogy nagy örömmel jelenteném be Nektek, hogy megérkezett a 6. rész! Megint meg szeretném köszönni a megjegyzéseket, mivel ismét sokan írtatok, amivel jobb hangulatot kölcsönöztetek nekem. Nem szeretném sokáig húzni a szót, szóval a kis monológomat be is fejezném.

Egyébként azt vettem észre, hogy azoknak a részeknek, amikben több a párbeszéd, sokkal több a kereslete/olvasója, mint a többinek, tehát próbáltam egy kicsit több csevejt írni a fejezetbe, de a leírásokat sem mellőztem.

I. Évad - 5.Fejezet

Az ablakon besütő nap sugarai egyenesen a szemembe világítottak, ezért a retinám biztosan kiégett. Felültem a számomra idegen ágyban, majd körbenéztem. Nem volt túl extra a szoba. Sima, unalmas fehér falak, egy szekrény, egy asztal, és az ágyam, amiben feküdtem, mellette pedig egy éjjeliszekrény. A padló parkettával volt lerakva, de középre igazán el kellett volna egy szőnyeg. Zavarta a szememet ez a tátongó, üres lyuk. És ekkor csapott belém a felismerés.

El vagyok rabolva.

Kimásztam az ágyból, majd maximalistaként neki is álltam rendbe rakni a még mindig meleg fekhelyemet.

- Khm... - jött mögülem egy rekedtes hang.

Nagy szemekkel néztem az ajtón épphogy csak behajoló Justint, akinek feltűnt, hogy észrevettem őt, ezért abbahagyta a fenekem bámulását.

- Hoztam pár cuccot, hogy tiszta ruhában legyél. Ezek itt Donna ruhái, Migos unokahúgáé. - lépett be ezúttal a szobába és a kezében szorongatott ruhákat lerakta az asztalra.

Képtelen lettem volna beszélni hozzá. Egy szó sem fért ki a számból a tegnapi után. Még mindig kiráz a hideg, ha eszembe jut minden.

- Most Migos házában vagyunk a város másik felében, közel a tengerparthoz és a belvároshoz. - folytatta. - Mivel sokáig leszel itt, gondoltam összebarátkozhatnál Donnával.

- Ne tegyél úgy, mintha törődnél velem. - szólaltam meg monoton hangon.

- Pedig még egy ideig a nyakamon leszel. - túrt a hajába, majd zavarában felnevetett.

- Nem kértelek, hogy hozz el. - mondtam. - Erőszakkal. - tettem hozzá.

- Hidd el jobb lesz neked itt. - válaszolta, majd lépkedni kezdett felém. - Itt biztonságban vagy.

- Egy gyilkos társaság markában lennék biztonságban? - vigyorogtam gúnyosan és megráztam a fejemet. - Ti mind betegek vagytok. - szűrtem ki a szavakat a fogaim közül, miközben közelebb hajoltam Bieberhez, hogy nyomatékosítsam magabiztosságom.

- Sokan akarnak neked ártani Miriam. - szüntette meg a köztünk lévő fél méteres távolságot. - De nekem nagyobb szükségem van rád. - tűrte el az egyik elszabadult tincsemet a fülem mögé.

Szemei végigkísérték a kezét, amint eltűrte a hajamat, majd rátért a szememre.

Mondata túlságosan is ismerős volt... Az álmom! Az álmomban, mikor éjszaka a kosárlabdapálya felé sétálgattam Justin pontosan ugyanezt mondta. Na jó, ez már furcsa.

- Elegem van abból, hogy semmit sem mondasz el, csak megcsinálod. - bámultam barna íriszeit. - Mintha csak egy rongybaba lennék, amit kedvedre rángathatsz.

- Egy értékes rongybaba, amit csak én rángathatok. - változtatta meg az előbb kimondott szavaimat.

Bal kezét felcsúsztatta az arcomra, majd hüvelykujját végighúzta a szemem alatt.

- Nem vagyok senkinek sem a tulajdona. - toltam el magamtól.

Kikerültem Biebert, aki minden egyes mozdulatomat figyelemmel kísérte, majd felkaptam az asztalra letett ruhákat és válogatni kezdtem. Végül csak egy sima, fehér atlétát és egy farmer sortot emeltem ki a kisebb kupacból, na meg egy tiszta fehérneműt.

- A fürdőt merre találom? - néztem Justinra, aki teljesen el volt varázsolva.

Tisztában voltam vele, hogy azt nézte, hogy melyik fehérneműt választottam. Sejtésem teljesen igaznak bizonyult, mivel a kezemben lógó pink tangát és a hozzá tartozó push up melltartót bámulta megállás nélkül.

Egy évvel ezelőtt még elítéltem azokat a lányokat, akik tangát és push up-ot hordtak, aztán felpróbáltam őket és be kellett látnom, hogy ezek a legkényelmesebbek. Azóta csak ezeket hordom. Kivéve alváskor. Lefekvéskor mindig egy bő póló és francia bugyi van rajtam.

- Kilépsz a folyosóra és rögtön jobbra. - válaszolta. - Ha bármi kérdésed, vagy kérésed lenne az én szobám ott van. - mutatott a szemben lévő ajtóra.

- Kösz. - kerültem ki, majd elhagytam az ideiglenes szobámat és bementem a fürdőbe.

Mielőtt neki álltam volna vetkőzni bezártam az ajtót. Ki tudja, hány férfivel vagyok egy házban. Jobb biztosra menni. Hajamat felkontyoltam, hogy ne legyen túlságosan vizes, majd megengedtem a vizet a zuhanyzóban és be is álltam a forró vízsugár alá. Szerencsémre találtam egy női tusfürdőt - gondolom Donna tulajdona - amivel bekentem magamat, majd lemostam a habot.

Leírhatatlanul zavart, hogy Justin ennyire félvállról veszi, hogy elrabolt és megölt egy embert. Biztosan jártas ebben, de egy bocsánatkérést igazán kihozhatna magából, ha már ezt teszi velem. Viszont azt is tudtam, hogy innen nincs kiút. Ebből sosem fogok tudni kiszabadulni, mert Bieber a nyomomban lesz. Igazából még azt sem tudom, hogy mibe rángatott bele, de nem is érdekel addig, amíg nem az életemmel játszik. Elszökni meg végképp nem tudok. Bele kell törődnöm.

Mikor kiléptem a zuhanykabinból rögtön szárazra töröltem magam. Belebújtam a ruhákba, majd a hajamat is kiengedtem és át is szántottam a néhol vizes tincseimet egy fésűvel. A hajgumit pedig visszacsúsztattam a csuklómra.

Miután végeztem kiléptem a fürdőből a szennyesemmel együtt, és visszamentem a szobámba. Olyan otromba ez a hely. - gondoltam magamban, majd a tegnapi ruháimat ledobtam az egyik szabad sarokba. Undorító ez az üresség. - tettem csípőre a kezeimet és felmértem a szobát. Az elképzeléseim alapján jó kis helyet tudnék kihozni belőle, de nincs hozzá alapanyagom. Talán Bieber tudna szolgáltatni valamivel, ha már annyira "törődik" velem.

Hasam korgása visszhangot vert a falakról. Az említett testrészemre emeltem a tenyerem, és éreztem ahogyan morog a gyomrom. Ennem kell.

Tanácstalanul léptem ki a folyosóra, ahol megvizsgáltam a terepet. Mikor észrevettem a lépcsőt, az is leesett, hogy az emeleten vagyok. Halkan osontam oda a lépcsőhöz és a biztonság érdeke miatt lenéztem a földszintre. Tökéletes kilátásom volt a nappalira és a konyha bejáratára. Csak egy nagyobb boltív választotta el a két helységet. Apropó nappali.

Justint, Migost és Kaynt felismertem, de velük ült még egy sötét bőrű, nálam talán egy-két évvel idősebb lány, és egy középkorú férfi. A lány biztosan Donna, de a férfi egyáltalán nem volt ismerős.

Nagy levegőt vettem és lesétáltam a lépcsőn. Lépegetésem közben az összes figyelem rám irányult.

- Jó reggelt! - előzött meg Kayn a köszönéssel, aminek nagyon örültem.

Zavaromban nem tudtam volna mit köszönni az előttem ülőknek, körülbelül csak egy halk 'Helló!' jött volna ki a számból, de szerintem ez egy kicsit béna lett volna. Légy magabiztosabb Miriam! - támogatott a belsőm.

- Jó reggelt! - utánoztam, mert még mindig nem voltam túl biztos abban, hogy mit mondjak, ezért inkább utánoztam Kaynt.

A számomra idegen férfi tetőtől talpig végigmért, de a szokásos "kipirul az arcom és zavarba jövök" helyett nyugtalanító érzésem támadt. Egy farmert viselt egy lazább pólóval, aminek nagy részét egy fekete zakó takarta. Arcvonalai élesek voltak, így szögletes álla még ijesztőbbé tette. Tátott szájjal néztem, ahogy méreget, majd a szemembe nézett és elmosolyodott.

- Szóval ő lenne a híres Miriam Cross? - kérdezte még mindig engem bámulva. - A hallottak alapján tiszta apád vagy. Makacs és öntudatos. Érdekes... - siklott le tekintete az atléta által nyújtott mélyebb dekoltázsomra.

- Paul! - szólalt fel Justin egy kissé fenyegetően.

Meglepett, hogy Bieber megszólalt az érdekemben - vagyis hát remélem azért tette - és még inkább letablózott, hogy ez a Paul ismerte apámat, és még össze is hasonlított vele. Mindig is mondták, hogy ugyanolyan engedetlen és meggondolatlan vagyok, mint ő, de nem néztem volna ki egy idegen férfitől, hogy ő is megteszi. Végül is apám rendőr volt, és ha Paul is egy rossz ember, akkor már érthető, hogy honnan ismerték egymást. De ez így még nem teljesen világos.

- Csak megéheztem, szóval van itt valami ehető? - tereltem el a lehető leggyorsabban a témát.

- Erre gyere! - kelt fel a kanapéról a lány, majd követni kezdtem és a konyhába jutottunk.

A gázon egy serpenyőben még maradt pár falatnyi rántotta, amit én tökéletes adagnak láttam. A csaj elővett egy tányért, majd az ételt ráborította és adott mellé egy villát is.

- Köszi. - foglaltam helyet az ablak melletti asztalnál.

- Semmiség. - mosolygott rám kedvesen. - Amúgy Donna vagyok.

- Gondoltam. - vigyorodtam el, majd bekaptam egy jókora falatot.

Amíg én békésen étkeztem Donna egy, a konyhába bejött kutyát kezdett simogatni. Ha jól láttam egy hatalmas, orosz kék - ennek a színnek nem értem a nevét, mivel nem is kék, hanem szürke - dán dogot dögönyözött. A kutyának elképesztően szép, kék szemei voltak, szinte már világítottak. Az eb méretei tényleg elég nagyok voltak: Donna mellette ült és az állat magasabb volt nála, pedig az is ülő helyzetben volt.

- Ő Lucy. - mutatta be a házi kedvencet.

- Elég szép. - vizsgáltam továbbra is az állatot.

- Dolgunk akadt Paullal, úgyhogy elmentünk, ne keressetek egy darabig. - szólt be a konyhába Justin, majd el is tűnt.

- Dolguk akadt? - használtam az Ő szavait.

- Tegnap láttad mit csinálnak. Nem szeretném részletezni. - kelt fel a földről Donna, majd leporolta magát.

A tegnap este az, amit sosem fogok elfelejteni. Az, hogy majdnem lelőttek, ráadásul Justin még meg is ölt egy embert, felfoghatatlan számomra. Szóval megint valami ilyesmit intéznek el? Szuper...

Végül is, amíg nincsenek itt, addig át tudnám alakítani a szobámat.

Justin szemszöge

Már tíz perce ültünk Paullal a kocsiban, és a városszéli raktár épületébe mentünk egy fontosabb tárgyalásra. Magát a tárgyalás témáját senki sem tudta megnevezni, mert csak egy felhívást kaptunk, hogy fontos lenne a részvétel. Egy ilyet pedig kihagyni tilos.

Hangforrásként csak a rádió szolgáltatott, enélkül néma csend lett volna az autóban. A rádióban bekapcsolt zene ritmusát Paul dobolta az ujjaival a kormányon, közben az utat kémlelte.

A zsebemben pedig az egyik telefon el kezdett rezegni, ezért elő is vettem az arany Iphone-t és kíváncsian oldottam fel egy húzással.

- Ki az? - kérdezte Paul, de nem nézett rám.

- Miriamnek sms-e jött. - válaszoltam, majd beléptem az üzenetekbe.

- Miért van nálad a telója? - faggatott.

- Tegnap elvettem tőle. - adtam választ, majd megjelenítettem a nem rég érkező üzenetet.

Feladó: Blair

Hali csajszi!

Mi van veled? Igazán szólhattál volna, hogy nem jössz suliba... Nemrég keresett téged egy Bill Davis nevű férfi az igazgatónál, aki állítólag ismer téged gyerekkorod óta. Az ofő nem adott ki rólad személyes infókat, de a pasas feltétlen beszélni akar veled. Délután pedig benézek hozzád, mert a lecke nem viszi el magát!:)

Csak két szó jutott eszembe az üzenetet olvasva. Mi van?!  Bill honnan a francból ismeri Miriamet? Hogy a jó Istenbe?

Paul az arcomat látva megszólalt.

- Ki írt neki és mit? - kérdezte vigyorogva. - Elég érdekes pofát vágtál!

- Bill ismeri Miriamet és ma kereste a sulijában. - válaszoltam és tekintetemet leemeltem a képernyőről.

- És mégis hogyan? - tett fel egy újabb kérdést.

- Szerinted tudom? - emeltem fel a hangomat. - Mi vagyok én? A személyi testőre, hogy mindent tudjak róla?

- Nyugodj már meg! - nevetett fel. - De ha Bill ennyire pályázik rá, akkor lassan tényleg elmehetsz a testőrének.

Felkönyököltem az ablakhoz, majd nagyot sóhajtva megtámasztottam a fejemet. Sosem néztem volna ki, hogy így ismerik egymást. Arra gondoltam, hogy Bill a pénz és a drog miatt akarja elkapni, de hogy személyesen is ismerjék egymást... Ez már sok.

- Biztosan nem fogom védeni a picsáját! - ráztam meg a fejemet.

- Akkor miért is hoztad magaddal? - folytatta a kérdezősködést.

Időközben kezem lejjebb csúszott, így pár ujjam a számat súrolta.

- Hogy minél előbb kiszedjem belőle, hogy hol van a vagyon, ami engem illet. - néztem Paulra, aki már régóta engem nézett, így tekintetünk találkozott.

- Akkor már régen elmondhattad volna neki. - kanyarodott le egy kisebb utcába.

- Inkább hagyjuk. - sóhajtottam és ezzel le is zártam a beszélgetést.

Nem akarom, hogy Cross sokáig lógjon a nyakamon, de rögtön se mondhatom el neki. Sőt, ahogy elképzeltem szerintem egyáltalán nem fog semmit sem mondani, hiszen ő egy Cross, és a jó öreg Raymond Cross vére csordogál az ereiben. Nehéz lesz kiszedni belőle, de úgyis sikerülni fog, hiszen én vagyok Justin Bieber, a Joker. És Joker mindent elér, ha fáj másnak, ha nem...

- Fhúú de jó bige! - nézett oldalra Paul, így szemeit levette az útról és az út szélén sétáló nőt kezdte bámulni.

Egyáltalán nem találtam szépnek ezt a túl sminkelt ribancot, ezért inkább az utat figyeltem.

- PAUL!!! - kiáltottam fel, mikor észrevettem a szembe jövő kocsit, majd a kormány után nyúltam.

Miriam szemszöge

Lassan kilenc óra lesz, és Bieberék még mindig nem találtak vissza.

Bekaptam a vacsorára készített szendvicsem utolsó falatját, majd betettem a tányéromat a mosogatóba. Végül kifáradtam a nappaliba, ahol Migos és Kayn nézte a tévét. Csatlakoztam hozzájuk, és lehuppantam a kanapéra.

A rabság érzetem néhány órára eltűnt. Amint Bieber és Paul kiléptek a házból már nem éreztem magamat feszélyezve. Ráadásul a többiek segítségével egy kicsit felpofoztuk a szobámat, így már nagyobb kedvvel megyek be oda is.

A tévében pedig elkezdődött a híradó.

- ... Miami kertvárosában, egy régebbi, alig használt elkerülő úton történt baleset. Egy arra járőröző rendőr vett észre egy szétroncsolt autót, benne egy férfit és egy nőt, akiket fejbe lőttek. A nyomozás szerint két autó ütközött, majd az egyik autó tulajdonosa vagy tulajdonosai végeztek a férfivel és a nővel, és ezután a gyilkosok elhagyták a helyszínt. Mivel ez egy ritkán használt út, egy szemtanú sem volt a környéken, így a további nyomozást értelmetlensége miatt befejezték. - olvasta fel a híradós nő a közelünkben történt esetet, majd pár képet is mutattak. - További híreink...

Mindenki tátott szájjal ült a televízió előtt, csak én nem. Lemaradtam volna valamiről?

- Migos, ugye nem Justinék voltak? - kérdezte Donna.

Migos mielőtt válaszolhatott volna elolvasta a nemrég érkezett üzenetét, majd felnézett a képernyőről.

- Kurvára ők voltak! - válaszolta.

Ezt nem hiszem el. Már kezdtem elhinni, hogy Bieber ritkán öl, erre a tévéből és Migostól kellett megtudnom, hogy megint végzett valakivel. Sőt nem is valakivel, hanem valakikkel. Szép vagy Bieber...

Pff!

Sziasztok!

Először is bejelentem, hogy itt van az 5. rész! Másodszor pedig itt is szeretném megköszönni azt a sok kedves/pozitív kommentet, ami az előző részhez érkezett. Mivel reggel olvastam el őket, teljesen jól indult a napom! Emellett szeretném megköszönni a feliratkozóknak is, hogy növelték a "Jokerfanok" számát. És még egy kis bónusz: a 4. résszel a blog elérte az 1500 feletti nézettséget, ami számomra hatalmas szám!

Nagyon szépen köszönöm!

(Egyébként az új szereplőket már megtekinthetitek a "Szereplők" menüpontnál.)

❤❤❤

I. Évad - 4.Fejezet

A sikításra mindenki ijedten kapta fel a fejét. Az én bőröm például libabőrös lett, és az égbe hirtelen felcsapó hang szinte a csontomig hatolt.

Matt szó nélkül kelt fel a padról és sétált ki a kocsijához. Kíváncsian nézte mindenki, hogy mégis mit fog tenni, de senki se ment utána. Justin és Kayn - a kínai srác, aki grillezett - egymásra néztek és sutyorogni kezdtek, de sajnos egy szót sem vettem ki a beszédükből. Amíg ők suttogva beszélgettek, én csak előre meredtem a bejáróra, konkrétan a sötétségbe.

Mellettünk a tűz még mindig lobogott, így a kissé hűvös, tavaszi éjszakába hozott egy kis meleget. Tisztára tábor feelingem volt, ahogyan itt ültünk a tűz körül, csak Justin házának a környezete változtatta meg az egészet. Tekintetemet a lobogó lángokra vetettem, és élveztem, ahogyan melegítette az arcomat. Pár percre a késői órák miatt sikerült elbambulnom.

Nagy lett a csend. Deborah és Matt jelenlétével mindenki beszélgetett, most meg senki sem szól egy szót se. Még Justinék is befejezték a suttogást.

Pár perc múlva már nevetés jött a ház elől. Ezek szerint minden rendben. Viszont nem jöttek vissza, csak a kocsi ajtajának csapódását lehetett hallani. Most vagy elmennek és itt hagynak engem, vagy neki álltak hancúrozni. És én az utóbbira tippelek.

Mint láttam, Justin és Kayn is arra gondolt, és puszta vizuális elképzelés alapján is felnevettek. Gyerekesek - Justin és Kayn, sőt még Deborah és Matt is.

Unalmamban egy ritmust kezdtem dobolni az ujjaimmal a padon, és ismét a tüzet bámultam.

- Kértek még sört? - állt fel Kayn.

- Még szép! - válaszolt Justin.

- És te Miriam? - nézett rám.

- Én inkább egy Sommerby-t innék, ha maradt még. - mosolyogtam rá.

- Majd meglátjuk. - viszonozta a mosolyt Kayn, majd felszaladt a teraszra és bement a házba.

Ezek szerint a hűtőtáskákból már kifogytak az italok. Ezen nem csodálkoztam, mivel mikor megérkeztünk is ittunk, ahogyan az evés alatt és után is. De úgy látszik, hogy mindenre felkészültek a házigazdák.

- Hihetetlen, hogy neki álltak a bejárón szexelni. - szólalt meg Justin.

- Ha ennyire akarják, hadd csinálják. Bár ezek után kétlem, hogy én abba a kocsiba beszállok. - válaszoltam, miközben megint sikerült elbambulnom.

- Ha szóltak volna, akkor megmutatom nekik a vendégszobát és itt is aludhattatok volna. - mondta. - Fhúú de lefeküdnék most én is valakivel! - sóhajtotta, miközben hátradőlt.

Szemei pedig végigsiklottak a lábaimon, és megnyalta az ajkát. Nem vesztegetett sok időt a bámulásommal, egyből a szemeimbe nézett. Teljesen váratlanul állt fel, és átült mellém, majd miután kényelembe helyezte magát, a tenyerét a combomra tette. Meleg keze hatására libabőrös lett a jéghideg bőröm.

- Te fázol. - nézett rám.

- Nem igaz. - húztam el a lábamat a közeléből, majd karjaimat összefontam a melleim alatt.

Reakcióm miatt egy hatalmas vigyor kúszott az arcára.

- Ne nézz rám így! - mondtam neki, de egy percre sem néztem rá, pedig ő csak engem nézett.

- Mégis miért? - kuncogott fel.

- Mert idegesítő. - jelentettem ki.

- A legtöbb nő elolvadna, ha azt csinálnám velük, mint amit most veled.

- De én eltérek a többségtől. - válaszoltam.

- Tudom. - mondta ki ezt a szót teljesen komolyan.

Szinte már túl komolyan, ezért kérdőn pillantottam rá. Válaszként csak megemelte a csuklómat és megvizsgálta a tetkót, ami már kevésbé volt gyulladt és vörös. A Biebertől kapott krém tényleg hatott, pedig csak egy napja használom. Csak nézte a vigyorgó Joker tetoválást a csukómon, és valamin nagyon gondolkozott.

Engem viszont egyre jobban érdekelt, hogy miért is tette ezt velem. Miért kellett engem elkábítani, hogy ez az otromba tetkó felkerüljön a karomra? Miért pont rám kellett ezt varrni? Pont rám, mikor még csak nem is ismerjük egymást. Annyi kérdésem lenne hozzá, de ijesztő természete miatt nem merem feltenni őket. Úgyis én járnék vele rosszul.

Végül vettem egy mély levegőt.

- Miért tetted ezt velem? - néztem bele a barna szempárjába.

Agya megállás nélkül kattogott, mintha nem akarná elmondani az igazat, és valami jó hazugságon járna az esze. Még mindig gondolkozott, de már kezdett idegesíteni ez a "hatás szünet". Száját néhány perc múlva szóra nyitotta.

- Meghoztam az italokat! - kiáltott ránk Kayn.

Cseszd meg! Egy milliméterre voltam a választól, erre idejön Kayn és mindent elront. Ez annyira nem ér.

Justin megkönnyebbülten fújta ki a bent tartott levegőt, majd elvette Kayn kezéből a sört. Utána pedig én is megkaptam az almás Sommersby-t.

Nem sokat beszélgettünk. Mármint Kayn és Jusin megállás nélkül csevegtek, de én nem tudtam beleszólni a témába. Kedvem sem volt valami sok. Hiányzik a pihe-puha ágyam melege, ráadásul holnap iskola és még csak el sem pakoltam holnapra, de még csak nem is tanultam.

Jelen pillanatban meg tudnám ölni Mattet. Már az kiakasztott, hogy el kellett ide jönnöm, de itt még egyedül is hagy. Hihetetlen. Mindig is ezt csinálta velem, de ebben az esetben még rosszabbul esett. Garantálom, hogy ezt kamatostul fogja visszakapni.

Régebben mindig szívattuk egymást. Hol ő, hol én találtam ki valamilyen idióta poént, de a végén mindketten csak nevettünk. Rengeteg időt fordítottunk egy-egy csapda feltalálására és kivitelezésére is. Persze, apa is segített nekünk. Mondjuk leginkább engem támogatott, mivel én voltam a gyengébbik. Emlékszem, egyszer kitaláltam egy kamu nyári tábort, ahová Mattet akartam elküldeni. Csak 13 éves voltam, de zavart, hogy Matt mindent megtehetett, ezért meg akartam bosszulni. Kinyomtattam a jelentkezési lapokat, amiket még Blair szerkesztett. A kamu táborhoz egy kamu cím is kellett, így hát ezt is nekem kellett megoldani. Végül, mikor már indult volna Matt a táborba, kiderült, hogy csak egy ostoba kitaláció volt. Apa sikeresen lebuktatott, mikor utánanézett a helyszínnek. És igen, valószínűleg egy tábort nem a washingtoni Fehér Házban rendeznek meg... Így hát rajta kaptak az egészen, de apa egy jó kis viccnek tartotta és együtt nevetett velem.

Ó Istenem, annyira hiányzik...

Időközben a két hancúrozó is megérkezett hozzánk. Matt inge nem volt jól begombolva, mivel egy gombsorral el volt csúszva az egész. Deborah egész jól leplezte az egészet, bár egy fésű segíthetett volna még neki.

Justin vigyorgó arccal vizsgálta a párost.

- Csak megnéztétek, hogy a kocsi rendben van-e, igaz? - kérdezte, mire Kayn felnevetett.

A poén arcomra mosolyt csalt. Matt is röhögött, egyedül Debbie állt ott előttünk vöröslő arccal, mint egy paradicsom. Szegényem biztosan zavarban lehetett. Együtt érző arccal néztem rá, majd megpaskoltam magam mellett a szabad helyet, hogy üljön le, és már jött is.

- Legalább te megértesz. - suttogta a fülembe, én meg biztatóan mosolyogtam rá.

Így, hogy már visszakaptuk őket a társaságba, visszatért a hangulat is. Megint mindenféle idióta témákról beszélgettünk, és jókat nevettünk. Nem akartam kötődni Bieberékhez, de túlságosan is jól éreztem magamat velük. Legalábbis jelenleg.

Később a maradék húst Migos kisütötte, így egy kis után pótló vacsorát is ejtettünk. A sok ételtől elfeküdtem a padon, és hasamat kezdtem simogatni.

- Terhes vagy? - nézett rám Kayn.

- Neeem! - röhögtem fel, és ő is csatlakozott. - Jól laktam.

- Azt elhiszem. - mondta, majd leült a fűbe a tűz mellé.

Pár percnyi hallgatás után fékezést hallottunk a ház előtt. Kíváncsian tápászkodtam fel a padról, hogy kinézzek, de a sötétség miatt nem láttam semmit, csak egy autót, ami a ház elé parkolt le. Mintha egy furgon lenne. Ekkor a járműből néhány ember mászott ki, de csak az alakjukat lehetett kivenni a sötétből.

- Öhm... - bámult előre Migos. - Justin, látogatóink vannak.

- Kik azok? - kérdezte Justin, majd lelépett a teraszról és kinézett a bejáróra. - Bassza meg! - kiáltotta.

- Mi van? - kérdeztem tök egyszerre Debbievel.

Nem válaszoltak semmit. Látszott rajtuk, hogy valamin nagyon gondolkoznak. Mintha veszélyt éreztek volna

- Matt, Deborah! - szólt Justin az említetteknek. - Ki tudjátok hozni a konyhában hagyott ládát?

- Mit? - kérdezett vissza Deborah.

- Inkább gyere! - mondta Matt, majd megragadta Debbie karját és behúzta a házba.

Valami itt nagyon nem stimmel.

- Most pedig lelépünk! - jelentette ki Justin.

Mi?! Teljesen összezavarodtam. Vázoljuk fel részletesen: jött pár idegen ember, akiket Bieber és csapata biztosan ismer, és el akarnak menekülni előlük, úgy hogy Mattet és Deboraht itt hagyják csalinak. De akkor mi lesz velem?

- Te velünk jössz! - szólalt fel Justin, mintha a fejembe látott volna.

- Nem fogom itt hagyni őket! - makacsoltam meg magamat.

- Cross ne kelljen kétszer szólnom! - fordult felém fenyegetően.

- Egy, a nevem Miriam, nem pedig Cross. Kettő, te nekem nem parancsolhatsz. - mondtam el a véleményemet.

Justin hitetlenül felnevetett, majd határozottan indult meg felém. Megrémültem magabiztosságától, ezért hátrálni kezdtem. Mire futásnak eredhettem volna már lefogott. Mint egy zsákot, úgy dobott a vállára és vitt Kayn és Migos felé, akik már kimásztak a kerítés hátsó részén. Hiába rúgkapáltam és nyöszörögtem, nem engedett el. A kerítéshez érve átadott Migosnak, aki ugyan letett a földre, de csuklómat erőteljesen fogta. Bieber egy pillanat alatt átvetette magát a kerítésen, majd egy percre hátrapillantott.

Még én is tisztán láttam azt a három férfit, akik akarnak valamit Justintól. Nem hittem a szememnek, mikor az egyik kezében kattant egy fegyver. Kezét vízszintesen tartotta, majd lőtt.

Lehunytam a szememet és vártam, hogy vagy én, vagy valaki körülöttem összeesik a golyó találata miatt. De nem így történt. Míg Migos és Kayn a földre hasaltak, addig én lefagyva néztem a közeledő lövedéket, mintha lassított filmet néznék. Egy szempillantás alatt lökött le a földre Justin, így elérve a talajt, ahol ő már rajtam feküdt.

Nehezen tudtam felfogni az előbb történteket. Egyszerűen képtelen voltam ép ésszel gondolkozni. Egyetlen egy kérdés fúrta csak az oldalamat:

Mégis mi a francba keveredtek Bieberék?!

Még mindig sokkoltan feküdtem a földön, ezért Kayn rángatott fel onnan, de bár csak ne tette volna. Olyat kellett látnom, amit szerintem egy életre megjegyzek. Justin szemrebbenés nélkül lőtte le az egyik férfit, aki felüvöltve esett össze. Ajkaim az egyre növekvő pulzusom miatt elváltak. Justin zsebre vágta a fegyvert, majd megfordult, és találkozott rémült arcommal.

Nem tudtam mit tehetnék. Kezeim remegtek a félelemtől és szívverésem gyorsult. Ha nem csinálok semmit itt fogok összeesni. Sosem féltem még az életben ennyire. Ez már beteges.

- Miriam... - indult el felém Justin, de én hátráltam.

Nem tehettem mást: 180 fokos fordulatot vettem és elfutottam onnan.

- Tartsátok fent ezeket, én elkapom! - hallottam meg Bieber hangját, amihez később a futó lépteinek visszhangzása is társult.

Egyszerűen nem érdekelt semmi. Úgy futottam, mintha az életem forogna kockán, de várjunk csak... Hiszen az életem a tét! Sebesen szedtem az apró lábaimat. Most áldom a testnevelés tanáromat, amiért annyit futtatott minket, hogy egész fitt vagyok. Azt se néztem, hogy merre megyek. A sötét utcán úgysem lehetett látni mindent, csak ha éppen egy lámpa alatt haladtam el. Még hátranézni sem mertem, hátha beér.

De mégis miért akarnak magukkal vinni? Miért én kellek? Ennek köze lehet a tetkóhoz?

Oldalam hirtelen szúrni kezdett, ezért akaratlanul is megálltam. A fájó testrészemet fogva battyogtam be egy ház mögé, hátha nem látott meg.

- Bassza meg! - sziszegtem.

Hiába vettem mély levegőt, attól még jobban fájt. Beszúrt a tüdőm.

Gyermek koromban asztmás voltam, amit még anyától örököltem. Nem volt olyan vészes, de ha a tünetei erősebben léptek fel, az már kellemetlen volt. Az orvos szerint már kinőttem, de ezek szerint egy része örökre bennem maradt.

Gondolatmenetemből egy reccsenő faág keltett fel. Meg fog találni.

Az oldalam viszont rettentően fájt, ezért talán még gyalog sem tudtam volna elmenekülni előle. Lehunytam a szememet és nagyot nyeltem, mikor hallottam az egyre közeledő lépteit.

Innen nincs kiút Miriam. Meg fogsz halni.

A léptek pár másodpercre elhallgattak, így csak a gyors lélegzetvételét hallottam. Biztosan kifárasztottam a kergetőzéssel.

Nem bírtam tovább: szememből kibuggyant az első könnycsepp, ami szépen lassan gördült le az arcomon.

Justin megragadta a karomat és húzni kezdett. Belőlem egy hatalmas sóhaj szakadt fel, mikor már nem éreztem a szúrást az oldalamban. Nem engedhetem, hogy elvigyen, hisz ő egy gyilkos. Ki tudja, hogy mit tervez velem. Ezek után biztosan nem puszipajtás akar velem lenni, ez kizárt. Addig szorította a csuklómat, amíg a kézfejemben elzárta a vér áramlását, így kezem jéghideggé vált.

Itt az idő, most vagy soha.

Nagy levegőt vettem és a lehető legnagyobb erőmmel téptem ki a kezemet a szorításából. Mire feleszmélhetett volna, hogy ismét elszabadultam, már futásnak eredtem. Megint.

A fogócskánk a sötét éjszakában nem tartott sokáig, ugyanis hamar beért. Egy egyszerű mozdulattal rántott magához, majd az egyik karját a derekamra fonta és szorosan tartott. Másik kezével egy alkohollal átáztatott rongyot fogott az orromhoz és a számhoz. Egy percig bírtam levegő nélkül, majd hatalmasat szippantottam, pedig tudtam, hogy nem kellett volna.

- Sajnálom. - súgta a fülembe, de mondata már visszhangzott az elmémben.

Megint elvesztettem az eszméletemet.

Sziasztok!

Egy nagyobb csúszással hoztam meg Nektek a 4. részt. Elnézést kérek a késésért, de rengeteg dolgom volt a héten, mivel a nyelvvizsgámra kell készülnöm és még ihletem se volt. Kétszer kellett átírnom a részt, hogy az általam kitalált befejezés kerüljön a végére. Azt még leírnám, hogy ettől a résztől kezdve indul be minden.

A kérdésem a következő:

Szerintetek mi lesz a vége a történetnek, és mennyire sablonos a sztori?

I. Évad - 3.Fejezet

,, Halkan és egészen lassan lépkedtem a kihalt, sötét kosárlabdapályán. Fényei ugyan megvilágították az utat, de magát a pályát nem.

Hideg volt. Nem tudom, hogy miért kevergek itt az éjszakában egy szál pólóban. A hűvös szél hirtelen érte el a már rég kihűlt bőrömet, ezért remegve húztam össze magamat. Ha ez így megy tovább meg fogok fázni. Az pedig borzalmas lenne.

A közeli deszkás park fái közül bagoly huhogása hallatszott. Tekintetemet a hang irányába fordítottam. Mikor anyu elmezavarának az első jele kijött rajta, mindig érdekes dolgokat mesélt nekem. Köztük volt a bagoly is. Bölcs állat és hangjának az éjszakban különös szerepe volt: anyám szerint, ha valahol egy bagoly huhogott, az azt jelentette, hogy meg fog halni valaki. Sosem hittem ezekben a meséiben, de mikor kíváncsiságból az internetet bújtam rákerestem a bagolyra is. És lám, anyámnak igaza volt.

Magamban viszont reméltem, hogy senki sem fog meghalni. Legalábbis ne az én közelemben.

Fülemet egy újabb hang csapta meg. Mintha valaki a kisebb kavicsokra lépett volna a pályán. Tehát nem vagyok egyedül. Vagy csak a képzeletem szórakozik velem a sok megnézett horrorfilm miatt?

Nem, ez túlságosan is valódi volt.

Kerestem a zaj forrását, de sehol sem láttam senkit. Össze-vissza forgolódtam, míg egy újabb lépés hangját véltem felfedezni. És akkor megpillantottam.

Egy zömök férfi állt az egyik lámpa fénye alatt. Mivel a fény nem jó szögben világította meg, ezért csak a fekete alakját láttam. Az viszont biztos, hogy kapucni van a fején. Egy egészen laza terpeszben állt és engem bámult.

- Ki maga? - kiáltottam, mire kérdésem visszaverődött a falakról és visszhangzott az éjszakában.

Nem válaszolt. Továbbra is csak egy helyben állt és egy hörgést adott ki magából. Mint akinek kapar a torka. Kezéből ekkor kivillant egy kés, mintha egy bicskát ugrasztott volna ki a pulóver ujjából. Ijesztő látványt nyújtott.

Nem tudtam mi tévő legyek. Ha elfutok utánam jön, sőt, lehet hogy nem is egyedül van. Futni viszont alapból se tudnék, mivel lábaim a földbe gyökereztek. Féltem tőle és emiatt nem bírtam mozdulni. A hideg futkosott a hátamon, mikor belegondoltam, hogy mit is tudna velem csinálni.

Lehet, hogy nem is akar megölni, csak megfenyegetni. Vagy csak rám ijeszteni. Sokféle horrorisztikus dolog jutott eszembe, de ő még mindig nem mozdult. 

Hátulról két erős kar vett körbe, de nem erőszakosan, sőt, egy pulóvert terített rám. A melegség járt át, mikor már nem éreztem a jéghideg szelet. Megfordultam, hogy segítőm szemébe nézhessek, de napszemüveg takarta. Az éjszakában napszemüveg, komolyan?

Amíg arcvonásait bámultam az ismerős srác jobb kezével megfogta a csuklómat, míg bal karját kinyújtotta. Nem tudtam mire készült, de mikor meghallottam a puffanást, majd a kést fogó ember fuldoklását minden leesett. A bagoly. - súgta a belső énem.

Mégsem féltem a fiútól.

Kezeim ösztönösen indultak el a szemüvege felé, és hagyta, hogy levegyem róla. Elképedten néztem bele a barna szempárba. Megnyalta az ajkait, majd szóra nyitotta a száját:

- Sokan akarnak neked ártani, Miriam. - mondta egészen halkan. - De a Jokernek nagyobb szüksége van rád.

Elmerengtem szavain. Mire észbe kaphattam volna Ő már eltűnt, de meleg pulóvere még mindig rajtam lógott.

- A Joker... - sóhajtottam. ''

- Hé! - hallottam meg Matt hangját. - Halló, Miriam! - lökdösött.

- Mi az? - nyitottam ki a szemeimet és megpillantottam a bátyámat.

- Ki az a Joker? - kérdezte vigyorogva.

Lebuktam volna?

- Nem tudom. - sóhajtottam, letagadva az igazságot.

- Pedig álmodban csak az ő nevét hajtogattad. - mosolygott rám.

Ez csak egy álom volt?

- Elfogsz késni a suliból. - mondta, majd felállt az ágyam mellől és elhagyta a szobámat.

Körbenéztem a szobámban, miközben felültem az ágyamban. Furcsa érzés kerített hatalmába. Nem, kizárt, hogy ez álom lett volna. Túlságosan valósnak tartottam. Viszont jelenlegi helyzetem rácáfol az egészre. Tisztán emlékszem, hogy az este találkoztam Justinnal, majd épségben haza értem és Deborahval pizzáztam.

Akkor csak egy álom volt.

Megkönnyebbülve másztam ki az ágyamból. Beletúrtam a hajamba, majd elgondolkoztam azon, hogy muszáj mennem-e iskolába. Semmi kedvem nem volt bemenni a sok ütődött közé. Fáradt vagyok a tegnapi séta miatt, mivel nem tudtam sokat aludni. Egy, ez az álom is betett nekem, kettő, a találkozásom Justinnal... Ha belegondolok kiborsózok és a hideg futkározik a hátamon. Viszont Matt nem engedné meg, hogy itthon maradjak, szóval ez veszett ügy.

Ezekkel a negatív gondolatokkal öltöztem fel, varázsoltam magamnak egy normális frizurát és raktam rendbe a szobámat. A táskámba még bepakoltam pár előmaradt füzetemet, majd a vállamra dobtam és kisétáltam a szobámból.

Matt teljesen megszokottan ült a kanapén, miközben a kávéját kortyolgatta és a híreket figyelte, míg Deborah készítette a reggelijét.

- Jó lenne, ha esténként nem mászkálnál egyedül. - szólalt meg Matt, majd a szemembe nézett. - Ismét eltűnt pár fiatal a városban.

- Ez ellen úgy sem tudsz tenni semmit. - motyogtam, majd elraktam a kajámat, amit a suliba viszek.

- Dehogynem. - mosolygott rám gúnyosan. - Ma este például velünk leszel, mert Justin meghívott minket vacsorára.

- És nekem miért kéne mennem? - tettem fel a szerintem elég jogos kérdést.

- Mert külön megkért, hogy téged mindenképpen hozzalak. - folytatta.

Mi van?! Ne hogy már Bieber mondja meg, hogy hová menjek! Ráadásul mindezt a bátyámon keresztül kell megtudnom? Nem úgy lett volna fair, hogy mondjuk tegnap este szólt volna? Arra nem számított, hogy esetleg programom lesz?

És ekkor villant fel képzeletben a fejem felett a kis villanykörte.

- Nem érek rá. - mondtam.

- Miért is? - kérdezett vissza.

- Mert... - húztam el egy kicsit a szót. - Ma Blairrel fogok tanulni a holnapi töri dolgozatra, és úgy terveztük, hogy náluk aludnék.

- Tudtommal már pénteken írtál töriből. - vigyorgott győztesen.

- Francba. - sóhajtottam és Matt elnevette magát.

Azért egy próbát megért.

A földön hagyott táskámat ismét a vállamra dobtam, majd egy hangos 'Elmentem!' kiáltás után elhagytam a lakást. Lesétáltam a hosszú lépcsőn és gyalog indultam el a suli felé, mivel Blair ma nem busszal jön, egyedül meg nem akarok buszozni.

A társas ház, ahol mi bérlünk egy lakást, egész jól helyezkedik el a városban. Miami mindig is zsúfolt marad, de a remek kertvárosi része megőrzi a nyugodt hangulatot. A közelben van pár bolt, az iskolám és egy kórház is. Ha meg valami más kellene ott van a belváros, ami szintén könnyen megközelíthető.

Apával régebben rengeteget voltunk a belvárosban. Emlékszem, mindig azt mondtuk anyunak, hogy elmegyünk fagyizni, de ez csak a féligazság volt. Igen, tényleg vettünk fagylaltot, de utána a város szélére mentünk apu kedvenc kocsmájába. Hülyén hangzik, hogy alig 10 évesen kocsmába jártam, ugye? De ez teljesen más hely volt. Apu barátja üzemeltette a kocsmát és mindig rendet tartott. Persze, mint minden ilyen helyen, itt is csak a cigi és az alkohol szagát érezted, de volt egy sarok, ahol tiszta volt a levegő. Ez volt a mi sarkunk. Bill bácsi - apu barátja, aki a kocsmát vezette - mindig megengedte, hogy bemenjek mellé a pult mögé, ezért számomra a hely egy önkiszolgáló volt. De térjünk vissza a sarokra. Bill kíváncsiságból vett egy darts táblát, amit a sarokba helyezett el. Én voltam az első, aki kipróbálta a táblát és meglepően jól dobtam. Miután apu ezt észre is vette, szinte rendszeresen jártunk el dartsozni. Viszont, amióta apu meghalt egyszer sem voltam ott, és még csak nem is dartsoztam azóta.

Állítólag Bill bácsit is megrázta apa halála, és egyre furcsább dolgok vették köbe. Hallottam már azt is, hogy a kocsma egy lepukkant drogtanyává vált pár táncos ribivel, akik egy kis zsebpénzt keresnek a kigyúrt, iszákos izomagyok között.

Pár perccel később megpillantottam az iskola épületét. Velem szemben lévő oldalából kiépítettek egy egy aulát, amit üveggel vettek körbe. Igen, több fal teljesen ablakokból áll, mint valami modern pláza. Hatalmas, szintén üvegből készült ajtaja már nyitva állt a diákok előtt. Az épület többi része pedig hangulatos, vörös téglákból volt felépítve. Mindig is csodálkozva léptem be kapuin.

Hosszú percek elteltével, amik alatt bekeveredtem a  többi tanuló mellett, elfoglaltam a helyemet az osztálytermünkbe, ahol elsőnek irodalom lesz.

A nap kész káosz volt. Kivétel nélkül vért izzasztottak belőlünk minden egyes órán. Vagy dolgozatot írtunk, vagy feleltünk, vagy hallgattuk az unalmas napi beszámolókat, vagy éppen egész órán körmöltük az anyagot. És a tanárok egy cseppet sem kíméltek minket. A nap folyamán Blairtől is jött egy sms, hogy nem érzi túl jól magát, ezért nem jön ma be. Én pedig rendes barátnő módjára megígértem neki, hogy a nap maradék részét vele fogom tölteni és átvesszük az anyagot.

A kis villanykörte pedig ismét felvillant a fejem felett.

Mivel Blair beteg és vele kell lennem, hogy behozza a lemaradást - mégpedig a mai nap miatt ez elég nehéz lesz - nem tudok elmenni Bieber vacsorájára. Zseni vagy, Miriam! - veregettem magam képzeletben vállon.

Az utolsó órán, ami jelenleg osztályfőnöki volt, be kellett segítenünk a menzán, mivel a közeli általános iskola konyháját felújítják. Így hát az eltervezett délutánom is megváltozott. Sajnos az étel-, és italosztogatás után még mosogatni is nekünk kellett, ezért a fejemben kiszámolt idő hosszú órákra húzódott el.

Fáradtan léptem ki az iskolám épületéből, mivel a táskámat itt hagytam. Nagyot sóhajtva vettem észre, hogy már sötétedik. Csodás. Egy-két izzadságcseppet töröltem le a homlokomról, mikor egy duda keltette fel a figyelmemet. Érdeklődve néztem a lehúzódó ablakot, amin Matt és Deborah integetett ki. Habozás nélkül indultam el a kocsi felé, majd bevágódtam a hátsó ülésekre.

- Mi történt, hogy eljöttetek értem? - kezdtem köszönés nélkül, majd a táskámat a mellettem lévő ülésre dobtam.

- Értesített az ofőd, hogy későn megy ma haza tőletek mindenki, és mivel ismerlek, tudom hogy képes lettél volna lelépni Blairhez. - válaszolt Matt. - És mivel Justin külön kihangsúlyozta, hogy téged is hozzalak, nem hagyhatom cserben.

- Milyen fontos lett hirtelen Bieber... - jegyeztem meg halkan és úgy látszik, hogy meg sem hallotta, mert nem reagált rá semmit.

Vagy csak megjátssza, közben pedig vágja a fejeket elől, hogy ne lássam mit művel. Miután Deborah végigsimította Matt karját egy nyugtató mosollyal, biztosan a második feltételezésem az igaz. Szinte már magam előtt látom, ahogy Matt mérgelődve motyog, és visszafojtva szid, hogy mennyire szemtelen vagyok. Ez van.

Hatalmas vigyorral az arcomon dőltem hátra az ülésen, és élveztem, hogy megint én győztem.

Pár perccel később már a lakásunk előtt hajtottunk el.

- Khm... - köszörültem meg a torkom. - Nem kellett volna megállnod, hogy legalább átöltözzek?

- Jó vagy így. Mi sem öltöztünk ki. - válaszolta Matt bunkón.

- Szép vagy így is, Miriam. Justin miatt nem kell eljátszanod a hercegnőt. - szólt bele Deborah.

- De nem is akarok semmit Justintól! - emeltem fel a hangomat.

- Ó, persze... - suttogta Matt, majd bekanyarodott egy utcába.

- Te meg se szólalj! - bokszoltam a vállába, majd karjaimat összefontam a mellkasom alatt és durcásan néztem ki az ablakon.

Az út további része csendben telt, bár egy kis feszültség érezhető volt.

Matt végül leparkolt egy ház feljárójánál.

Nem hittem a szememnek, miután kiszálltam a kocsiból. Nem, nem és nem. Egy fiúnak nem lehet ennyire szép és takaros háza! Az udvar szinte makulátlan volt, mintha egy kertész gondozná ezt a dísznövényekkel teli udvart. A kis járda mellett, ami a kapuhoz vezet, gömb alakúra vágott kis bokrok voltak. Túl szép volt a környezet. A ház maga kétemeletes volt.

A kapu előtt pedig már maga Justin Bieber várt minket. Hatalmas mosollyal lépett a kis csapatunk elé, és egy öleléssel köszöntötte Mattet és Deboraht. Aztán észrevette durcás arcomat és vigyorra húzódott a szája. Végül csak távolról intett nekem, majd beljebb invitált minket.

Elképedve néztem, ahogyan a lámpásokkal kivilágított teraszra visz minket. A zöld pázsiton egy grillsütő állt, ahol egy számomra ismeretlen srác sütögetett. Arca alapján kínai lehetett. Migos pedig kettő, gondolom italokkal dugig pakolt hűtőtáskát cipelt, majd letette őket.

Pár ital után a feszültség viszont mindenkiből eltűnt. Senki sem volt még részeg, csak egy kis indítót gurítottunk magunkba. Telire falatoztuk magunkat a grillezett húsokkal. Én mondjuk grillezett sajtot ettem egy kis salátával, pedig nem is vagyok vega.

A társaság is tökéletes volt. Magam sem hittem volna, hogy jól beilleszkedek majd hozzájuk, mégis rengetegszer nevettem fel velük együtt. A legidiótább poénok és a legszórakoztatóbb történeteket meséltük el egymásnak. Hihetetlen, hogy még Bieber is normális volt.

Úgy kilenc óra felé Deborah kiment a kocsihoz, hogy behozza a kint hagyott pulóverét. Pár perc múlva viszont csak egy vérfagyasztó sikoltás hasított az eddig csendes éjszakába.

Sziasztok!

Egy kis csúszással hoztam meg nektek a 3. részt. Véleményem szerint ez egy pocsék fejezet lett, nem is értem, hogy miért mertem kiadni a kezeim közül. Egyszerűen nem volt ihletem. Cseppet sem vagyok vele megelégedve, bár szerintem csak azért, mert a megszokottnál jóval kevesebb párbeszéd van benne. Most megígérem, hogy a következő rész egy csevegős rész lesz!

Nem akarlak titeket megint a feliratkozással meg a kommenteléssel zaklatni, de például az előző részhez nagyon lassan érkeztek a válaszok és eléggé megijesztett, hogy ennyire nem tetszik a rész. Szóval a kérésem a szokásos:)

További szép napot!